Ha a büszkeség eluralkodik a lelken, akkor ennek következményeként rendszerint az összes többi főbűn is megjelenik: fösvénység, mindenféle mértéktelenség, irigység, igazságtalanság. A büszke, gőgös ember – értelmetlenül – megpróbálja a mindenkivel irgalmas Istent letaszítani a trónjáról, hogy önmagát, a velejéig kegyetlent ültesse oda.

Kérnünk kell az Urat, hogy ne engedje, hogy ebbe a kísértésbe essünk. A gőg a legrosszabb bűn, ráadásul a legnevetségesebb. Aki hagyja magát ettől a körmönfont szemfényvesztéstől megbabonázni, egyre inkább látszatvilágba kerül, belsőleg üressé, felfuvalkodottá válik, mint a mesebeli béka, amely mindig több levegőt szív magába addig, míg végül szétpukkad. Tisztán emberi szempontból is visszataszító a gőg, hiszen ha valaki minden és mindenki fölött állónak képzeli magát, állandóan csak magát csodálja, és semmibe veszi a többieket, akik viszont az ő fontoskodását kigúnyolják.