Jézus még szenvedése előtt meg akarja mutatni királyi méltóságát. Bevonul Jeruzsálembe győzelmesen, szamárháton. Hiszen meg van írva, hogy a Messiás az alázatosság királya lesz: Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíd ő, és szamárhátonl, szamárcsikón ül, teherhordó állat fián19.

Végül az utolsó vacsorán, míg tanítványai újból azon vitáztak, ki közülük a legnagyobb, az Úr búcsúzik. Jézus fölkelt a vacsorától, levetette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött a mosdótálba és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendőve20.

Megint példával prédikált, azzal, amit tett. Jézus letérdel a tanítványai elé, akiknek beszédjében gőg és hiúság volt az imént, és örömmel végzi a szolga munkáját. Azután, ugyancsak a vacsoránál azt mondta nekik: Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem. „Mester” és „Úr”. És jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester, megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát21. Engem megindít az Úr gyengédsége. Nem azt mondja: ha én ezt teszem, mennyivel inkább nektek is ezt kellene tennetek. Nem, azonos szintre helyezi magát velük, nem kényszeríti őket, hanem szeretetteljesen megfedi őket nagylelkűségük hiánya miatt.

Nekünk is, mint az első tizenkettőnek értésünkre akarja adni az Úr: exemplum dedi vobis22, példát adtam nektek, az alázatosság példáját. Igen, mindig a szemünk elé állítja: szolgává lettem, hogy megértsétek: minden embert szívből, szelídlelkűen és alázatosan kell szolgálnotok.