Következetes keresztény élet

Néha hallom nagy fájdalommal, hogy katolikus keresztények, – Isten gyermekei, akik a keresztégben meghívást kaptak arra, hogy másik Krisztussá legyenek – megnyugtatják lelkiismeretüket a formális vallásossággal, és elzsongítják valami vallásos érzésfélével: időnként imádkoznak, személyes szükséglet szerint; a szentmisét nem túl komolyan veendő vasárnapi kötelezettségnek tekintik – gyomrukat viszont gondos rendszerességgel elégítik ki – készségesen elcserélik hitüket egy tál lencséért, nehogy kellemetlenségek érjék őket munkahelyükön… Másrészt viszont nem szégyellik tekintet nélkül a megbotránkoztatásra a keresztény cégért haszonszerzésre használni. Nem! Ne elégedjünk meg a cégtáblákkal! Talpig kereszténynek szeretnélek látni benneteket, hiánytalanul annak. Ehhez azonban az kell, hogy következetesen keressétek az igazi lelki táplálékot.

Személyes tapasztalatból tudhatjátok, hogy a lelki élet mindennapos újrakezdések sorozatából áll. Gyakran mondtam nektek, hogy megóvhassalak benneteket az esetleges csüggedéstől. És mindannyian, ti is, én is érezzük belül, hogy kitartóan kell küzdeni. Amikor lelkiismeretvizsgálatot tartottatok, bizonyosan ti is gyakran tapasztaltatok bizonyos folyton jelentkező visszaeséseket, ami önmagában nem nagy dolog, nektek azonban roppant nagynak tűnnek ezek, mert fölismeritek benne a szeretethiányt, az odaadás, az áldozatkészség, a gyöngéd érzés hiányát. Én is így vagyok vele. Bocsássátok meg, hogy újra személyes ügyeimmel hozakodom elő, de mialatt veletek beszélek, én is megbeszélem az Úrral lelkem kérdéseit. Visszaeséskor bánkódjatok őszintén, keményen akarjatok engesztelni, de ne veszítsétek el belső békéteket.