Nézzünk más mindennapos példákat. Szent Pál említ ilyeneket: A versenyzők valamennyien megtartóztató életet élnek, minden tekintetben. Ők hervadó koszorúért, mi pedig hervadhatatlanért 17. Ez így van, nézzetek jól körül. Micsoda áldozatot vállalnak férfiak és nők lelkesen és kevésbé lelkesen, csak, hogy külsejük ápolt legyen, vagy az egészségükért, vagy hogy tekintélyük nőjön… És mi? Mindezt látjuk, és még mindig nem tudjuk viszonozni Isten végtelen szeretetét, amelyre olyan kevés az emberek közt a válasz? Viszonozni azzal, hogy megtagadjuk önmagunkat abban, amiben meg kell tagadnunk azért, hogy szívünk és lelkünk még bensőségesebben Isten felé forduljon?

Sok ember keresztény érzéke annyira elferdült, hogy az olyan szavak mögött, mint önmegtagadás és engesztelés, csak a legszigorúbb böjtölést és önsanyargatást tudják elképzelni, amilyenekről csodálatraméltó szentek életrajzai számolnak be. A mi mostani elmélkedésünkben abból a magától értetődő alaptételből indultunk ki, hogy Jézus Krisztus a példa, akit életünkben követnünk kell. Igaz, hogy hithirdető munkásságára negyvennapos böjtöléssel készült föl a pusztában az Úr18, de előtte és utána a mértéktartás erényét gyakorolva annyira természetesen élt, hogy ellenségei azzal merték rágalmazni, falánk és borissza ember, vámosok és bűnösök barátja19.