Vizsgáld meg jól magad… Talán mi sem érdemeljük meg azt a dicséretet, amelyet ez a falusi plébános mondott a szamaráról. Sokat dolgoztunk, hellyel-közzel felelősség is volt rajtunk, ebben-abban sikerünk is volt… De ha Isten jelenlétében vizsgálod ezeket, valóban semmit sem kell megbánnod? Mindig szolgálni próbáltál Istennek és embertársaidnak, testvéreidnek? Vagy túl sokat törődtél önzéseddel, tekintélyeddel, büszkeségeddel, egészen földi, reménytelenül tünékeny sikereiddel?

Mindezt egészen kendőzetlenül mondom el, mert most megint Isten megbocsátását akarom kérni, és titeket is erre rábírni. Szemünk előtt van hűségünk hiányossága, minden hibánk, szánalmas voltunk, lanyhaságunk; mindegyikünknek megvan a maga egyéni története. Mondjuk hát az Úrnak egész szívvel Szent Péter bánatimáját: Domine, tu omnia nosti, tu scis quia amo te! – Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek! (Jn 21, 17) Szánalmas voltom ellenére! Veszem magamnak azt a bátorságot, hogy így alakítsam át: Tudod, hogy éppen szánalmas voltomért szeretlek, mert arra kényszerít, hogy rád támaszkodjam, mert te vagy az én erősségem: quia tu es, Deus, fortitudo mea (Zsolt 42, 2). És ezután a bűnbánati cselekedet után újból kezdünk.