Olykor feltűnt nekem, mennyire fénylik a sportoló szeme, mikor az akadály előtt áll, amellyel meg kell küzdenie. És sikerül neki! Nézzétek, hogyan győzi le a nehézségeket! Isten, a mi Urunk így tekint ránk. Szereti a küzdelmünket: mindig győztesek leszünk, mert soha nem vonja meg tőlünk mindenható kegyelmét. És mivel nem hagy bennünket cserben, nem számít, hogy küzdenünk kell.

Ez küzdelem, de nem lemondás. Örömmel mondunk igent, szabad és örömteli odaadással. Viselkedésed ne csak arra korlátozódjon, hogy ne ess el, és csak a bűnre vezető alkalmat kerüld; nem szabad, hogy ez csak hideg, számító „nem” legyen. Meggyőződtél arról, hogy a tiszta élet erény, és ezért ennek növekednie és tökéletesednie kell? Mégegyszer mondom: nem elég, hogy állapotunk szerint önmegtartóztatóak vagyunk. Hősies tisztaságban kell élnünk. Tehát pozitív beállítottságról van szó, amellyel az isteni hívásnak készséggel eleget teszünk: Praebe, fili mi, cor tuum mihi et oculi tui vias meas custodiant19, add nekem, fiam, szívedet, és szemed vigyázzon útjaimra.

És most kérdezlek: hogyan fegyverkezel fel erre a küzdelemre? Nagyon jól tudod, hogy ha mindjárt elkezded a harcot, akkor már meg is nyerted. Azonnal fuss el a veszély elől, amint a szenvedély első szikráját érzed, sőt még előbb. Azonnal beszélj lelki vezetőddel is. Jobb minél előbb, mert csak akkor nem fogsz veszíteni, ha teljes nyíltsággal elmondod. Ha ezt állandóan megismétled, szokásoddá válik, hajlammá, aminek könnyű engedni. Tehát küzdeni kell, hogy az erény természetünkké váljon, az önmegtagadásra való beállítottsággá, hogy ne taszítsuk el magunktól a legnagyobb szeretetet.

Gondolkozzatok Szent Pál tanácsán, amelyet Timóteusnak ad: Te ipsum castum custodi20, őrizd meg magadat tisztának, hogy mi is éberen és határozottan őrizzük a kincset, amelyet Isten reánk bízott. Hány embert hallottam panaszkodni életemben: Ha az elején ellenálltam volna! – mondják leverten és szégyenkezve.