Hit és alázat

Most Máté számol be egy megragadó eseményről. Ekkor egy tizenkét éve vérfolyásos asszony hátulról odament, s megérintette ruhája szegélyét19. Micsoda alázat! Azt gondolta magában: „ha csak ruháját érintem is, meggyógyulok”20. Mindig lesznek olyan betegek, mint Bartimeus, erős hitűek, akik nem restellik hangosan kiáltva megvallani Őt. De vegyétek figyelembe, hogy Krisztus útján nincs két egyforma lélek. Az asszony hite is erős, de ő nem kiált, csak közeledik Krisztushoz, anélkül, hogy az emberek észrevennék. Elég neki, hogy megérintse ruhája szegélyét, mert biztos benne, hogy ennyi is meggyógyítja. Alighogy megtette, az Úr megfordul és ránéz. Ő már tudja, mi játszódik le ebben a szívben, ismeri bizalmát: Bízzál, leányom! A hited meggyógyított téged21.

Szemérmesen érintette meg a szegélyt, bizakodva lépett oda, istenfélően hitt, belátóan ismerte fel, hogy meggyógyult. (…) Ezért: ha gyógyulásról van szó, hadd érintsük meg hittel Krisztus ruhája szegélyét!22 Megérted-e, milyennek kell lennie hitünknek? Alázatosnak. Ki vagy te, és ki vagyok én, hogy Krisztus hívását megkaptuk? Kik vagyunk, hogy szabad ennyire közel lennünk Hozzá? Amint az asszonynak a tömegben, nekünk is felkínált egy alkalmat, de nem csak annyit, hogy megsimítsuk a ruháját, és egy pillanatra érinthessük öltözete szegélyét. Ő egészen a miénk. Egészen nekünk adja magát, Testével, Vérével, Lelkével, egész Istenségével. Mindennap magunkhoz vesszük ételként, meghitten beszélünk Vele, ahogy egy apával, ahogy a Szeretettel magával beszélünk. És mindez igaz, nem csak úgy képzeljük.