Törekedjünk nagyobb alázatra! Mert csak olyan hit nyitja meg szemünket a dolgok természetfölötti látására, ami alázatos. Itt a földön csak két lehetőség van – minden egyéb alternatíva nélkül, vagy természetfölötti, vagy állati módon élünk. Számunkra csak az elsőnek szabad léteznie, az Istenre irányuló életnek. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved?23 Mindaz, amit a föld hordoz, mindaz, amit értelem és akarat el akar érni – mit használ az embernek? Mit ér mind, ha minden elmúlik, minden elsüllyed, ha minden földi kincs csak látszat? Mit használ mindez, ha elkezdődik az öröklét, örökre – örökre – örökre?

Ez a kis szó – örökre – tette naggyá Avilai Terézt. Kislány volt még csak, mikor a várfallal körülvett várost a Puerta del Adaján keresztül elhagyta kisöccsével, Rodrigóval; a pogányokhoz akart menni, és Krisztusért vértanúságot szenvedni; ha kisöccse elfáradt az úttól, azt súgta a fülébe: – Mindörökké, mindörökké, mindörökké24.

Az emberek hazudnak, ha földi dolgokról mondják, hogy örökre. Csak Isten színe előtt igazság az örökre, lényegi igazság, és úgy kell élned, olyan hittel, hogy ha az örökkévalóságra gondolsz, a valóban örökre létezőre, akkor már itt is érezd a mennyország előízét.