A szeretet nem a saját művünk, Isten kegyelme árasztja ránk: mert először ő szeretett minket17. Ez a nagyszerű igazság egészen el kell, hogy ragadjon bennünket: Ha szeretni tudjuk Istent, az azért van így, mert Isten szeretett bennünket18. Te és én képesek vagyunk rá, hogy a másik embert tékozló szeretettel szeressük, mert az Atya szeretete által hitre születtünk. Kérjétek az Úrtól merészen ezt a kincset, a szeretet természetfölötti erényét, hogy a legkisebb apróságban is továbbajándékozhassátok.

Gyakran nem értettünk hozzá mi keresztények, hogy ennek az adománynak megfeleljünk; néha fölhígítottuk, mintha csupán lélektelen, részvétlen alamizsnaadást kívánna tőlünk; néha többé-kevésbé külsődleges jótékonysággá silányítottuk. Egy beteg nő így panaszkodott erről az eltévelyedésről leverten: Hát igen, engem itt felebaráti szeretettel kezelnek, de az anyám a szíve melegével gondoskodott rólam. A Jézus szívéből táplálkozó szeretet nem tűri ezt a megkülönböztetést.

Ahhoz, hogy ezt az igazságot kitörölhetetlenül az emlékezetetekbe véssem, ezerszer használtam ugyanazt a képet: nincs külön szívünk arra, hogy Istent szeressük, és egy másik, hogy a teremtményeket szeressük. Ezzel az egyetlen szegény, húsból való szívünkkel egyszerre szeretünk emberi módon, és ha ez a szeretet Krisztus szeretetével egyesül, természetfölöttien. Ez az a szeretet, és nem más, amelynek növekednie kell bennünk, és ez ismerteti föl velünk a másik emberben a mi Urunk alakját.