Az élet javára dönteni

Hálatelten ismertük föl, milyen nagy boldogságra vagyunk meghívva, és megértettük, hogy minden teremtményt semmiből teremtettek – Isten teremtette és Isten számára őket: bennünket embereket, mint értelemmel megajándékozott lényeket, akkor is, ha nagyon gyakran felejtkezünk meg erről, és Ő teremtette az értelem nélküli teremtményeket, a föld felszínén lakókat, a mélyben élőket, vagy azokat, amelyek a levegőben húznak el fölöttünk, olykor magasra szállva, egyenesen a nap felé. De ebben a csodálatos sokféleségben csak mi, emberek – most hagyjuk figyelmen kívül az angyalokat – csak mi tudunk a Teremtővel szabadságban egyesülni. Mi tudjuk megadni az Úrnak azt a hódolatot, ami Őt a világ teremtőjeként megilleti, de meg is tagadhatjuk Tőle.

Ez az emberi szabadság két arca. Az Úr meghív rá, sőt ösztönöz, mert szeret, hogy a jót válasszuk. Nézd, ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot. Ha engedelmeskedsz az Úr, a te Istened parancsainak, amelyeket ma adok neked, s szereted az Urat, a te Istenedet, az Ő útjain jársz, megtartod parancsait, törvényeit és rendelkezéseit, életben maradsz (...) Így hát válaszd az életet, hogy életben maradj. (MTörv 30, 15-16, 19)

Kérdezd meg magadat – én is megvizsgálom magamat –, hogy szilárdan és rendíthetetlenül kitartasz-e az életre mondott igen mellett; hogy hallgatsz-e Isten szeretetreméltó hangjára, amely téged az életszentségre hív, és szabadon követed-e? Jézus áll előttünk, amint Palesztina városaiban és kis országrészeiben szól az emberekhez. Ha tökéletes akarsz lenni... (Mt 19, 21) – mondja a gazdag ifjúnak. Ez a fiatalember nem fogadta el a meghívást, és az Evangéliumban azt olvassuk, hogy szomorúan ment el: abiit tristis (Mt 19, 22). Elvesztette az örömöt, mert vonakodott szabadságát Istennek adni.