Ha elmélkedünk Szent Pál e szavain, megértjük, hogy nincs más választásunk, mint az, hogy minden léleknek szolgálva munkálkodjunk. Minden más önzés volna. Ha alázattal tekintünk az életünkre, világosan látjuk, hogy az Úr a hit kegyelmén kívül tehetséget és jó képességeket is adott nekünk. Egyikünk sem másolata valaki másnak: Atyánk egyesével teremtett bennünket, számban is különböző adományokkal ruházva fel gyermekeit. Ezeket a tehetségeket, képességeket minden ember szolgálatába kell állítanunk, és az Istentől kapott adományokat eszközként kell használnunk arra, hogy segítsünk másoknak Krisztust felfedezni.

Ne gondoljátok, hogy ez a vágy csak járulékos díszítőelem keresztény életünkön. Ha a kovász nem keleszti meg a tésztát, megrohad. Eltűnhet úgy, hogy megkeleszti a tésztát, de úgy is, hogy haszontalanul és önző módon az enyészeté lesz. Nem szívességet teszünk Istennek azzal, hogy segítünk az embereknek őt megismerni: „mert ha hirdetem az Evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok – Jézus megbízásából. – Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az Evangéliumot!”7