A keresztény nép hite

Mária istenanyaságát mindig szilárd hit övezte. Azokkal szemben, akik tagadták, az Efezusi Zsinat így nyilatkozott: „Ha valaki nem vallja, hogy az Emmánuel valóságos Isten, minek következtében a szent Szűz Istenszülő (mert test szerint szülte Isten testté lett Igéjét), az legyen kiközösítve.”1

A történelem megőrizte számunkra azok visszaemlékezését, akik szemtanúi voltak a keresztények örömének e világos és egyértelmű döntések felett, amelyek megerősítették mindannyiuk hitét: „Efezus város egész népe kora reggeltől késő estig kitartóan várt a döntésre. [...] Amikor megtudták, hogy a káromlás okozóját elítélték, mindannyian egyhangúlag elkezdték dicsőíteni Istent és magasztalni a Zsinatot, amiért a hit ellensége megbukott. Amikor kijöttünk a templomból, mindannyiunkat fáklyákkal kísértek haza. Éjszaka volt: az egész város ki volt világítva, és örömmámorban úszott.”2 Így írta le a történteket Alexandriai Szent Cirill, és nem tagadom, hogy a jámborság e megnyilatkozása még tizenhat évszázad távlatából is mélységesen megindít.

Adja meg Isten, a mi Urunk, hogy ugyanez a hit lángoljon a szívünkben, és mi is hálás dicsőítő énekbe kezdhessünk, mert azáltal, hogy a Szentháromság kiválasztotta Máriát, hogy Anyja legyen Krisztusnak – aki Ember, akárcsak mi –, mindannyiunkat anyai oltalma alá helyezett. Mária Isten Anyja és egyben a mi Anyánk.