A Szép Szeretet Anyja

„Ego quasi vitis fructicavi…” „Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem”5 – olvastuk a mai mise olvasmányában. Bárcsak a Mária-tisztelet jó illata töltené el a lelkünket és minden keresztény lelkét, és segítene fenntartások nélkül bízni abban, aki mindig virrasztva vigyáz ránk.

„Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek.”6 Erre emlékeztet ma minket Szűz Mária. A szép szeretet, a tiszta élet és a gyöngéden érző, szenvedélyes szív tanítása szól hozzánk, hogy megtanuljunk hűségesek lenni az Egyház szolgálatában. Nem akármilyen szeretetről van szó, hanem a Szeretetről. Itt nincs árulás, sem számítás, sem felejtés. Szép szeretet, mert forrása és célja a szentháromságos Isten, aki maga a Szépség, a Jóság és a Nagyság.

Ám szó van itt félelemről is. Én nem tudok más félelmet elképzelni, mint a Szeretettől való elszakadás félelmét, hiszen Isten nem gátlásos, félénk vagy langyos odaadást vár, hanem azt akarja, hogy merészek, bátrak és finom lelkek legyünk. A félelem, amelyről a szentírási rész szól, egy másik igét juttat az eszünkbe: „kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam.”7

Ez előfordulhat, ha az ember nem értette meg teljes mélységében, hogy mit jelent Istent szeretni. A szív ugyanis ilyenkor hagyja, hogy olyan dolgok vezessék, amelyek nem az Úrhoz vezetnek, és elveszítjük őt szem elől. Máskor maga az Úr rejtőzik el előlünk, de ő tudja, hogy miért. Arra ösztönöz, hogy még nagyobb igyekezettel keressük őt, és amikor újra megtaláljuk, boldog örömmel kiáltunk fel: „megleltem, akit szeret a lelkem, megragadtam, el nem engedem.”8