A Szűzanya iránti nagy szeretete és teológiai ismereteinek hiányossága vitt rá egy derék férfit, hogy elmeséljen nekem egy történetet, amelyet most továbbadok nektek, mert minden egyszerűségével együtt egy kevéssé tanult ember esetében érthető.

„El kell mondanom valakinek – kezdte –: értse meg, hogy mennyire elszomorítanak bizonyos dolgok napjainkban. A most zajló Zsinat előtt és alatt javaslatot tettek rá, hogy a megvitatandó témák között szerepeljen a »Szűzanya kérdése«. Csak így, mint téma. Hát így beszélnek a gyermekek az édesanyjukról? Ezt a hitet vallották mindig is a hívők? Mióta vált a Szűzanya iránti szeretet »témává«, amellyel kapcsolatban meg lehet vitatni, hogy célszerű-e?

Ha valami ellentétes a szeretettel, az éppen a szűkkeblűség. Nem szégyellek nyíltan beszélni – folytatta –, mert ha nem tenném, úgy érezném, hogy azzal megsérteném a Szent Szüzet. Arról vitatkoztak, hogy helyes-e Máriát az Egyház Anyjának nevezni. Képtelen vagyok több részletbe bocsátkozni. De Isten Anyja, aki ezért minden kereszténynek is Anyja, hogy ne lenne Anyja az Egyháznak is, amely mindazoknak a közössége, akik Krisztusban, Mária Fiában megkeresztelkedtek és újjászülettek?

Képtelen vagyok megérteni – folytatta –, hogy miért ez a kicsinyesség, hogy nem akarják megadni ezt a dicsérő címet a Szűzanyának. Az Egyház hite egészen más! Isten Anyja mint »téma«… Vajon a gyermekek számára »téma« az édesanyjuk iránti szeretet? Egyszerűen csak szeretik. Ha jó gyermekek, akkor nagyon szeretik. Témáról – vagy sémáról – idegenek beszélnek, akik a kérdést egy megvizsgálandó problémaként kezelik.” – Eddig tartanak e hívő és egyszerű ember szavai, amelyek jószándékúak és jámborak, még ha nem is igazságosak.