Mária reményre is tanít. Kijelentette, hogy „íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.”20 Emberi szemmel nézve mi indokolta ezt a reményt? Ki volt ő az akkor élő férfiak és nők szemében? Az Ószövetség nagy hősnői – mint Judit, Eszter és Debóra – már itt a földön megtapasztalták az emberi dicsőséget, a nép ünnepelte és magasztalta őket. Máriának – mint Jézusnak – nem volt más trónja, mint a kereszt. Földi élete többi részében pedig, amíg testével és lelkével fel nem vétetett a mennybe, csendes jelenléte nyűgöz le minket. Az őt jól ismerő Szent Lukács megjegyzi, hogy Mária az első tanítványokkal együtt kitartott az imádságban. Így élte végig földi napjait ő, akit mindörökké magasztal minden teremtmény.

Mekkora ellentét van Mária reménye és a mi türelmetlenségünk között! Milyen gyakran várjuk el Istentől, hogy azt a kevés jót, amit tettünk, azonnal viszonozza. Alig bukkan fel az első nehézség, már panaszkodunk. Gyakran nem tudunk kitartóan küzdeni és megőrizni a reményt. Ennek az az oka, hogy hiányzik belőlünk a hit. „Boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.”21