Vannak emberek, akik szabadságukból barikádot csinálnak: „A szabadságom, a szabadságom!” Ezeknek megvan a szabadságuk: csodálják korlátolt értelmükkel és bálványként bánnak vele, de nem használják. Ez volna a szabadság? Mit ad nekik ez a gazdagság igazi kötöttség nélkül, amely irányíthatná életüket? Ez a viselkedés ellentmond az emberi személy méltóságának; mert hiányzik hozzá az út, amelyen léptük alapot és irányt kap. Ezeket az embereket – ti is találkoztatok velük, akárcsak én – könnyen elsodorja a gyerekes hiúság, az öntelt képzelődés vagy az érzékiség.

Szabadságuk terméketlennek bizonyul, vagy emberileg nézve is csak nyomorúságos gyümölcsöt terem. Aki nem fogad el teljesen szabad döntéssel valamilyen helyes magatartási normát, azt előbb-utóbb mások fogják manipulálni, él tétlen élősködőként, idegen elhatározásoknak kiszolgáltatva. Minden széllökés megingatja őket, mindig mások döntenek helyettük. Ezek vizet nem adó felhők, amiket a szél kerget ide-oda; késő őszi fák, kétszeresen elhalt gyümölcs, gyökér nélkül (Júd 12), bárhogy elsáncolják magukat állandó szócséplésük mögé, hogy jellemük, bátorságuk és becsületérzésük hiányát elrejtsék.

„Nem vetem magam alá senkinek”, szüntelenül ezt ismételgetik. Valóban senkinek? Az ilyen vágyálombeli szabadságban élőt, aki szeretné elkerülni, hogy magának kelljen felelősségteljesen cselekedni, pórázon rángatják mindenfelé. Ahol nincs istenszeretet, elvész a felelős tettekre képes szabadság minden lehetősége. Akármennyire is másnak látszik, minden kényszerré válik. A határozatlan, habozó ember alakítható anyag, mindig a körülményeknek engedelmeskedik. Olyanná gyúrja bármiféle jöttment, amilyenné neki tetszik. Mindenekelőtt saját szenvedélyei uralják és az eredeti bűn által megromlott emberi természet legrosszabb hajlamai.