Ne gondoljuk, hogy ha a szemlélődés útjára lépünk, egyszer s mindenkorra elnémulnak a szenvedélyeink. Becsapnánk magunkat, ha azt feltételeznénk, hogy a Krisztus utáni vágy, a vele való találkozás és együttlét, szeretetének édes megtapasztalása bűntelen emberré változtat minket. Bár nem vagytok tapasztalatlanok, engedjétek meg, hogy emlékeztesselek benneteket arra, hogy Isten és az emberek ellensége, a sátán nem nyugszik bele a vereségbe, hanem fáradhatatlanul küzd tovább. Akkor is támad, amikor lelkünkben lángol Isten szeretete. Tudja, hogy ilyenkor nehezebb elérnie, hogy a lélek elbukjon, de tudja azt is, hogy ha eléri, hogy a teremtmény megbántsa az Urat, akár csak egy csekélységgel is, a kétségbeesés súlyos kísértésével veheti célba ennek az embernek a lelkiismeretét.

Ha tanulni szeretnétek egy szegény pap tapasztalatából, aki Istenen kívül másról nem is akar beszélni, azt tanácsolom, hogy amikor a test visszaköveteli elvesztett jogait, vagy – ami még rosszabb – a gőg dacosan fellángol, keressetek gyorsan menedéket az isteni sebekben, amelyeket az Urat a keresztre rögzítő szögek és az oldalát átszúró lándzsa nyitott Krisztus Testén. Szíveteket követve siessetek oda, és árasszátok el az Úr sebeit minden szeretetetekkel, amely emberi és isteni. Így mutatjuk meg, hogy vágyunk a vele való egységre, hogy Krisztus testvéreinek érezzük magunkat, akikben ugyanaz a vér csörgedezik, és ugyanazon Anya gyermekei vagyunk, hiszen ő az, aki Jézushoz vezetett minket.