Itt az idő, hogy így kiáltsunk: emlékezzél meg ígéreteidről, hogy elteljek reménnyel; ez vigaszt nyújt majd nekem, aki senki vagyok, és életemet bátorsággal tölti el.22 Az Úr azt akarja, hogy mindenben számítsunk rá. A napnál világosabban látjuk, hogy nélküle semmit sem tehetünk23, vele azonban mindenre képesek vagyunk24. Így megszilárdul bennünk az elhatározás, hogy mindig az ő jelenlétében járjunk.25

Az isteni fénnyel felvértezett értelmünk – amely ugyan tétlennek tűnik – belátja, hogy nem férhet kétség ahhoz, hogy ha a Teremtő mindenkivel törődik, még ellenségeivel is, mennyivel inkább gondját viseli barátainak. Eljutunk arra a meggyőződésre, hogy minden rossz, minden nehézség a javunkra válik, és így szilárdabban ver gyökeret lelkünkben az öröm és a béke, amelytől semmilyen emberi erő nem tud megfosztani minket, mert e „látogatások” után mindig rajtunk marad rajtunk az ő keze nyoma, egy isteni nyom. Ezért magasztaljuk az Urat, Istenünket, aki csodálatos dolgot művelt velünk26, és megértjük, hogy képesnek teremtett bennünket arra, hogy mérhetetlen kincset mondhassunk magunkénak.27