A mindennapi élet

Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hogy a keresztény életnek nem egy rendkívüli formájáról beszélek. Mindannyian gondolkodjunk el azon, hogy mi mindent tett értünk Isten, és mi hogyan viszonoztuk ezt. Ha bátran végezzük el ezt a személyes lelkiismeret-vizsgálatot, akkor meglátjuk, hogy mi hiányzik még belőlünk. Tegnap nagyon megható volt, amit egy japán katekumenről meséltek nekem, aki a katekizmust tanítja másoknak, akik még nem ismerik Krisztust. Elszégyelltem magam. Nagyobb, sokkal nagyobb hitre van szükségünk, és a hittel együtt szemlélődő lelkekké kell válnunk.

Gondoljatok még egyszer belső csöndben arra az isteni figyelmeztetésre, amely nyugtalansággal tölti el a lelket, mégis olyan édes, mint a lépesméz: „redemi te et vocavi te nomine tuo: meus es tu”,40 megváltottalak és neveden szólítottalak, enyém vagy! Ne vegyük el Istentől azt, ami az övé. Ő olyan Isten, aki annyira szeretett minket, hogy meghalt értünk, aki öröktől fogva, még a világ teremtése előtt kiválasztott minket, hogy szentek legyünk előtte41, és aki folyton alkalmat kínál nekünk a megtisztulásra és az odaadásra.

Ha esetleg még mindig kételkednénk, az Úr szavai további megerősítést jelentenek: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt”,42 amely a szemlélődő lélekként végzett munkátokból fakad.

Hitre, természetfölötti hitre van szükségünk. Ha a hit meggyengül, az ember hajlamos azt gondolni, hogy Isten messze van, és alig törődik a gyermekeivel. A vallást egyfajta kiegészítőnek tekinti, amelyet akkor hív segítségül, amikor már nincs más eszköz a kezében, és látványos megnyilvánulásokat, rendkívüli eseményeket vár, bár az nem világos, hogy milyen alapon. Amikor azonban valóban élő hit járja át a lelket, akkor az ember felfedezi, hogy a keresztényeknek nem kell letérniük a mindennapi emberi élet útjáról, mert az a nagy életszentség, amelyre Úr hív minket, minden egyes nap apró dolgaiban rejtőzik itt és most.