A lelkiismeretek szabadsága

Hosszú papi munkám közben, amíg a személyes szabadság szeretetét nemcsak prédikáltam, hanem szinte kiáltoztam, olykor némi bizalmatlansággal találkoztam, mintha attól kellene tartani, hogy a szabadság hangoztatása veszélyezteti a hitet. Nos, az aggodalmaskodók megnyugodhatnak: csak a szabadság téves felfogása veszélyezteti a hitet. A cél, normák, törvények, felelősség nélküli szabadság, egyszóval a féktelenség. Sajnos vannak, akik perbeszállnak érte: ez a hit elleni támadás.

Ezért nem megfelelő megfogalmazás lelkiismereti szabadságról beszélni, amikor Isten erkölcsi elutasítását akarják igazolni vele. Már beszéltünk róla, hogy Isten üdvötadó szándékainak ellen tudunk állni; képesek vagyunk rá, de nem szabad megtennünk. Ha valaki tudatosan ezt a magatartást választaná, bűnt követne el, vétene az első és legfontosabb parancs ellen: Szeresd Istenedet teljes szívedből (MTörv 6, 5).

Teljes nyomatékkal kiállok a lelkiismeretek szabadságáért (XIII. Leó, Libertas praestantissimum enciklika, 1888.VI.20., ASS 20 (1888.), 606), amelyhez lényegileg hozzátartozik, hogy senkinek sem szabad egy embert megakadályozni abban, hogy Istent tisztelje. Az igazság iránti törvényes vágyat tiszteletben kell tartani. Bár az embernek ellentmondást nem tűrő kötelessége, hogy keresse az Urat, felismerje, és imádja, de senki a föld hátán nem szabad, hogy kényszerítse a másikat, hogy olyan hitet fogadjon el, amiről nincs meggyőződve; és ugyanígy senki sem formálhat jogot magának, hogy terhére legyen valakinek, aki megkapta ezt a hitet Istentől.