A teremtmény visszautasíthatja Istent, és pusztulni hagyhatja az új és végleges boldogság magvetését. De ha így tesz, akkor nem gyermek többé, hanem rabszolga. Minden dolog az, ami természete szerint megilleti. Ezért ha valami nem hozzá illőre törekszik, nem saját létmódja szerint mozog, hanem idegen erő hajtja; ez pedig szolgai dolog. Az ember természete szerint értelmes lény. Ha értelmesen viselkedik, mozgása aszerint való, ami ő; és ez megfelel a szabadságnak. Ha vétkezik, értelem nélküli módon cselekszik, valami másnak a mozgatóerejétől vezetteti magát, idegen korlátoknak alávetetten. Ezért aki elfogadja a bűnt, a bűn szolgája (Jn 8, 34) (Aquinói Szt. Tamás, Super Evangelium S. Ioannis lectura, cap. 8, lect. 4, 1204, Marietti kiadó, Torino 1952).

Hadd térjek erre vissza mégegyszer: minden ember alávetettje valamilyen szolgaságnak; ezt a tapasztalatot mindenki megszerzi, akár magába tekint, akár maga köré. Van, aki a pénzt imádja, van, aki a hatalmat; vannak elkötelezettjei a félig megnyugtató szkepticizmusnak, és vannak, akik az érzékiség aranyborjúja előtt borulnak térdre. Ugyanebben a tapasztalatban lesz részünk, ha a magasabb dolgokra tekintünk. Egészen eggyéválunk egy munkával, egy többé-kevésbé fontos terv valóra váltásának szenteljük magunkat, elkötelezzük magunkat egy tudományos, művészi vagy vallási feladatnak. Minden, amit szenvedélyes odaadással csinálunk, „szolgasághoz” vezet: de olyanhoz, amit a kívánt cél kedvéért örömmel vállalunk.