38

Ismétlem: nem ismerek el semmiféle szolgaságot, csak az Isten iránti szeretetét. Mégpedig azért, mert a vallás, amint azt más alkalmakkor már elmondtam nektek, az ember legnagyobb lázadása, mivel nem akar állatok módjára élni, és ezért nem elégszik meg semmivel, amíg nem találkozik Teremtőjével, és nem ismeri meg. Azt szeretném, ha ilyen lázadók lennétek, szabadok a bilincsektől, mert azt szeretné – inkább Krisztus akarja így – hogy Isten gyermekei legyetek. Rabszolgaság vagy istengyermekség – ez életünk kettős lehetősége. Isten gyermekei vagy rabszolgák, a gőgé, az érzékiségé, a szorongó önzésé, amelybe oly sok lélek belebonyolódott.

Isten szeretete mutatja meg az igazság, az igaz élet, a Jó útját. Ha elhatározzuk, hogy így felelünk az Úrnak: Rád bízom a szabadságomat! – akkor megszabadulunk minden lánctól, ami jelentéktelen dolgokhoz kötözött, nevetséges gondokhoz, alantas buzgalomhoz. És a szabadság – ez a fölmérhetetlen kincs, ez a drágagyöngy, amit nem szabad a disznók elé vetni (Vö. Mt 7, 6) – már csak arra szolgál, hogy a Jót tegyük (Vö. Iz 1, 17).

Ez Isten gyermekeinek nagyszerű szabadsága. Azoknak a keresztényeknek, akik látva azokat, akik megvetik Isten igéjét, és irigyen vagy szorongva visszahúzódnak, nyomorúságos fogalmuk van hitünkről. Ha valóban teljesítjük Krisztus törvényét – ha törekszünk arra, hogy teljesítsük – mert nem mindig sikerül, akkor olyan lelki biztonságot fedezünk föl magunkban, hogy nem lesz szükségünk arra, hogy máshol keressük a teljes emberi méltóságot.

A hitünk nem jelent sem terhet, sem korlátot. Milyen szegény elképzelése volna a keresztény igazságról annak az embernek, aki ilyen módon gondolkodik! Amikor Istent választjuk, semmit sem vesztünk, sőt mindent elnyerünk: aki lelkéért cserébe meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt (Mt 10, 39).

Mi kihúztuk a főnyereményt, miénk az első díj. Ha esetleg elvesztenénk valamikor ezt a tisztánlátást, mélyen meg kellene vizsgálnunk lelkünket. Talán meggyöngült hitre bukkanunk, talán túl kevés személyes kapcsolatra Istennel, talán hiányos imaéletre. Kérnünk kell Istent, – Édesanyja és a mi Anyánk által – hogy növelje bennünk a szeretetet, engedje, hogy megtapasztaljuk boldogító jelenlétét; mert csak akkor éri el az ember a teljes szabadságot, ha szeret – azt a szabadságot, amely mindörökre szeretete tárgyával akar maradni.

Hivatkozások a Szentírásra
Ez a könyv más nyelven