Vegyük föl újra a példabeszéd fonalát. Mit tesznek a balga szüzek? Miután hallották a kiáltást, fölkészülnek a vőlegény fogadására; elmennek olajat venni. De ez az elhatározásuk nagyon későn támadt: mialatt úton voltak, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk!! (Mt 25, 10-11). Nem mintha egészen tétlenek lettek volna, valamit megpróbáltak... És mégis megkapták a kemény választ: nem ismerlek benneteket (Mt 25, 12). Nem tudtak, vagy nem akartak a szükséges buzgósággal fölkészülni, elmulasztottak előre gondoskodni róla, nem vettek idejében olajat. Hiányzott belőlük az odaadás, hogy megtegyék azt a keveset, amit rájuk bíztak. Sok idejük volt, de nem használták ki.

Vizsgáljuk meg bátran életünket. Miért nincs néhány percünk, ami még ahhoz kellene, hogy munkánkat, megszentelődésünk eszközét szeretettel befejezzük? Miért hanyagoljuk el kötelességeinket a családban? Miért imádkozunk, vagy hallgatunk misét olyan sietősen? Miért hiányzik belőlünk a nyugalom és türelem, amikor állapotbeli kötelességeinkről van szó, és miért időzünk oly sokat bogaras ötleteinknél? Azt mondhatnátok, ezek csekélységek. Igen, valóban, de ezek a csekélységek alkotják az olajat, a mi olajunkat, ami táplálja a lángot, és amitől kigyullad a fény.