Az első órától kezdve

A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe (Mt 20, 1). Ismeritek a példabeszédet: a benne szereplő ember többször kimegy a piactérre, mert munkásokat keres. Egyeseket már napkeltekor fölfogad, másokat csak estefelé.

Mindenki egy dénárt kap: a bért, amit megígértem neked, vagyis képemet és hasonlóságomat. A dénárba belenyomták a király képét (Szt. Jeromos, Commentariorum in Matthaeum libri, 3, 20 (PL 26, 147)). Ilyen Isten irgalmassága: mindenkit hív ott és azok közt az életkörülmények közt, amelyek közt van, mert azt akarja, hogy minden ember megmeneküljön (1Tim 2, 4.). Keresztények vagyunk születésünknél fogva, hitben neveltek, az Úr félreérthetetlenül kiválasztott. Ha tehát érzékelitek, hogy Ő hív, még ha az utolsó órában is, szabad-e még a piactéren maradnotok, és a napon üldögélnetek, mint azoknak a munkásoknak, akiknek nem volt tennivalójuk?

Sose szabad, hogy felesleges időnk legyen, egy másodperc sem: nem túlzok. Sok a munka: nagy a világ, emberek milliói nem hallottak még Krisztus tanításáról. Mindegyiktektől kérdezem: úgy gondolod, túl sok az időd? Gondolkozz csak rajta, mert lehet, hogy áldozatul estél a lanyhaságnak, vagy – ami a hitet illeti, olyan vagy, mint aki megbénult, mozdulatlan, megmerevedett, terméketlen, és képtelen vagy mindazt a jót továbbadni, amit kellene a körülötted lévőknek a környezetedben, munkahelyeden, családodban.