Talán azt kérdezed: mi szükség van arra, hogy erőlködjünk? Nem én felelek neked, hanem Szent Pál: Krisztus szeretete sürget minket (2Kor 5, 14.). Egy emberélet nem elég arra, hogy szereteted sugarát lépteiddel kimérd. Az Opus Dei kezdete óta nagy vágyam, hogy azoknak a nagylelkű embereknek, akik készek voltak rá, hogy Krisztus hívását tettekre váltsák, odakiáltsam: arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13, 35.). Éppen erről ismernek fel bennünket majd, ha a keresztény minden cselekedetének a szeretet a kiindulópontja.

Ő, aki maga a tisztaság, mégsem mondja azt, hogy tanítványait életük tisztaságáról ismerik föl. Ő, aki oly mértékletes, akinek még egy köve sincs, amire fejét lehajtsa (Vö. Mt 8, 20), aki napokig böjtöl a magányban (Vö. Mt 4, 2), nem azt mondja apostolainak: arról fogják felismerni, hogy választottaim vagytok, hogy nem vagytok falánkok és iszákosok.

Jézus Krisztus tiszta élete – akkor is így volt, és mindig így lesz – pofon volt az akkori társadalom számára, amely olyan züllött volt, mint gyakran a mienk is. Mértékletessége ostorként csapott azokra, akik folyton lakomáztak, majd hánytatták magukat, hogy tovább falhassanak, akiknek Pál apostol szavai szerint istenük a hasuk (Vö. Fil 3, 19).