A munka: részesedés Isten hatalmában

Az embernek teremtése pillanatától dolgoznia kellett. Ezt nem én találtam ki. Csak nyissuk ki a Szentírás első oldalait. Ott azt olvassuk, hogy – mielőtt a bűn behatolt volna a világba, és mielőtt halál, szenvedés és nyomorúság sújtotta volna a bűn következtében az emberiséget (Vö. Róm 5, 12) – Isten Ádámot a Föld sarából megalkotta; neki és utódainak egy nagyszerű világot teremtett: ut operaretur et custodiret illum (Ter 2, 15), hogy művelje és őrizze meg azt.

Ezért tisztában kell lennünk azzal, hogy a munka nagyszerű valóság és kikerülhetetlen törvény, aminek minden ember így vagy úgy alá van vetve, még akkor is, ha egyesek nem vonatkoztatják magukra. Jól jegyezzétek meg: a munka kötelesség-volta nem az ősbűn követkeménye, sem újkori találmány. A munka létfenntartásunk szükséges eszköze, amivel Isten bízott meg a földön. Tőle kapjuk napjainkat, és részt kapunk teremtői hatalmából, hogy megszerezzük, ami létfenntartásunkhoz szükséges, és evvel együtt termést gyűjtsünk az örök életre (Jn 4, 36): az ember munkára születik, mint a madár repülésre (Jób 5, 7).

Talán valaki azt az ellenvetést hozhatná föl, hogy azóta évszázadok sora múlt el, és ma kevesen gondolkoznak így, egyesek a pénzért, mások családjuk fenntartásáért, sokan társadalmi helyzetük javításáért, képességeik kibontakoztatásáért, rossz szenvedélyük kielégítése érdekében vagy a társadalom haladásáért dolgoznak. Végül pedig mind kínnak tekintik a munkájukat, elkerülhetetlen szükségszerűségnek.

Ellentétben a munkának ezzel a lapos, önző és nyomorúságos szemléletével magunk és embertársaink emlékezetébe kell idéznünk, hogy Isten gyermekei vagyunk, és Atyánk ugyanazt mondja nekünk, mint a példabeszédbeli gazda, aki azt mondja két fiának: Fiam, menj ki a szőlőbe dolgozni! (Mt 21, 28) Teljes bizonyossággal mondhatom nektek: ha mindennap megpróbáljuk személyes kötelességeinket úgy fölfogni, hogy teljesítésüket Isten kéri tőlünk, akkor megtanuljuk, hogy tennivalóinkat emberi és természetfölötti szempontból a lehető legnagyobb tökéletességgel végezzük. Talán az is megesik egyszer, hogy lázadunk ellene, hiszen az idősebb fiú is azt mondta: Nem akarok (Mt 21, 29), de rögtön utána jön a megbánás, és még buzgóbban hozzálátunk, hogy megtegyük, ami kötelességünk.