Néha találkozunk jó emberekkel, én inkább jóindulatúaknak nevezném őket, akik szóval azt állítják, hogy hitünk nagyszerű eszményét akarják terjeszteni, valójában azonban nagyon együgyű, felületes, gyatra fölfogásuk van a hivatásbeli munkáról. Az ilyen, csak szavaik szerinti keresztényeknek segítenünk kell szeretetünkkel, és ha szükséges, világos szóval, a Szentírás szerinti testvéri feddéssel helyreigazítanunk őket: Ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, oktassátok az ilyet a szelídség szellemében, de ügyelj magadra, nehogy te is kísértésbe ess. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét (Gal 6, 1-2). Ha ezek a magukat katolikusnak tartók valamilyen okból, mert idősebbek, több tapasztalattal bírnak vagy nagyobb felelősség hárul rájuk az életben, még inkább szükségük van rá, hogy beszéljünk velük. Jó apa vagy jó tanár módjára fogunk nekik segíteni anélkül, hogy megaláznánk őket, hogy belátásra jussanak, és komolyan vegyék munkájukat

Mindg megmozgatja az embert, ha nyugodtan átgondoljuk Szent Pál példáját: Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. (…) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék (2Tessz 3, 7-10).