Őszinteség és igazságosság

A természetes erények állandó erőfeszítést kívánnak meg tőlünk, mert bizony nem könnyű önmagunkhoz hűnek maradni, amikor hosszú időn keresztül olyan helyzetben vagyunk, hogy saját biztonságunk láthatóan veszélyben forog. Ezt látjátok egy olyan kristálytiszta tulajdonságnál, mint az igazmondás: Valóban igaz-e vajon, hogy ez már nem létezik, hogy végképp átadta volna helyét a féligazságoknak és fondorlatoknak? Félünk az igazságtól és nyomorult kifogásként azt állítjuk inkább, hogy senki nem mond igazat, senki nem él őszinte, igaz életet, mindenki alakoskodik és hazudik.

Szerencsére nem így van. Sok olyan ember van – keresztény épp úgy, mint nem keresztény – aki köpönyegforgatás helyett kész arra, hogy az igazság kedvéért tisztességes emberi jó hírét kockára tegye. Mivel ezek az emberek az igazmondást szeretik, képesek arra, hogy a tévedést helyrehozzák, ha észreveszik. Erre képtelenek azok, akik a hazugságra építenek, és csak olyan „igazságot” ismernek, amely tisztességtelenségük elpalástolására szolgál.