A szív bölcsessége

Aki szívében bölcs, azt okosnak hívják (Péld 16, 21), olvassuk a Példabeszédek könyvében. Félreértenénk az okosságot, ha a kicsinyhitűséggel és csüggetegséggel azonosítanánk. Az okosság a helyes cselekvésre való állandó hajlamban nyilvánul meg, éspedig úgy, hogy a cselekvés célját világosan felismerjük, és nagy gonddal választjuk ki a cél eléréséhez megfelelő eszközöket.

Mindazonáltal az értelmesség önmagában nem a legnagyobb érték. Mindig meg kell magunktól kérdeznünk: értelem, de mire használt értelem? Mert van más, fordított okosság is – nevezzük inkább ravaszságnak –, amely az önzés szolgálatában áll. Ez is a megfelelő eszközöket keresi, de alantas célok elérése érdekében. A fokozott éleselméjűség még csak erősíti a gonoszságra való hajlamot, és rászolgál arra a szemrehányásra, amelyet Szent Ágoston egy prédikációjában így fogalmazott meg: Azt kívánod, hogy Isten szíve, amely mindig igazságos, meghajoljon szíved romlottsága előtt, hogy ahhoz alkalmazkodjék? (Augustinus, Enarrationes in Psalmos, 63, 18 (PL 36, 771)). Ez az olyan ember hamis bölcsessége, aki saját erejéből szeretné önmagát igazolni. Az ilyeneknek szól Pál apostol: Ne legyetek bölcsek a magatok szemében (Róm 12, 16). Mert meg van írva: elpusztítom a bölcsek bölcsességét és az okosok okosságát megsemmisítem (1Kor 1, 19).