ISTEN ANYJA, A MI ANYÁNK

Minden Mária-ünnep fontos, mert általuk az Egyház alkalmat kínál nekünk arra, hogy tettekkel mutassuk ki szeretetünket Szűz Mária iránt. De ha ki kellene választanom egyet közülük, akkor a mai lenne az: Szűz Mária istenanyaságának ünnepe.

Ebben az ünnepben hitünk több lényeges titkát szemlélhetjük: az Ige megtestesülését, amely a Szentháromság három személyének műve. Azáltal, hogy szeplőtelen méhében emberi testet öltött az Úr, Mária, aki az Atyaisten lánya, a Szentlélek Isten mátkája és a Fiúisten anyja lett.

Amikor Szűz Mária szabadon igent mondott arra a tervre, amelyet a Teremtő kinyilatkoztatott neki, az isteni Ige felvette az emberi természetet: értelemmel felruházott lelket és testet, amely Mária legtisztább méhében öltött formát. Az isteni és az emberi természet egyetlen személyben egyesült: Jézus Krisztusban. Ő valóságos Isten és a megtestesülés pillanatától kezdve valóságos ember; öröktől fogva az Atya Egyszülötte és a megtestesülés pillanatától kezdve emberként Mária igazi gyermeke. Ezért Szűz Mária anyja a megtestesült Igének, a Szentháromság második Személyének, aki örökre felvette az emberi természetet, anélkül, hogy a két természet keveredne benne. Így Máriát bátran hívhatjuk Isten Anyjának: ez a megnevezés gyönyörű dicséret, amely kifejezi legnagyobb méltóságát.

A keresztény nép hite

Mária istenanyaságát mindig szilárd hit övezte. Azokkal szemben, akik tagadták, az Efezusi Zsinat így nyilatkozott: „Ha valaki nem vallja, hogy az Emmánuel valóságos Isten, minek következtében a szent Szűz Istenszülő (mert test szerint szülte Isten testté lett Igéjét), az legyen kiközösítve.”1

A történelem megőrizte számunkra azok visszaemlékezését, akik szemtanúi voltak a keresztények örömének e világos és egyértelmű döntések felett, amelyek megerősítették mindannyiuk hitét: „Efezus város egész népe kora reggeltől késő estig kitartóan várt a döntésre. [...] Amikor megtudták, hogy a káromlás okozóját elítélték, mindannyian egyhangúlag elkezdték dicsőíteni Istent és magasztalni a Zsinatot, amiért a hit ellensége megbukott. Amikor kijöttünk a templomból, mindannyiunkat fáklyákkal kísértek haza. Éjszaka volt: az egész város ki volt világítva, és örömmámorban úszott.”2 Így írta le a történteket Alexandriai Szent Cirill, és nem tagadom, hogy a jámborság e megnyilatkozása még tizenhat évszázad távlatából is mélységesen megindít.

Adja meg Isten, a mi Urunk, hogy ugyanez a hit lángoljon a szívünkben, és mi is hálás dicsőítő énekbe kezdhessünk, mert azáltal, hogy a Szentháromság kiválasztotta Máriát, hogy Anyja legyen Krisztusnak – aki Ember, akárcsak mi –, mindannyiunkat anyai oltalma alá helyezett. Mária Isten Anyja és egyben a mi Anyánk.

Mária istenanyaságából fakad mindaz a tökéletesség és erény, amely őt ékesíti. Ezért fogantatott szeplőtelenül, ezért kegyelemmel teljes, mindenkor szűz, ezért vétetett fel a mennybe testével és lelkével, ezért koronázták az egész teremtés királynőjévé, és ezért kapott nagyobb méltóságot, mint a szentek és angyalok. Csak Isten nagyobb nála. „Mivel a Szent Szűz Isten Anyja, bizonyos módon végtelen méltósággal bír, amelynek forrása a végtelen Jóság, aki maga Isten.”3 Ezzel kapcsolatban lehetetlen túlzásba esni. Sosem fogunk kellőképpen elmélyülni ebben a kimondhatatlan misztériumban; sosem leszünk képesek meghálálni Szentséges Anyánknak, hogy neki köszönhetően ilyen közeli kapcsolatba kerülhettünk a Szentháromsággal.

Bűnösök voltunk és Isten ellenségei. A megváltás nemcsak megszabadít a bűneinktől és kiengesztel Istennel, hanem az ő gyermekeivé is tesz minket, és Édesanyát ajándékoz nekünk, azt, akitől az Ige emberi természetét kapta. Létezhet a szeretetnek ennél nagylelkűbb és nagyobb mértékű kiáradása? Isten vágyott arra, hogy megváltson bennünket, és végtelen bölcsességében számtalan módon megvalósíthatta volna az akaratát. Végül olyan módot választott, amely minden kétséget eloszlat az üdvösségünket és megdicsőülésünket illetően. „Mint ahogy az első Ádám sem férfitől és nőtől származik, hanem a földből vétetett, úgy az utolsó Ádám is – akinek be kellett gyógyítania az első által ütött sebet – testét a Szűz méhéből kapta, hogy test szerint olyan legyen, mint azoknak a teste, akik vétkeztek.”4

A Szép Szeretet Anyja

„Ego quasi vitis fructicavi…” „Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem”5 – olvastuk a mai mise olvasmányában. Bárcsak a Mária-tisztelet jó illata töltené el a lelkünket és minden keresztény lelkét, és segítene fenntartások nélkül bízni abban, aki mindig virrasztva vigyáz ránk.

„Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek.”6 Erre emlékeztet ma minket Szűz Mária. A szép szeretet, a tiszta élet és a gyöngéden érző, szenvedélyes szív tanítása szól hozzánk, hogy megtanuljunk hűségesek lenni az Egyház szolgálatában. Nem akármilyen szeretetről van szó, hanem a Szeretetről. Itt nincs árulás, sem számítás, sem felejtés. Szép szeretet, mert forrása és célja a szentháromságos Isten, aki maga a Szépség, a Jóság és a Nagyság.

Ám szó van itt félelemről is. Én nem tudok más félelmet elképzelni, mint a Szeretettől való elszakadás félelmét, hiszen Isten nem gátlásos, félénk vagy langyos odaadást vár, hanem azt akarja, hogy merészek, bátrak és finom lelkek legyünk. A félelem, amelyről a szentírási rész szól, egy másik igét juttat az eszünkbe: „kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam.”7

Ez előfordulhat, ha az ember nem értette meg teljes mélységében, hogy mit jelent Istent szeretni. A szív ugyanis ilyenkor hagyja, hogy olyan dolgok vezessék, amelyek nem az Úrhoz vezetnek, és elveszítjük őt szem elől. Máskor maga az Úr rejtőzik el előlünk, de ő tudja, hogy miért. Arra ösztönöz, hogy még nagyobb igyekezettel keressük őt, és amikor újra megtaláljuk, boldog örömmel kiáltunk fel: „megleltem, akit szeret a lelkem, megragadtam, el nem engedem.”8

A mai szentmise evangéliuma felidézte azt a megindító jelenetet, amikor Jézus Jeruzsálemben maradt, és a templomban tanított. A szülei, Mária és József „úgy gondolták, hogy az úti társaságban van. Megtettek egy napi utat, s akkor keresték őt a rokonok és az ismerősök között. Mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy megkeressék.”9 A Szűzanya, aki aggódva kereste Fiát – akit nem saját hibájából veszített el –, és mindennél jobban örült, amikor megtalálta, nekünk is segíteni fog visszafordulni és rendbe hozni mindazt, amit kell, ha nemtörődömségünk vagy bűneink folytán nem vagyunk képesek észrevenni Krisztust. Akkor mi is érezzük majd azt az örömet, hogy újra átölelhetjük őt, és megígérhetjük neki, hogy soha többé nem fogjuk elveszíteni.

Mária a tudás Anyja is, mert mellette lehet megtanulni a legfontosabb leckét: azt, hogy semminek sincs értelme, ha nem vagyunk közösségben az Úrral, semmit sem számít a föld minden csodája és minden beteljesült evilági vágyunk, ha a szívünkben nincs ott az élő szeretet lángja és a szent remény fénye, amely mintegy előíze annak a soha el nem múló szeretetnek, amely végleges hazánkban vár ránk.

„Nálam van az út és az igazság minden kegyelme, nálam az élet és az erény minden reménye.”10 Mily bölcsen adta az Egyház e szavakat a Szűzanya ajkára, hogy mi, keresztények el ne feledkezzünk róluk. Ő a biztonság, a szeretet, amely soha nem hagy magunkra a bajban, a mindig nyitva álló menedék, a kéz, amely mindig gyengéden simogat és vigasztal.

Egy korai Egyházatya írja, hogy igyekeznünk kell gondolatainkban és emlékezetünkben élénken őrizni Isten Anyja életének eseményeit.11 Valószínűleg gyakran lapozgattatok orvostudományi, matematikai vagy más könyveket. Ezek összefoglalják azokat az alapvető megoldásokat vagy teendőket, amelyekre sürgős esetekben szükség lehet, hogy ne kövessünk el hibát.

Elmélkedjünk mi is gyakran nyugodt, csendes imádságban mindarról, amit a Szűzanyáról hallottunk. Így a lelkünkben felhalmozódik a sok emlékezetes esemény, ami segít habozás nélkül hozzá fordulni, főképp akkor, amikor nincs más menedékünk. Nem önzés ez a részünkről? Bizonyosan az. De az édesanyák vajon nem tudják, hogy mi, gyermekek általában kicsit önzők vagyunk, és gyakran végső mentsvárként szaladunk oda hozzájuk? Tisztában vannak vele, de nem bánják, hiszen édesanyák, és önzetlen szeretetük a mi látszólagos önzésünkben is meglátja a gyermeki szeretetet és a ráhagyatkozó bizalmat.

Nem azt akarom sugallni ezzel – sem magamnak, sem másoknak –, hogy a Szűzanya iránti tiszteletünk csak ilyen sürgető segélykérésekre korlátozódjon. Mégis úgy gondolom, hogy nem kell rosszul éreznünk magunkat, ha ez olykor előfordul. Az édesanyák nem vezetnek nyilvántartást a gyermekeik szeretetének megnyilvánulásairól, nem kicsinyesek. Egy apró kedvesség bearanyozza a napjukat, és sokkal többel viszonozzák, mint amennyit kaptak. Ha így tesz egy anya itt a földön, akkor mi mindent várhatunk mennyei Édesanyánktól?

Az Egyház Anyja

Szívesen képzelem el azokat az éveket, amikor Jézus Édesanyja mellett volt, amelyek az Úr földi életének legnagyobb részét teszik ki. Magam előtt látom őt kisgyermekként, amint Mária vigyáz rá, puszit ad neki, játszik vele. Látom őt Mária és földi édesapja, József szerető tekintetétől kísérve felcseperedni. Milyen gyengéden és figyelmesen gondoskodhatott a gyermek Jézusról Szűz Mária és a szent pátriárka, és közben – csendben – mennyi mindent tanulhattak tőle! A lelkük egyre hasonlóbbá vált Fiuk, az ember és Isten lelkéhez. Ezért Mária – és utána József – úgy ismeri Krisztus szívének érzéseit, mint senki más, így bennük találjuk meg a legjobb utat – azt is ki merem mondani, hogy az egyetlen utat – a Megváltónkhoz.

„Éljen mindegyikőtökben Mária lelke, hogy dicsőítsétek az Urat; éljen mindenkiben Mária szelleme, hogy örüljetek Istenben – írta Szent Ambrus, egyházatya, aki egy elsőre merésznek tűnő gondolatmenettel folytatja, amely ugyanakkor a keresztény élet számára világos lelki értelemmel bír. – Bár Jézusnak testi értelemben egy édesanyja van, a hit szerint Krisztus mindannyiunk gyümölcse.”12

Ha azonosulunk Máriával, ha utánozzuk az erényeit, hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Krisztus a kegyelem által sokak lelkében megszülessen, akik azután a Szentlélek működése által azonosulnak majd vele. Szűz Mária példáját követve bizonyos módon részesedünk lelki anyaságából: hozzá hasonlóan csendben, észrevétlenül, szinte szavak nélkül, keresztény magatartásunk hiteles és következetes tanúságtételével, nagylelkűen ismételve Mária „fiat” ját, amelyet Istenhez fűző bensőséges kötelékként állandóan megújítunk.

A Szűzanya iránti nagy szeretete és teológiai ismereteinek hiányossága vitt rá egy derék férfit, hogy elmeséljen nekem egy történetet, amelyet most továbbadok nektek, mert minden egyszerűségével együtt egy kevéssé tanult ember esetében érthető.

„El kell mondanom valakinek – kezdte –: értse meg, hogy mennyire elszomorítanak bizonyos dolgok napjainkban. A most zajló Zsinat előtt és alatt javaslatot tettek rá, hogy a megvitatandó témák között szerepeljen a »Szűzanya kérdése«. Csak így, mint téma. Hát így beszélnek a gyermekek az édesanyjukról? Ezt a hitet vallották mindig is a hívők? Mióta vált a Szűzanya iránti szeretet »témává«, amellyel kapcsolatban meg lehet vitatni, hogy célszerű-e?

Ha valami ellentétes a szeretettel, az éppen a szűkkeblűség. Nem szégyellek nyíltan beszélni – folytatta –, mert ha nem tenném, úgy érezném, hogy azzal megsérteném a Szent Szüzet. Arról vitatkoztak, hogy helyes-e Máriát az Egyház Anyjának nevezni. Képtelen vagyok több részletbe bocsátkozni. De Isten Anyja, aki ezért minden kereszténynek is Anyja, hogy ne lenne Anyja az Egyháznak is, amely mindazoknak a közössége, akik Krisztusban, Mária Fiában megkeresztelkedtek és újjászülettek?

Képtelen vagyok megérteni – folytatta –, hogy miért ez a kicsinyesség, hogy nem akarják megadni ezt a dicsérő címet a Szűzanyának. Az Egyház hite egészen más! Isten Anyja mint »téma«… Vajon a gyermekek számára »téma« az édesanyjuk iránti szeretet? Egyszerűen csak szeretik. Ha jó gyermekek, akkor nagyon szeretik. Témáról – vagy sémáról – idegenek beszélnek, akik a kérdést egy megvizsgálandó problémaként kezelik.” – Eddig tartanak e hívő és egyszerű ember szavai, amelyek jószándékúak és jámborak, még ha nem is igazságosak.

Most pedig folytassuk az elmélkedést Mária istenanyaságának misztériumáról az ima csendjében, egy lelkünk mélyéről fakadó vallomással: „Ó, Szűz és Istenanya! Akit az egek sem képesek befogadni, a Te méhedben vett szállást, hogy emberi testet öltsönt.”13

Az Egyház mai liturgiájában pedig ezt imádkozzuk: „Boldog asszony Szűz Mária: méhében hordozta az örök Atya Fiát.”14 Régi és új, emberi és isteni felkiáltás ez. Olyan, mintha az Urat úgy üdvözölnénk, mint ahogy néhány helyen az embereket szokás dicsérni: áldott legyen az Anya, aki téged szült!

A hit, a remény és a szeretet példája

„Mária a szeretetével közreműködött abban, hogy az Egyházban megszülessenek a hívők, akik annak a Főnek tagjai, akinek ő test szerint valóban az anyja.”15 Anyaként tanít, ám anyai tanítása csöppet sem hangos. Finom lélek kell ahhoz, hogy megértsük, amit mutat nekünk nem is annyira ígéretekkel, mint inkább tettekkel.

Mária hinni tanít. „Boldog, aki hitt”16 – így köszönti őt unokanővére, Erzsébet, amikor Mária meglátogatja őt a hegyi faluban. Csodálatos Szűz Mária hittel teli válasza: „Íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint.”17 Fia születésekor Isten nagyságát szemléli: angyalok kórusa, pásztorok és a világ nagyjai imádják a Gyermeket. Azonban nem sokkal később a Szent Családnak Egyiptomba kell menekülnie, hogy ne essenek áldozatul Heródes gonosz terveinek. Majd következik a csend időszaka: egyszerű, hétköznapi élet harminc hosszú éven át, amely nem különbözött a kis galileai falu többi családjának életétől.

Elég az evangélium néhány szava, hogy megértsük mennyei Édesanyánk példáját: „Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, s el-elgondolkodott rajtuk szívében.”18 Igyekezzünk utánozni őt: keressük a kapcsolatot az Úrral, és szeretettel beszélgessünk vele mindarról, ami foglalkoztat minket, egészen a legapróbb dolgokig. Ne felejtsük el, hogy mindent a hit fényében kell mérlegelnünk, értékelnünk, néznünk, hogy felfedezzük Isten akaratát.

Ha gyenge a hitünk, forduljunk Máriához. Szent János evangéliumában olvassuk, hogy a kánai menyegzőn történt csodát látva – amelyet Jézus Anyja kérésére tett – „tanítványai hittek benne”.19 A Szűzanya mindig közbenjár a Fiánál azért, hogy meghallgassa a kéréseinket, és megmutatkozzon nekünk úgy, hogy utána megvalljuk: Te vagy az Isten Fia.

Mária reményre is tanít. Kijelentette, hogy „íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék.”20 Emberi szemmel nézve mi indokolta ezt a reményt? Ki volt ő az akkor élő férfiak és nők szemében? Az Ószövetség nagy hősnői – mint Judit, Eszter és Debóra – már itt a földön megtapasztalták az emberi dicsőséget, a nép ünnepelte és magasztalta őket. Máriának – mint Jézusnak – nem volt más trónja, mint a kereszt. Földi élete többi részében pedig, amíg testével és lelkével fel nem vétetett a mennybe, csendes jelenléte nyűgöz le minket. Az őt jól ismerő Szent Lukács megjegyzi, hogy Mária az első tanítványokkal együtt kitartott az imádságban. Így élte végig földi napjait ő, akit mindörökké magasztal minden teremtmény.

Mekkora ellentét van Mária reménye és a mi türelmetlenségünk között! Milyen gyakran várjuk el Istentől, hogy azt a kevés jót, amit tettünk, azonnal viszonozza. Alig bukkan fel az első nehézség, már panaszkodunk. Gyakran nem tudunk kitartóan küzdeni és megőrizni a reményt. Ennek az az oka, hogy hiányzik belőlünk a hit. „Boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.”21

Mária szeretni tanít. Emlékezzetek vissza Jézus bemutatására a templomban. Az agg Simeon így szólt hozzá: „Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben, jel lesz, melynek ellene mondanak – és a te lelkedet tőr járja át –, hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.”22 Mária minden ember iránti mérhetetlen szeretetének köszönhetően életében beteljesednek az Úr szavai: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.”23

Joggal nevezték a pápák Szűz Máriát társmegváltónak: „mivel szenvedő és haldokló Fiával együtt szenvedett, és majdnem meg is halt, és mivel az emberiség üdvösségéért lemondott a Fia feletti anyai jogairól, és – a tőle telhető módon – feláldozta őt az emberiség megváltásáért, hogy az isteni igazságosságot kielégítse, joggal mondhatjuk, hogy Mária Krisztussal együtt megváltotta az emberiséget.”24 Így jobban megérthetjük Urunk szenvedésének azt a pillanatát, amelyet sosem fáradunk el szemlélni: „Stabat autem iuxta crucem Iesu mater eius”25, Fia keresztje mellett ott állt anyja.

Bizonyára megfigyeltétek már, hogy egyes édesanyák jogos büszkeséggel állnak gyermekeik mellett, amikor sikert érnek el, vagy nyilvános megtiszteltetésben van részük. Ezzel szemben mások még az ilyen pillanatokban is a háttérben maradnak, és inkább csendben mutatják ki szeretetüket. Mária ilyen volt, és Jézus ezt jól tudta.

Amikor azonban elérkezett a keresztáldozat botrányának ideje, Szűz Mária jelen volt, és mély fájdalommal hallgatta, ahogy „az arra járók […] a fejüket csóválva káromolták, és azt mondták: »Te, aki lebontod, és három nap alatt fölépíted a templomot, mentsd meg magadat! Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!«”26 A Szűzanya hallotta Fia szavait, és egyesült vele fájdalmában: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”27 Mit tehetett? Egyesült Fia megváltó szeretetével, és felajánlotta az Atyának azt a mérhetetlen fájdalmat, amely mintegy éles tőrként járta át tiszta szívét.

Jézus számára vigaszt jelentett anyjának csendes, szerető jelenléte. Mária nem jajgatott, nem rohant ide-oda. „Stabat”: állt, ott állt a Fia mellett. Ekkor Jézus ránézett, majd János felé fordította tekintetét. Így szólt: „»Asszony, íme, a te fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!«”28 János személyében Jézus az anyjára bízott minden embert, különösen a tanítványait: mindazokat, akik majd hisznek benne.

„Felix culpa”29 – énekli az Egyház. Boldog bűn, amely nekünk ilyen hatalmas Megváltót hozott. Boldog bűn – tehetnénk hozzá mi –, amely által Mária lett az Édesanyánk. Így már biztonságban vagyunk, nincs miért aggódnunk, hiszen a Szűzanya, aki az ég és a föld királynője, mindenható közbenjárónk Istennél. Jézus nem tudja megtagadni Mária egyetlen kérését sem, és a mieinket sem, mivel Édesanyjának gyermekei vagyunk.

A mi Anyánk

A gyermekeknek, főleg amíg kicsik, sokszor jár a fejükben az, hogy a szüleik mit tegyenek meg értük, és közben megfeledkeznek arról, hogy a gyermeki szeretet őket mire kötelezné. Mi, gyermekek, általában a saját érdekeinket tartjuk szem előtt, bár – amint már említettük – ezt az anyák nem veszik annyira zokon, hiszen a szívük tele van szeretettel, a legjobb szeretettel: azzal, amely úgy ad, hogy nem vár érte viszonzást.

Így van ez Szűz Máriával, a mi Anyánkkal is. De ma, istenanyaságának ünnepén mélyebben magunkba kell néznünk. Fájnia kell, ha azt látjuk, hogy nem vagyunk kellőképpen figyelmesek ez iránt a jó Anya iránt. Ezért megkérdezlek titeket és magamat is: hogyan tiszteljük őt?

Térjünk vissza a földi édesanyákkal kapcsolatos mindennapi tapasztalatainkhoz. Mire vágyik egy anya gyermekétől, aki hús a húsából és vér a véréből? Leginkább arra, hogy közel legyen hozzá. Amikor a gyermek felnő, és már nem lehet mellette, az anya türelmetlenül várja, hogy hírt kapjon róla, és minden érdekli, ami a gyermekével történik, legyen az egy enyhe betegség vagy egy fontos esemény.

Anyánk, Mária számára soha nem szűnünk meg kisgyermekek lenni, mert ő nyitja meg nekünk az utat a mennybe, amely azoknak jut osztályrészül, akik gyermekké válnak.30 Sosem szabad tőle elszakadnunk. És hogyan mutatjuk ki iránta a tiszteletünket? Úgy, hogy keressük a társaságát, beszélünk vele, kimutatjuk a szeretetünket, szívünkben szemléljük földi életének jeleneteit, mesélünk neki a küzdelmeinkről, sikereinkről és kudarcainkról.

Így felfedezzük az Egyház életének mindig is fontos részét képező Mária-imádságok értelmét, mintha először imádkoznánk őket. Mi más az Üdvözlégy Mária vagy az Úrangyala, mint Mária istenanyaságának szeretettel teli dicsérete? A rózsafüzért imádkozva – amelyet soha nem fáradok el ajánlani minden kereszténynek – értelmünkkel és szívünkkel felidézzük Mária csodálatos életének titkait, amelyek egyben hitünk alapvető misztériumai.

Az egyházi évben sok Szűz Mária-ünnep van. E tisztelet alapja Mária istenanyasága, amelyre tekintettel ruházta fel őt a Szentháromság a természetes és kegyelmi adományok sokaságával. A keresztény hit hiányos ismeret és kevés gyermeki szeretet jele volna, ha valaki attól félne, hogy a Mária-tisztelet csorbítja az Istent megillető imádást. Jól ismerjük a Szűzanya, az alázatosság példaképének szavait: „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és szent az ő Neve. Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll, akik őt félik.”31

Ezért Szűz Mária ünnepein mutassuk ki bátran a szeretetünket; emeljük hozzá a szívünket többször, és kérjük tőle mindazt, amire szükségünk van, mondjunk neki köszönetet szüntelen anyai gondoskodásáért, és ajánljuk neki azokat, akiket szeretünk. De ha valóban jó gyermekekként akarunk viselkedni, akkor minden nap alkalmas lesz arra, hogy kimutassuk szeretetünket Mária iránt, úgy, ahogy azok teszik, akik valóban szeretik egymást.

Talán valaki most azt gondolja, hogy a mindennapok és az élet viszontagságai aligha alkalmasak arra, hogy közben a szívünk egy olyan tiszta teremtményre figyeljen, mint Szűz Mária. Arra biztatlak benneteket, hogy gondolkodjatok el erről. Mi vezeti minden tettünket, akár anélkül, hogy tudatában lennénk? Ha Isten szeretete vezet minket, és tiszta szándékkal dolgozunk, akkor azt keressük, ami jó és tiszta, ami a lelkiismeretet békével és a lelket örömmel tölti el. Hogy olykor hibázunk? Valóban, de amikor belátjuk a hibáinkat, akkor még világosabban ráébredünk arra, hogy az a boldogság, amelyre törekszünk, nem mulandó, hanem mély és derűs, emberi és természetfeletti.

Ezt a boldogságot a földön egyetlen teremtmény érte el, mivel ő Isten remekműve: Mária, a mi legszentebb Anyánk. Ő él és védelmez bennünket. Testben és lélekben ott van az Atya, a Fiú és a Szentlélek mellett. Ő ugyanaz a Mária, aki Palesztinában született, aki gyermekkorától az Úrnak szentelte magát, aki fogadta Gábor arkangyal üdvözletét, aki a világra szülte a Megváltónkat, és aki ott állt a kereszt alatt.

Benne minden eszmény testet ölt, de nem szabad azt gondolnunk, hogy fensége és nagysága megközelíthetetlenné, távolivá teszi. Mária kegyelemmel teljes, akiben megvan minden tökéletesség, de egyben anya is. Hatalmával mindent elér Istennél, amit csak kérünk tőle; anyaként teljesíteni akarja kéréseinket. Anyaként megérti a gyengeségeinket is, és bátorít, megértően néz a hibáinkra, megkönnyíti az utunkat, mindig készen áll segíteni, akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nincs kiút.

Mennyit erősödnének bennünk a természetfeletti erények, ha valódi élő kapcsolatunk lenne Máriával, mennyei Édesanyánkkal! Ne szégyelljünk rövid imákkal, fohászokkal fordulni hozzá napközben – akár csak a szívünkben, szavak nélkül. A keresztény jámborság a rózsafüzérrel együtt imádkozott loretói litániában számos szeretetteljes megszólítást gyűjtött össze. De mindenki szabadon szólíthatja a Szűzanyát másképp, megosztva vele olyan gondolatokat is, amelyeket hangosan sosem mernénk kimondani, mert visszatart a szemérmesség, amelyet ő megért és helyesel.

Befejezésül azt tanácsolom, hogy – ha még nem tetted – igyekezz személyesen megtapasztalni Mária anyai szeretetét. Nem elég tudni, hogy ő anya; nem elég annak tekinteni és anyaként beszélni róla. Mária a te anyád, és te az ő gyermeke vagy. Úgy szeret téged, mintha te lennél az egyetlen gyermeke az egész világon. Fordulj hozzá ennek megfelelően: meséld el neki, hogy mi történik veled, tiszteld őt, szeresd őt. Ha te nem teszed meg, senki sem teszi meg helyetted, olyan jól, mint te.

Biztosíthatlak róla, hogy ha elindulsz ezen az úton, megtapasztalod majd Krisztus minden szeretetét, és az Atyaisten, a Fiúisten és a Szentlélek Isten szavakkal ki nem fejezhető életének részesévé válsz. Ebből merítesz majd erőt, hogy Isten akaratát mindenestül teljesíteni tudd, és eltölt a vágy, hogy minden ember szolgálatára légy. Olyan keresztény leszel, amilyen lenni szeretnél: a szeretetet és az igazságosságot tettekben megélő, vidám és erős, mások iránt megértő, magaddal szemben azonban szigorú keresztény.

Ilyen hitet akarunk. Forduljunk Szűz Máriához: ő elkísér minket, hogy biztosan és kitartóan haladjunk az úton.