Pontlista

Bizonyosan láttátok már, hogy milyen gondosan bánnak egy családban egy értékes, törékeny tárggyal, például egy porcelán vázával, hogy el ne törjön. Egy napon a gyermek fellöki, és az értékes emléktárgy darabokra törik. Bosszankodnak, de a kárt helyrehozzák, a darabokat felszedik, gondosan összeillesztik, és a drága tárgy ismét egyben van, éppen olyan szép, mint volt.

Amikor azonban egy agyagedényről, olcsó cserépedényről van szó, elég néhány fémkapoccsal összefogni a darabokat, és az egyébként olcsó edény így összefoltozva új, érdekes jelleget kap.

Alkalmazzuk ezt a példát lelki életünkre! Ha bűneinkre, szánalmasságainkra nézünk, ha tapasztaljuk ballépéseinket – még akkor is, ha Istennek hála nem nagyon súlyosak – forduljunk imában Atyánkhoz, és mondjuk: Uram, tekints szegénységemre, gyengeségemre. Csak cserépedény, Uram, csak cserepek! De kapcsolj engem össze ismét, és én bűnbánatommal és a Te megbocsátásoddal erősebb és szeretetedre méltóbb leszek, mint bukásom előtt. Imádkozzunk így, ha szegény agyagedényünk összetörik, és ebben majd vigasztalást találunk.

Törékenységünkön nem kell csodálkoznunk, ne lepjen meg bennünket a tapasztalat, hogy a semminél is kevesebb meg tud ingatni bennünket. Bízzatok az Úrban, mert nála mindig van segítség: Az Úr az én világosságom és üdvösségem, kitől kell félnem?3 Senkitől! Semmitől és senkitől nem fogunk félni, ha mennyei Atyánkkal ilyen módon keresünk kapcsolatot.

Így cselekszik Isten: amikor a fiú hazatér, miután kicsapongó élettel minden pénzét elpazarolta, miután – és ez a legfontosabb – elfeledkezett az atyjáról, az édesapja így szól: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk”33. Ha bűnbánattal fordulunk Atyánkhoz, ő nyomorúságunkat gazdagsággá változtatja, gyöngeségünket pedig erővé. Hát még mi mindent tartogat majd nekünk, ha nem hagyjuk el, hanem mindennap keressük a társaságát, ha a szeretet tettekkel megerősített szavaival fordulunk hozzá, és ha mindenhatóságában és irgalmában bízva minden kérésünkkel hozzá megyünk? Az atya lakomát készít a fiúnak egyszerűen azért, mert hazatért – miután elárulta őt. Mi mindent ad majd nekünk, akik mindig igyekeztünk mellette maradni?

Távol álljon tőlünk, hogy emlékezetünkbe véssük a minket ért bántásokat, az elszenvedett megaláztatásokat, bármilyen igazságtalanok, modortalanok és durvák voltak is, mert Isten gyermekeihez nem illik, hogy számontartsák a sérelmeiket, hogy majd mások elé tárják azokat. Nem felejthetjük el Krisztus példáját, és keresztény hitünket nem vehetjük fel, majd le, úgy, mint a ruhát: a hitünk meggyengülhet vagy megerősödhet, de akár el is veszhet. A természetfeletti élet által a hit megerősödik, a lélek pedig beleborzong a gondolatba is, hogy milyen nyomorultul mezítelen az ember Isten nélkül. Ezért megbocsát, és hálát ad: Istenem, szegény életemet szemlélve nem találok okot a hiúságra, büszkeségre még kevésbé; csak arra látok okot – és nem is egyet –, hogy mindig alázatos legyek, és bánjam a bűneimet. Jól tudom, hogy az uralkodás legjobb módja a szolgálat.