Pontlista

Tegyük meg, ami tőlünk telik azért, hogy szívünk mélyén mindent legyőző vágy támadjon az életszentségre, bármennyire tisztán van előttünk nyomorúságunk. Ne féljetek: annál jobban látjátok majd fogyatékosságaitokat, minél előbbre haladtok a lelkiéletben. Ez azért van, mert Isten kegyelme úgy működik bennünk, mint egy nagyító: a legapróbb dolog, egy porszem vagy egy homokszem óriásinak tűnhet, mert a lélek nagyon érzékennyé válik az istenire, és a lelkiismeret, amelyet csak Isten tisztasága elégít ki, a legkisebb árnyékon is fennakad … Mondd most Istennek szíved mélyéből: Igen, Uram, szent akarok lenni, a te méltó tanítványod akarok lenni, és feltétel nélkül követni akarlak! Fogadd meg ezzel együtt, hogy azokat a nagyszerű eszményeket, amelyek ebben a pillanatban betöltenek, mindennap megújuló elhatározással szolgálod.

Ó, Jézus, ha legalább mi, akik itt összegyűltünk szeretetedben, ragaszkodnánk hozzád! Ha sikerülne azt a vágyakozást, amelyet most keltesz bennünk, tettekre váltani! Gyakran kérdezzétek magatoktól: mondd meg, miért is vagy itt a Földön? Akkor majd törekedni fogtok rá, hogy szeretettől vezetve úrrá legyetek minden nap feladatain, és ügyeljetek a kis dolgokra. Nézzünk a szentek példájára! Húsból-vérből való emberek voltak, mint mi, tele gyöngeségekkel és szánni való hiányosságokkal, mint mi, de Isten szeretetéért győztesek, mert legyőzték önmagukat. Szemléljük életüket, és sok virágból mézet gyűjtő méhekként tanulni fogunk az ő küzdelmükből. De tanulni fogunk annak a sok embernek az életéből is, aki körülöttünk él: példát veszünk munkaszeretetükről, áldozatkészségükről, örömükről… Nem sokat törődünk a hibáikkal, csak akkor, ha kell, és ha testvéri figyelmeztetéssel segíteni tudunk nekik.

Néha találkozunk jó emberekkel, én inkább jóindulatúaknak nevezném őket, akik szóval azt állítják, hogy hitünk nagyszerű eszményét akarják terjeszteni, valójában azonban nagyon együgyű, felületes, gyatra fölfogásuk van a hivatásbeli munkáról. Az ilyen, csak szavaik szerinti keresztényeknek segítenünk kell szeretetünkkel, és ha szükséges, világos szóval, a Szentírás szerinti testvéri feddéssel helyreigazítanunk őket: Ha valakit valamilyen bűnben tetten is érnek, ti, akik lelkiek vagytok, oktassátok az ilyet a szelídség szellemében, de ügyelj magadra, nehogy te is kísértésbe ess. Hordozzátok egymás terhét, s így teljesíteni fogjátok Krisztus törvényét (Gal 6, 1-2). Ha ezek a magukat katolikusnak tartók valamilyen okból, mert idősebbek, több tapasztalattal bírnak vagy nagyobb felelősség hárul rájuk az életben, még inkább szükségük van rá, hogy beszéljünk velük. Jó apa vagy jó tanár módjára fogunk nekik segíteni anélkül, hogy megaláznánk őket, hogy belátásra jussanak, és komolyan vegyék munkájukat

Mindg megmozgatja az embert, ha nyugodtan átgondoljuk Szent Pál példáját: Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. (…) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék (2Tessz 3, 7-10).

Emlékeztek az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédre? Egy ember az út mellett fekszik, a rablók megverték és kifosztották. Először egy ószövetségi pap megy arra, azután egy levita, mindketten továbbmennek anélkül, hogy törődnének vele. Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte, azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta6. Az Úr nemcsak néhány kiválasztott embert hív ilyen cselekvésre, hiszen rögtön ezután azt mondja annak, aki kérdezte: Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!7 Ha megállapítjuk akár saját életünkről, akár máséról, hogy valami nincs rendben benne, és helyre kell hozni, lelki vagy emberi segítséggel, és ezt mi, Isten gyermekei meg tudjuk tenni és meg is kell tennünk, akkor az okosság azt kívánja, hogy megfelelő legyen a segítségünk: alapos, becsületes, szerető szívű és erőslelkű. Nem megoldás, hogy úgy érezzük, nem ránk tartozik. Ugyanilyen tévedés azt hinni, hogy a problémák maguktól megszűnnek, ha nem csinálunk semmit vagy kivárunk. Az okosság azt parancsolja, hogy ha olyan a helyzet, az orvosságot azonnal és teljes mértékben alkalmazzuk, miután föltártuk a sebet. Legyetek egyszerűek és igazlelkűek, amint megállapítottátok a baj legcsekélyebb tünetét. Mindegy, adnotok kell-e az orvosságot vagy kapnotok. Meg kell engedni annak, aki Isten nevében gyógyítani tud, hogy kitiszítsa a sebet, először a környékét, aztán egyre közelebb a baj fészkéhez, míg a gennyet el nem távolította, és a fertőzött rész egészen tiszta nem lesz. Ez elsősorban magunkra vonatkozik, utána viszont mindenkire, akinek az igazságosság vagy a szeretet alapján segítenünk kell. Különösen az Úrnak ajánlom most imában a szülőket és mindazokat, akiknek nevelői vagy képzési feladatuk van.

Félelem az emberektől

Ne hagyjátok, hogy kifogások visszatartsanak, alkalmazzátok a gyógyszert teljes mértékben. De tegyétek úgy, ahogy egy anyai kéz tenné, azzal az utolérhetetlen gyöngédséggel, ahogyan sebeinket és horzsolásainkat gyermekkorunkban játék vagy elesés után kezelte. Várjatok vele kissé, ha kell, de sosem tovább a föltétlenül szükségesnél, mert ez már nem okosság volna, hanem kényelemszeretet vagy gyávaság. Senkinek sem szabad visszariadnia attól, hogy sebeket fertőtlenítsen, különösen annak nem, aki mások lelki képzésével van megbízva.

Megtörténhet, hogy akinek az a feladata, hogy gyógyítson, de nem törődik vele vagy visszariad, valaki a fülébe súgja: Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy8. Ne engedjétek meg ezt az irónikus dicséretet! Aki nem igyekszik feladatát lelkiismeretesen teljesíteni, nem mester, mert nem az igaz útra tanít. Nem is igazmondó, mert hamis okossága túlzónak vagy fölöslegesnek tartja a világos, bevált útmutatásokat, amelyek sokszorosan bebizonyosodtak a helyes viselkedés által, az életkor által, az emberek vezetésében szerzett tudás és az emberi gyöngeség ismerete által, és a nyáj minden egyes tagja iránti szeretet által, és ezek sürgetik, hogy ha beszélni kell, vagy közbeavatkozni, érdeklődést mutatni.

A hamis mester az igazság teljes megismerésétől fél; már a gondolata is nyugtalanítja annak a helyzetnek, amelyben kötelessége volna a fájdalmas gyógyszert alkalmazni. Legyetek biztosak abban, hogy az ilyen magatartás se okosságra, se részvétre, se egészséges józanészre nem vall, csupán kislelkűségre, felelőtlenségre, esztelenségre, butaságra. Az ilyen ember később elkezd rettegni, és megpróbálja megakadályozni a rosszat, de már túl későn. Elfelejti, hogy az okosság erénye a megfelelő időt is ismeri, amikor a nyugodtan átgondolt, bevált tapasztalatra épülő tanácsot könyörtelen tisztánlátással, egyértelműen ki kell mondani, el kell fogadni vagy továbbadni.

Nem akarom titkolni előttetek, hogy szenvedek, mikor korholnom kell, vagy olyan döntést hoznom, ami fájdalmat okoz. Nem vagyok szentimentális, de fáj nekem előtte, alatta és utána is. Az a gondolat vígasztal, hogy csak az állatok nem sírnak, mi viszont, emberek, Isten gyermekei, tudunk sírni. Tisztában vagyok tehát vele, hogy ti is szenvedni fogtok néha, ha a kötelességeteket hűségesen akarjátok teljesíteni. Valószínűleg kényelmesebb elkerülni mindig és mindenben a fájdalmasat azzal az ürüggyel, hogy nem akarjuk megszomorítani embertársunkat. Ez azonban tévút, amit azért választunk, mert félünk attól, hogy szenvedést okozunk magunknak, mert az, hogy meg kell feddni valakit, általában nem kellemes dolog. De gondoljatok arra, gyermekeim, hogy a pokol tele van csukott szájakkal.

Egyesek közületek orvosok. Bocsássátok meg nekem, hogy megint az orvostudomány köréből veszek egy hasonlatot; lehet, hogy nem egészen megfelelő, de aszkétikus meggondolásként jól alkalmazható. Aki a sebet be akarja gyógyítani, az először alaposan kitisztítja, még a környékét is. Persze tudja az orvos, hogy fáj, de azt is tudja, hogy sokkal rosszabb lesz, ha most nem teszi meg. Így aztán fertőtleníti a sebet. Fáj, ég, de így akadályozza meg a nagyobb bajt.

Ha viszont már a testi egészség is megkívánja az ilyen eljárást még kisebb horzsolásoknál is, mennyivel inkább szükség van rá, mikor a lélekről, az ember életének valódi központjáról van szó. Mennyire alaposan kell akkor tisztogatni, eltávolítani, fertőtleníteni, szenvedni! Az okosság parancsolja ezt, és ha valaki fél ettől a kötelességtől, és nem tesz neki eleget, az nem csupán hanyagság, hanem az igazságosság és erősség elleni vétek is.

Legyetek meggyőződve arról, hogy egy kereszténynek, aki azt akarja tenni, ami Isten és ember előtt helyes, – annak – legalábbis csírájában – minden erényre szüksége van. Igen, de a saját gyöngeségem, Atya? – kérdezhetitek. Én pedig ezt felelem: beteg orvos nem tud gyógyítani? Nem tudja fölírni a megfelelő gyógyszert akkor is, ha krónikus betegsége van? Persze hogy tudja, elég, ha megvan a hozzá szükséges tudása, és ugyanolyan odaadással gyógyít, mint amilyennel a saját betegségét kezeli.

Hogyan valósul meg a szeretet?

A keresztény szeretet követelményei nem könnyen teljesíthetők; naivság volna másként gondolni. Az embertársainkkal való napi érintkezés ezt mutatja, és sajnos az Egyházon belül is így van. A szeretet arra késztet, hogy hallgassunk, különben mi mindent tudna mindenki elmondani szakadásokról, agresszivitásról, jogtalanságról, rágalmazásról, intrikákról. Ezt csak le akarjuk szögezni, hogy azután alkalmazzuk a megfelelő ellenszert, ami mindenekelőtt a mi személyes törekvésünk lesz arra, hogy senkit se bántsunk meg, senkivel se bánjunk rosszul, és úgy mondjunk el egy-egy rendreutasítást, hogy sohase hasson fölényesen.

Ezek nem csak manapság történnek. Már Krisztus mennybemenetele után néhány évvel, amikor még az apostolok járták körbe a közösségeket, és mindenütt a hit és a remény uralkodott, kezdtek egyesek letévedni az útról, és nem a Mester szeretete szerint élni.

Mert amikor köztetek féltékenység és viszály van, írja Szent Pál a korintusiaknak, nem vagytok-e testiek, és nem viselkedtek-e emberi módon? Amikor ugyanis azt mondja az egyik: „Én Pálé vagyok”, a másik pedig: „Én Apollóé”, vajon nem vagytok-e emberiek?26 Ezek nem fogják föl, hogy Krisztus azért jött, hogy mindezeket a meghasonlásokat megszűntesse? Vajon mi Apolló? Mi Pál? Szolgák, akik hitre vezettek titeket, mégpedig mindegyik úgy, ahogy az Úr adta neki27.

Az apostol nem veti el a sokféleséget: mindenki megkapta Istentől saját adományát, az egyik ilyet, a másik olyat28. De ez a sokféleség az Egyház javát kell, hogy szolgálja. Én arra kérem most az Urat, s ha akarjátok, csatlakozhattok az én imámhoz, ne engedje, hogy Egyházában a lelkeket a szeretet hiánya mérgezze meg. A szeretet a só a keresztények apostoli tevékenységében. Ha ez a só elveszti ízét, hogyan mondhatjuk a világnak fennszóval: Itt van Krisztus?