Pontlista

Ezekkel a szavakkal nem arra akarlak rávenni, hogy mostantól fogva letégy kötelességeid teljesítéséről, és ne állj ki jogaidért. Éppen fordítva: ha erről az arcvonalról visszavonulnánk, az legtöbbször annyi volna, mint gyáván kitérni az életszentségért vívott küzdelem elől, amelyre Isten hívott bennünket. Ezért lelkiismeretbeli kötelességed különösen munkádra vonatkozólag, hogy te és a tieid semmiben se szenvedjenek hiányt, ami szükséges ahhoz, hogy keresztény életeteket méltó módon éljétek. Ne légy levert, és ne lázadozz, ha saját bőrödön is érezned kell, milyen az ínség, de – ismétlem – minden megengedett eszközzel igyekezned kell kiszabadulni belőle, mert Istent kísértenéd, ha nem tennéd. De küzdelmed közben ne felejtsd el: omnia in bonum! – azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra válik22, az ínség is, a szegénység is. Mostantól fogva szokj hozzá, hogy a kis hátrányokat örömmel fogadd: a kellemetlenségeket, a hideget, a forróságot, a lemondást valamiről, amit szükségesnek hittél, örömmel fogadd, ha lehetetlenné válik, hogy úgy és akkor pihenj, amikor neked jólesik, ugyanígy az éhséget, az egyedüllétet, a hálátlanságot, a megnemértést, a rágalmat...

Atyám, … ne vedd el őket a világból

Világi emberek vagyunk, hétköznapi keresztények, akik a társadalom vérkeringésébe kapcsolódva élnek. Az Úr azt akarja, hogy éppen hivatásbeli munkánkban legyünk szentek és hassunk apostoli módon. Azt akarja, hogy szenteljük meg magunkat a munkával, szenteljük meg a munkánkat, és segítsünk másokat, hogy ők is megszentelődjenek a munka által. Legyetek meggyőződve arról, hogy az Úr szerető Atyaként, szerető barátként ebben a környezetben vár rátok. Ezenkívül világossá teszi számotokra felelősséggel végzett hivatásbeli munkátok jelentőségét: a munka nemcsak létfenntartásotok eszköze, hanem a társadalom haladásának közvetlen szolgálata is, általa mások terhét együtt viselitek velük, és alkalom arra, hogy támogassátok azokat a helyi és világméretű kezdeményezéseket, amelyek egyes emberek vagy ínségben élő népek jólétének ügyét viszik előre.

Mivel tudjuk, hogy Krisztus szerezte meg nekünk a szabadságot30, kötelességünk, hogy minden egyes ember személyes szabadságát védjük. Ha nem így tennénk, milyen jogon követelnénk meg ezt a magunk számára? Az igazságot is terjesztenünk kell, mivel veritas liberabit vos31, az igazság szabaddá tesz bennünket, a tudatlanság viszont rabszolgává. Támogatnunk kell minden ember élethez való jogát, az emberhez méltó élethez szükséges dolgokhoz való jogot, a munkához, és pihenéshez, állapotának megválasztásához, családalapításhoz, gyermekek neveléséhez való jogot, betegségben és idős korban az emberi méltósághoz való jogot, a kulturális javakhoz, más állampolgárokkal törvényes célokért való szabad egyesülés jogát – mindenek előtt pedig minden embernek azt a jogát, hogy teljesen szabadon megismerhesse Istent és szerethesse, mert egy helyesen képzett lelkiismeret mindenben fölfedezi a Teremtő kezenyomát.

Ezért nagyon fontos, hogy hangsúlyozzuk a marxizmus és a keresztény hit öszeférhetetlenségét. Ezzel én nem politikai tant hirdetek, hanem csupán azt ismétlem, amit az Egyház tanít. El lehet-e képzelni valamit, ami a hittel kibékíthetetlenebbül ellentétes, mint egy olyan rendszer, amely Isten szerető jelenlétének a lélekből való eltüntetésére épít? Mondjátok ki jó hangosan, hogy senki ne csukhassa be a fülét: ahhoz, hogy megvalósítsuk az életben az igazságosságot, nincs szükségünk a marxizmusra. Ellenkezőleg, az ilyen súlyos tévedés, amely kizárólag anyagi megoldásokkal félretolja a béke Istenét, csak akadályokat gördít az emberi jólét és az egymás iránti megértés elé. A kereszténység adja meg nekünk a tiszta fényt, amelyben a válasz minden kérdésre láthatóvá válik: elég az, hogy őszintén fáradoztok azon, hogy katolikusok legyetek, non verbo, neque lingua, sed opere et veritate32, nem szavakkal és nyelvvel, hanem tettekkel és igazságban. Mondjátok ki az igazságot mindig, csomagolatlanul, nem törődve félelmekkel, valahányszor alkalom van rá, és ha kell, teremtsétek meg rá az alkalmat.