Pontlista

Ha viszont hagyod, hogy hajóddal Isten rendelkezzen, ha őt teszed hajód védőjévé, micsoda biztonságban leszel! Akkor is, ha egyszer úgy tűnik, távol van, vagy alszik, vagy ha úgy látszik, hogy a sötét éjszakában vihar támad, és ő nincs ott. Szent Márk ír arról, hogy az apostolok egyszer éppen ilyen helyzetbe kerültek: de Jézus látta őket küszködni az evezéssel – mert ellenkező szelük volt. Az éjszaka negyedik őrváltása körül odament hozzájuk a tengeren (…) Azt mondta nekik:” – Bízzatok! Én vagyok, ne féljetek!” Majd beszállt hozzájuk a bárkába, a szél pedig elállt (Mk 6, 48; 50-51).

Gyermekeim, a világon mi minden történhet velünk…! Sokat tudnék mesélni emberekről, akik szenvednek, szomorúak, akiket bántanak, és gyötörnek – igen, valóban meggyötörnek. Sok lélek hősies erejéről tudnék nektek beszélni. Szemünknek és értelmünknek sokszor az a benyomása támad, hogy Jézus alszik, és nem hall bennünket. De Szent Lukács megírja, hogyan bánik az Úr övéivel: Elindultak. Míg eveztek, ő elaludt. Hirtelen szélvész csapott le a tóra. A hullámok már-már elborították őket, úgyhogy életveszélyben forogtak. Odamentek hozzá, felkeltették, így szólva: „Mester! Mester! Itt veszünk!” Fölkelt és parancsolt a szélnek és a hullámoknak. Erre elült a háborgás, és minden elcsendesedett. Akkor hozzájuk fordult: „Hol a hitetek?” (Lk 8, 23-25)

Ha átadjuk magunkat az Úrnak, Ő is átadja magát nekünk. Egészen őrá kell bíznunk magunkat, fenntartás nélkül ráhagyatkoznunk, és tetteinkkel megmutatnunk, hogy övé a csónak, és mi neki adjuk magunkat.

Befejezésül Szűzanyánk közbenjárására bízzuk az elhatározásainkat: hitből fogunk élni; kitartunk a reményben, egészen közel maradunk Krisztushoz; valóban, igazán és egészen szeretjük őt; és ezt a kalandot Istenbe szerelmes szívünk lelkesedésével és gyönyörűségével éljük meg. Kérjük Anyánkat, hogy segítsen nekünk fölvenni Jézust csónakunkba, hogy ő, tulajdonosunk és Urunk, birtokba vehessen bennünket. Szűz Mária adjon nekünk bátorságot, hogy őszintén megmondjuk az Úrnak, meg akarjuk próbálni, hogy éjjel-nappal jelenlétében éljünk, mert ő hívott a hitre: Ecce ego quia vocasti me! (1Sám 3, 9) Itt vagyok, mivel hívtál. Így fogunk végül bemenni az ő karámjába, a jó pásztor hívására és abban a bizonyosságban, hogy csak nála van igazi boldogság, földi és örök.

Ismétlem: nem ismerek el semmiféle szolgaságot, csak az Isten iránti szeretetét. Mégpedig azért, mert a vallás, amint azt más alkalmakkor már elmondtam nektek, az ember legnagyobb lázadása, mivel nem akar állatok módjára élni, és ezért nem elégszik meg semmivel, amíg nem találkozik Teremtőjével, és nem ismeri meg. Azt szeretném, ha ilyen lázadók lennétek, szabadok a bilincsektől, mert azt szeretné – inkább Krisztus akarja így – hogy Isten gyermekei legyetek. Rabszolgaság vagy istengyermekség – ez életünk kettős lehetősége. Isten gyermekei vagy rabszolgák, a gőgé, az érzékiségé, a szorongó önzésé, amelybe oly sok lélek belebonyolódott.

Isten szeretete mutatja meg az igazság, az igaz élet, a Jó útját. Ha elhatározzuk, hogy így felelünk az Úrnak: Rád bízom a szabadságomat! – akkor megszabadulunk minden lánctól, ami jelentéktelen dolgokhoz kötözött, nevetséges gondokhoz, alantas buzgalomhoz. És a szabadság – ez a fölmérhetetlen kincs, ez a drágagyöngy, amit nem szabad a disznók elé vetni (Vö. Mt 7, 6) – már csak arra szolgál, hogy a Jót tegyük (Vö. Iz 1, 17).

Ez Isten gyermekeinek nagyszerű szabadsága. Azoknak a keresztényeknek, akik látva azokat, akik megvetik Isten igéjét, és irigyen vagy szorongva visszahúzódnak, nyomorúságos fogalmuk van hitünkről. Ha valóban teljesítjük Krisztus törvényét – ha törekszünk arra, hogy teljesítsük – mert nem mindig sikerül, akkor olyan lelki biztonságot fedezünk föl magunkban, hogy nem lesz szükségünk arra, hogy máshol keressük a teljes emberi méltóságot.

A hitünk nem jelent sem terhet, sem korlátot. Milyen szegény elképzelése volna a keresztény igazságról annak az embernek, aki ilyen módon gondolkodik! Amikor Istent választjuk, semmit sem vesztünk, sőt mindent elnyerünk: aki lelkéért cserébe meg akarja találni életét, elveszíti azt, de aki érettem elveszíti életét, megtalálja azt (Mt 10, 39).

Mi kihúztuk a főnyereményt, miénk az első díj. Ha esetleg elvesztenénk valamikor ezt a tisztánlátást, mélyen meg kellene vizsgálnunk lelkünket. Talán meggyöngült hitre bukkanunk, talán túl kevés személyes kapcsolatra Istennel, talán hiányos imaéletre. Kérnünk kell Istent, – Édesanyja és a mi Anyánk által – hogy növelje bennünk a szeretetet, engedje, hogy megtapasztaljuk boldogító jelenlétét; mert csak akkor éri el az ember a teljes szabadságot, ha szeret – azt a szabadságot, amely mindörökre szeretete tárgyával akar maradni.

A természetesség és egyszerűség két csodálatos erény, mert fogékonnyá teszik az embert Krisztus üzenetének befogadására. Megfordítva: minden, ami mesterkélt és bonyolult, a folytonos önmagunk körül keringés mintegy falat von körénk, amelyen az Úr hangja nem hatol át. Emlékezzetek rá, hogy Krisztus a farizeusok szemére hányja: körmönfont világban élnek, amelyben a mentából, a kaporból és a köményből adott tized számít, nem pedig a törvény legfontosabb követelményei: az igaz élet és a hűség. Megszűrnek mindent, amit isznak, nehogy átcsússzon rajta egy szúnyog, a tevét pedig lenyelik (Vö. Mt 23, 23-24).

Nem. Nem kell, hogy furcsa vagy idegen legyen valami egy jó ember életében, aki saját hibáján kívül nem ismeri Krisztust, sem pedig a keresztény ember életében. Azok a természetes erények, amelyekről ma elmélkedünk, megmutatják, hogy az viselkedik valóban emberi módon, aki igyekszik igazat mondani, aki méltányos, őszinte, erőslelkű, fegyelmezett, nagyvonalú, higgadt, igazságos, dolgos, türelmes akar lenni. Lehet nehéz erre törekedni, de nincs benne semmi különleges. Csak azok csodálkoznak rajta, akiknek a tekintetét elhomályosítja a gyávaság vagy a puhányság.

Ne törődjetek azzal, ha azt halljátok, hogy azok az emberek, akik meg akarják élni az alázatosságot, gátlásosak, vagy mindig szomorúak. A tudat, hogy összetört és ismét összerakott cserépedény vagyunk éppen az öröm állandó forrása, mert ez azt jelenti, hogy Isten előtti csekélységünket gyermekeiként ismerjük el. Lehet-e annak az embernek az öröménél mélyebb örömöt elképzelni, aki, bár szegény és gyenge, de Isten gyermekének tudja magát? Mi tesz bennünket, embereket szomorúvá? Hogy földi életünk nem felel meg személyes elvárásainknak, vagy mert akadályok merülnek fel, amelyek kívánságaink kielégítését lehetetlenné teszik, vagy megnehezítik.

Ha azonban a lélek befogadja magába az istengyermekség természetfölötti valóságát, mindez elmarad. Ha Isten velünk, ki ellenünk?33 Ismételten azt kell mondanom: hagyjuk meg a szomorúságot azoknak, akik az istengyermekségükről semmit sem akarnak tudni.

Fejezzük be két kéréssel, amelyet a mai liturgiában találunk, és amit mi szívünkből és szavainkkal nyílvesszőként szeretnénk az égbe röpíteni: Add mindenható Isten, hogy mi az isteni titkok állandó követésével méltóvá váljunk arra, hogy az égi adományokhoz közelebb jussunk34. És: Add meg Urunk, kérünk Téged, hogy kitartóan szolgáljuk akaratodat35. Szolgálat, gyermekeim szolgálat: ezt kell tennünk! Mindenki szolgájává válni, hogy ezáltal napjainkban a hívő nép érdemben és számban növekedjen36.

Térjünk vissza Máté beszámolójához: Mester! Tudjuk, hogy igazmondó vagy, és az Isten útját az igazság szerint tanítod9. Mindannyiszor elképedek ezen a cinikus eljáráson. Azzal a szándékkal jönnek, hogy Jézus szavait kicsavarják, rajtakapják valami elszóláson; s ahelyett, hogy kertelés nélkül kifejtenék a szerintük megoldhatatlan problémát, elhalmozzák a mestert olyan dícsérő szavakkal, amelyeknek csak becsületes ajkakról és tiszta szívből volna szabad jönniük. Szándékosan időzöm ezeknél a megfigyeléseknél, hogy megtanuljunk nem gyanakodni, hanem okosnak lenni arra, és képesnek megvédeni magunkat az álnok kérkedés ellen akkor is, ha – mint itt – a szavak és külső magatartás igazak: nem nézed az emberek személyét, minden ember számára vagy itt, bátran hirdeted az igazságot, és tanítod a jót10.

Ismétlem, okosnak kell lennünk, nem gyanakvónak. Ajándékozzatok meg mindenkit teljes bizalmatokkal, legyetek nyíltszívűek. Én egy keresztény, becsületes ember szavában teljesen megbízom, szava nekem többet ér, mint száz közjegyző egyöntetű hitelesítése. Talán megesett, hogy emiatt a beállítottságom miatt becsaptak, mégis jobbnak látom, hogy vállaljam a bizalmammal való visszaélés kockázatát, mint hogy valakinek kétségbevonjam a szavahihetőségét, hiszen emberként és Isten gyermekeként joggal tart igényt a bizalomra. Higgyétek el nekem, hogy soha nem bántam meg.