Pontlista

Néhányan azt hihetnék, hogy csak válogatott emberek kis csoportjára gondolok. Ne hagyjátok, hogy a kishitűség és kényelemszeretet megtévesszen benneteket. Érezzétek inkább lelketekben annak az isteni hívásnak a komolyságát, hogy másik Krisztus, ipse Christus, maga Krisztus kell, hogy legyetek. Másként megfogalmazva: érezzétek magatokban azt a vágyat, hogy összhangban legyen saját magatartásotok a hit elvárásaival. Ugyanis az életszentség, amelyért mi küzdünk, nem másodosztályú életszentség. Ilyen nincs. A legfontosabb követelmény, amelyre törekszünk, és természetünkbe van írva: szeretni, mert a szeretet a tökéletesség köteléke (Kol 3, 14) mégpedig úgy szeretni, ahogyan az Úr határozottan megparancsolja: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből (Mt 22, 37), vagyis korlátlanul. Ennyi az életszentség.

Milyen szomorú az olyan életforma, amelyben nincs más gondja az illetőnek, mint hogy agyonüsse az időt, elpazarolja ezt az Istentől ajándékozott kincset! Nincs mentség, amivel ezt igazolni lehet. Ne mondja senki: Csak egy talentumot kaptam, és ennyivel nem tudok semmire menni. Egy talentummal is tehetsz jót20. Milyen elszomorító, mikor valaki nagyobb vagy kisebb tehetségét kihasználatlanul hagyja, pedig arra kapta, hogy szolgálja vele az embert és a társadalmat!

Az a keresztény, aki csak agyonüti földi idejét, kockáztatja, hogy mennybejutásának lehetőségét üti agyon, mikor önző módon visszahúzódik, elbújik, közömbössé válik. Ha valaki szereti Istent, Krisztus szolgálatában nemcsak azt adja oda, amije van, és ami ő: egészen odaadja magát, és ezzel túlteszi magát az olyan ember beszűkült látóhatárán, aki mindenben – legyen az egészség, elismertség, karrier – csak saját énjét látja.

Néhány természetes erényről kívánunk nagy vonalakban beszélni; bizonyosan sok másik is eszetekbe jut majd, mikor az Úrhoz imádkoztok. Szeretnék azonban egy nagyon vonzó erényről még röviden megemlékezni: a nagylelkűségről.

A nagylelkűség azt jelenti: nagy a szíve, kitáruló, sokak számára nyitott a lelke. A nagylelkűség teszi, hogy magunkból kilépünk, és készek vagyunk mindenki javára nagyot és értékeset tenni. Aki ennek az erénynek birtokában van, az nem ismeri a kicsinyesség korlátait, az önző számítgatást és az öncélú csalást, mert feltétel nélkül állítja erejét egy olyan ügy szolgálatába, amely megérdemli. Képes önmagát odaadni. Nem elégszik meg azzal, hogy ad, hanem saját magát adja oda. És így a nagylelkűség legnagyobb ismérvét fedezi fel, ami nem más, mint önmagunk odaadása Istennek.