Pontlista

Szeretném ezt a beszélgetésünket az Úr előtt azzal folytatni, amit évekkel ezelőtt jegyeztem föl, és ma sem vesztett időszerűségéből. Akkor fölírtam Avilai Szent Teréznek ezt a gondolatát: Ami mulandó és Istennek nem tetsző, az mind semmi, – sőt a semminél is kevesebb (Avilai Szt. Teréz, Életének könyve, 20, 26). Értitek-e már, hogy miért veszti el a lélek a békességét, belső nyugalmát, ha eltávolodik céljától, és elfelejti, hogy Isten életszentségre teremtette? Legyen gondotok rá, hogy természetfölötti értelmet adjatok mindennek, akkor is, ha pihentek vagy üdülés közben vagytok – hiszen életünknek ezek is legalább olyan fontos részei, mint a munka.

Kitűnő dolog, ha nagy tekintélyt szereztek hivatásbeli munkátokkal; ha világi ügyekben való elkötelezettségetekkel – mindenkor teljes szabadsággal – sikereket értek el – kitűnő dolog. De ha emiatt elvesztitek érzéketeket a természetfölötti iránt, amely mindent tevékenységeteket meg kell, hogy határozza, akkor mégis elszomorítóan utat tévesztettetek.

De térjünk vissza elmélkedésünk témájához. Az mondtam, hogy a legnagyobb társadalmi vagy foglalkozásbeli siker csak nyomorúságos kudarc, ha elengeditek magatokat, és elfordultok Istentől. Isten szemében – és csupán ez számít – csak az győztes, aki azért küzd, hogy hiteles keresztényként éljen. Itt nincs középút! Ez az, amiért annyi embert találsz, akiknek emberi szemszögből nézve minden okuk megvolna, hogy boldogok legyenek, és mégis hajszoltan és elkeseredetten tengődnek. Bőven merítettek az örömökből, de ha kissé megkaparod a felszínt, epénél is keserűbb dolgokat találsz. Velünk ez nem történhet meg, ha azon fáradozunk, hogy mindenben Isten akaratát teljesítsük, tiszteljük őt és dicsőítsük, és mindenfelé az ő országát terjesszük.

Szóbeli és elmélkedő ima

A tevékeny keresztény hit szövetébe ékszerként illeszkednek bele a szóbeli imák: az Istenhez intézett szavak, mint a Miatyánk, az Üdvözlégy Mária, a Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek; vagy a rózsafüzér, amellyel Istent és Szűzanyánkat magasztaljuk; vagy sok más jámbor fohász és imádság, amelyeket keresztény testvéreink régóta mondanak.

Szent Ágoston a 85. zsoltárt – Könyörülj rajtam, Uram, mert hozzád kiáltok egész nap – a következő szavakkal magyarázza: „egész nap” alatt azt értem, „állhatatosan”, „szüntelenül”. Olyan ez, mintha egyetlen ember elérne a világ végéig: hiszen Krisztus tagjai azok, akik így kiáltanak; egyesek már nyugszanak őbenne, mások imádkoznak hozzá a jelenben, és ismét mások, amikor mi már meghaltunk, könyörögni fognak Hozzá, és utánuk ismét mások23. Nem megkapó, ha elképzeljük, hogy részt vehetünk a Teremtő évszázadok óta tartó folyamatos dicséretében? Milyen nagy az ember, ha Isten szeretett teremtményének tudhatja magát, tota die, földi útjának minden pillanatában hozzá fordulva!