Pontlista

Már sokszor felidéztem nektek az evangéliumnak ezt a megindító jelenetét: Jézus Péter csónakjában van, innen beszélt a néphez. Nézi az őt követő tömeget, és a mi Urunk szívét megremegteti az emésztő vágy, hogy lelkeket mentsen. Azt akarja, hogy mostantól fogva tanítványai is osztozzanak Vele ebben. Azt mondja nekik, evezzenek a mélyre – duc in altum! (Lk 5, 4) – és ott azt parancsolja Péternek, vesse ki a hálót halfogásra. Én most anélkül, hogy ennek a történésnek nagyon beszédes részleteiben elmerülnék – szeretném veletek együtt figyelemmel kísérni, hogyan fogadja Péter a halfogás csodáját: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram! (Lk 5, 8) Ez olyan igazság, ami mindegyikünkre vitathatatlanul érvényes. Mégis azt kell, hogy mondjam, hogy életemben a kegyelem számtalan olyan csodáját láttam, amely ember keze által történt, és ezért mindennap erősebben érzem, hogy föl kell kiáltanom: Uram, ne menj el tőlem, mert semmi jót sem tudok tenni nélküled!

De mélységesen belátom éppen ezért Szent Ágoston szavainak igazságát, amelyekkel szinte dicsőítő éneket mond a szabadságról: Isten, aki megteremtett közreműködésed nélkül, nem üdvözít közreműködésed nélkül (Szent Ágoston, Sermo, 169, 13 (PL 38, 923)); mert kivétel nélkül mindegyikünknek, nekem is és neked is megvan a lehetősége, az iszonyú lehetősége arra, hogy föllázadjunk Isten ellen – hogy elutasítjuk Őt – talán viselkedésünkkel, vagy hogy azt kiáltsuk: Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk!. (Lk 19, 14)

Istenért termőnek lenni

Vegyük most szemügyre a példabeszédet arról az emberről, aki idegenbe készült. Összehívta szolgáit, s rájuk bízta vagyonát17. Mindegyiknek különböző nagyságú pénzösszeget ad, hogy távollétében gazdálkodjon vele. Hasznos lehet számunkra megfigyelni annak az embernek a magatartását, aki egy talentumot kapott. Mifelénk talán tyúkeszűnek hívnák. Gondolkodik, töri a fejét, és a végén dönt: elment, ásott egy gödröt, és elrejtette urának pénzét 18.

Mivel foglalkozhatott ez az ember, miután letette a szerszámot, amivel munkáját végezte? Felelősségérzet nélkül a könnyebb megoldást választotta: csak visszaadja azt, amit rábíztak. Ezután már csupán agyonüti az időt: a perceket, órákat, napokat, hónapokat, éveket, az egész életet! A többiek sürögnek, forognak, kereskednek, becsületesen törekednek arra, hogy több legyen, amit visszaadnak, mint amennyit kaptak. Joggal akarnak a munkájukkal nyereséghez jutni, mert az Úr nagyon világosan megmondta: Negotiamini dum venio, Kamatoztassátok, míg vissza nem térek 19. De ez az ember ügyet sem vet rá, elherdálja az életét.

Őszinteség és igazságosság

A természetes erények állandó erőfeszítést kívánnak meg tőlünk, mert bizony nem könnyű önmagunkhoz hűnek maradni, amikor hosszú időn keresztül olyan helyzetben vagyunk, hogy saját biztonságunk láthatóan veszélyben forog. Ezt látjátok egy olyan kristálytiszta tulajdonságnál, mint az igazmondás: Valóban igaz-e vajon, hogy ez már nem létezik, hogy végképp átadta volna helyét a féligazságoknak és fondorlatoknak? Félünk az igazságtól és nyomorult kifogásként azt állítjuk inkább, hogy senki nem mond igazat, senki nem él őszinte, igaz életet, mindenki alakoskodik és hazudik.

Szerencsére nem így van. Sok olyan ember van – keresztény épp úgy, mint nem keresztény – aki köpönyegforgatás helyett kész arra, hogy az igazság kedvéért tisztességes emberi jó hírét kockára tegye. Mivel ezek az emberek az igazmondást szeretik, képesek arra, hogy a tévedést helyrehozzák, ha észreveszik. Erre képtelenek azok, akik a hazugságra építenek, és csak olyan „igazságot” ismernek, amely tisztességtelenségük elpalástolására szolgál.

Így cselekszik Isten: amikor a fiú hazatér, miután kicsapongó élettel minden pénzét elpazarolta, miután – és ez a legfontosabb – elfeledkezett az atyjáról, az édesapja így szól: „Hozzátok hamar a legdrágább ruhát, és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk”33. Ha bűnbánattal fordulunk Atyánkhoz, ő nyomorúságunkat gazdagsággá változtatja, gyöngeségünket pedig erővé. Hát még mi mindent tartogat majd nekünk, ha nem hagyjuk el, hanem mindennap keressük a társaságát, ha a szeretet tettekkel megerősített szavaival fordulunk hozzá, és ha mindenhatóságában és irgalmában bízva minden kérésünkkel hozzá megyünk? Az atya lakomát készít a fiúnak egyszerűen azért, mert hazatért – miután elárulta őt. Mi mindent ad majd nekünk, akik mindig igyekeztünk mellette maradni?

Távol álljon tőlünk, hogy emlékezetünkbe véssük a minket ért bántásokat, az elszenvedett megaláztatásokat, bármilyen igazságtalanok, modortalanok és durvák voltak is, mert Isten gyermekeihez nem illik, hogy számontartsák a sérelmeiket, hogy majd mások elé tárják azokat. Nem felejthetjük el Krisztus példáját, és keresztény hitünket nem vehetjük fel, majd le, úgy, mint a ruhát: a hitünk meggyengülhet vagy megerősödhet, de akár el is veszhet. A természetfeletti élet által a hit megerősödik, a lélek pedig beleborzong a gondolatba is, hogy milyen nyomorultul mezítelen az ember Isten nélkül. Ezért megbocsát, és hálát ad: Istenem, szegény életemet szemlélve nem találok okot a hiúságra, büszkeségre még kevésbé; csak arra látok okot – és nem is egyet –, hogy mindig alázatos legyek, és bánjam a bűneimet. Jól tudom, hogy az uralkodás legjobb módja a szolgálat.