Pontlista

Bartimeus hite

Most pedig figyeljük meg Szent Márk beszámolóját egy másik vak meggyógyulásáról. Amikor kiment Jerikóból tanítványaival és a nagy sokasággal, a vak Bartimeus, Timeus fia az út mellett ült, és kéregetett10. Amikor a vak a tömeg lármáját hallotta, megkérdezte, mi az. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus megy arra. Akkor annyira lángolni kezdett lelke a Krisztusba vetett hittől, hogy fölkiáltott: – Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!11

Te, aki az út szélén állsz, ennek az oly rövid életútnak a szélén; te, akinek hiányzik a fény; te, akinek több kegyelem kell, hogy igazi elhatározással törekedj az életszentségre – nem érzed azt te is, hogy kiáltanod kell? Nem sürget a vágy, hogy te is hívd: – Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!12 Tessék egy nagyszerű röpima, ismételd gyakran!

Azt tanácsolom nektek, hogy álljatok meg egy kis időre, és nézzétek meg, mi előzte meg a csodát. És közben nagyon mélyen véssétek emlékezetetekbe a következőt: Milyen mérhetetlenül nagy a különbség Jézus irgalmas szíve és a mi szegény szívünk között! Ez a gondolat mindig segíteni tud majd nektek, különösen a megpróbáltatás és kísértés idején, és akkor is, ha jelentéktelen dolgokban vagy olyan alkalmakkor, amikor egész hősiességünkre szükség van, hogy nagylelkű választ tudjunk adni.

Sokan leintették őt, hogy hallgasson13. Így történt veled is, mikor érezted, hogy Jézus a közeledben jár. Meggyorsult a szívverésed, elfogott a belső nyugtalanság, és kiáltani kezdtél. De barátaid, kényelmességed, környezeted, mindenki azt tanácsolta: maradj csöndben, ne kiabálj! Miért kellene Jézust hívni? Hagyd békén!

De a szegény Bartimeus nem hallgatott erre; még hangosabban kiabált: – Dávid fia, könyörülj rajtam! Az Úr, aki hallotta őt az első pillanattól fogva, hagyta, hogy kitartson az imában. Teveled is így van. Jézus meghallja a lélek első kiáltását, de vár. Belénk akarja oltani azt a meggyőződést, hogy szükségünk van Rá; azt akarja, hogy kérjük Őt, olyan makacsul, mint az a vak a jerikói úton. Utánoznunk kell őt ebben. Ha Isten halogatja is a meghallgatást, és ha egyesek vissza is akarnak tartani az imádságtól, akkor sem szabad abbahagynunk14.

Hitből fakadó tettek

És azonnal elkezdődik egy isteni párbeszéd, egy olyan csodálatos beszélgetés, amely meghat és lángra gyújt, mert Bartimeus most te vagy és én. Az Úr azt kérdezi: Quid tibi vis faciam? Mit tegyek veled? És a vak felel: Uram, hogy lássak16. Magától értetődik! És te? Te vajon látsz? Nem voltál-e úgy néha, mint ez a jerikói vak? Emlékszem, hogy sok évvel ezelőtt, amikor erről a helyről elmélkedtem, éreztem, hogy az Úr vár tőlem valamit – de nem tudtam, mit – és hogy röpimákkal válaszoltam. Uram, mit akarsz? Mit kérsz tőlem? Sejtettem, hogy valami újat akar tőlem, és az a Rabboni, ut videam – Uram, hogy lássak – engem is rávett, hogy szüntelen imában kérjem Krisztust: Uram, add, hogy az történjen, amit Te akarsz tőlem.

Most pedig folytassuk az elmélkedést Mária istenanyaságának misztériumáról az ima csendjében, egy lelkünk mélyéről fakadó vallomással: „Ó, Szűz és Istenanya! Akit az egek sem képesek befogadni, a Te méhedben vett szállást, hogy emberi testet öltsönt.”13

Az Egyház mai liturgiájában pedig ezt imádkozzuk: „Boldog asszony Szűz Mária: méhében hordozta az örök Atya Fiát.”14 Régi és új, emberi és isteni felkiáltás ez. Olyan, mintha az Urat úgy üdvözölnénk, mint ahogy néhány helyen az embereket szokás dicsérni: áldott legyen az Anya, aki téged szült!

Mennyit erősödnének bennünk a természetfeletti erények, ha valódi élő kapcsolatunk lenne Máriával, mennyei Édesanyánkkal! Ne szégyelljünk rövid imákkal, fohászokkal fordulni hozzá napközben – akár csak a szívünkben, szavak nélkül. A keresztény jámborság a rózsafüzérrel együtt imádkozott loretói litániában számos szeretetteljes megszólítást gyűjtött össze. De mindenki szabadon szólíthatja a Szűzanyát másképp, megosztva vele olyan gondolatokat is, amelyeket hangosan sosem mernénk kimondani, mert visszatart a szemérmesség, amelyet ő megért és helyesel.

Befejezésül azt tanácsolom, hogy – ha még nem tetted – igyekezz személyesen megtapasztalni Mária anyai szeretetét. Nem elég tudni, hogy ő anya; nem elég annak tekinteni és anyaként beszélni róla. Mária a te anyád, és te az ő gyermeke vagy. Úgy szeret téged, mintha te lennél az egyetlen gyermeke az egész világon. Fordulj hozzá ennek megfelelően: meséld el neki, hogy mi történik veled, tiszteld őt, szeresd őt. Ha te nem teszed meg, senki sem teszi meg helyetted, olyan jól, mint te.

Biztosíthatlak róla, hogy ha elindulsz ezen az úton, megtapasztalod majd Krisztus minden szeretetét, és az Atyaisten, a Fiúisten és a Szentlélek Isten szavakkal ki nem fejezhető életének részesévé válsz. Ebből merítesz majd erőt, hogy Isten akaratát mindenestül teljesíteni tudd, és eltölt a vágy, hogy minden ember szolgálatára légy. Olyan keresztény leszel, amilyen lenni szeretnél: a szeretetet és az igazságosságot tettekben megélő, vidám és erős, mások iránt megértő, magaddal szemben azonban szigorú keresztény.

Ilyen hitet akarunk. Forduljunk Szűz Máriához: ő elkísér minket, hogy biztosan és kitartóan haladjunk az úton.

Szóbeli imákkal kezdjük, amelyekkel gyermekként sokan szóltunk Istenhez: szívből jövő, egyszerű szavakkal fordulunk az Úrhoz és Édesanyjához, aki a mi Anyánk is. A mai napig reggel és este elmondom azt a felajánló imát, amelyre a szüleim tanítottak: „Ó, Úrnőm és Anyám! Neked ajánlom magam egészen, és gyermeki szeretetem jeléül ma neked szentelem a szemem, a fülem, a nyelvem és a szívem…” Mi ez, ha nem a szemlélődés csírája és a bizalommal teli önátadás egyértelmű jele? Miről beszélnek a szerelmesek, amikor találkoznak? Hogyan viselkednek? Feláldozzák önmagukat és mindenüket azért, akit szeretnek.

Először egy fohász, aztán még egy és még egy, amíg az ember kevésnek nem érzi ezt, mert már nem elég a szó. Ekkor az Istennel való bensőséges kapcsolat lép a szavak helyébe: szünet nélkül szemléljük Őt, és nem fáradunk bele. Foglyokként élünk, mintegy megláncolva. Miközben állapot- és hivatásbeli kötelességeinket minden tévedésünk és korlátunk ellenére a lehető legtökéletesebben teljesítjük, a lelkünk szabadulni kíván. Sürgető vágy viszi Isten felé, aki mágnesként vonzza, és e találkozás édes meglepetésének hatására elkezdi Jézust nagyobb erővel szeretni.