Pontlista

Amit most elmondok nektek, amikor most Atyánkkal, az Istennel beszélgetünk, az személyes imám nekem is, csak most hangosan végzem. Sokszor és szívesen emlékeztetlek titeket rá, hogy nektek is igyekeznetek kell, hogy bensőséges imává változtassátok ezt az időt, még akkor is, ha – mint például ma, különleges körülmények olyan témára irányítják figyelmünket, amely első pillantásra alig látszik alkalmasnak a szerető párbeszédre, amilyenek az Úrral való beszélgetések. Azt mondom: első pillantásra, mert minden, ami bennünk és körülöttünk történik, az imánk témája lehet, és kell, hogy legyen.

Az időről szeretnék beszélni, az elszaladó időről. Hagyjuk azt a közhelyet, hogy egy évvel több: egy évvel kevesebb... Azt se kérdezzük, mit gondolnak az emberek az idő mulandóságáról, mert valószínűleg csak olyan válaszokat kaptok majd, mint a következő verssorok: Fiatalság, égi kincs, eltűnsz, visszaút sosincs... Persze az sincs kizárva, hogy egyebet is hallotok, és talán abban több érzék mutatkozik a természetfölötti iránt.

Nem is az a szándékom, hogy mélabús gondolatokba mélyedjek az idő rövidségéről. Bennünket, keresztényeket földi utunk mulandósága arra kellene, hogy indítson, hogy jobban használjuk ki az időt, de semmiképpen sem arra, hogy félni kezdjünk Urunktól, és főleg nem arra, hogy a halált rossz végnek fogjuk föl. Mert hála Isten irgalmának és kegyelmének, szabad azt mondanunk, – amint többé-kevésbé költői módon gyakran elmondtak már – , hogy minden elmúló év egy lépéssel közelebb visz végleges hazánkhoz, a mennyhez.

Ha erre gondolok, nagyon könnyen megértem Pál apostol korintusiaknak szóló figyelmeztetését: Tempus breve est (1Kor 7, 29) Milyen rövid ideig tart földi utunk! Annak a kereszténynek a szívében, aki ezt egészen komolyan veszi, szemrehányásként visszhangzanak ezek a szavak, mert olyan sokszor nem vagyunk elég nagylelkűek, de állandó biztatásként is, hogy maradjunk hűségesek. Igen, így van, rövid az az idő, amelyben szeretni tudunk, odaadhatjuk magunkat és engesztelhetünk. Ezért helytelen volna elpazarolni ezt a kincset, felelőtlenül kiszórva az ablakon.

A mai mise olvasmánya Dánielt mutatja be, akit éhező oroszlánok vesznek körül. Nem vagyok pesszimista, nincs kedvemre a régi szép idők emlegetése, hiszen minden időszaknak megvan a jó és a rossz oldala, de arra kellett gondolnom, hogy manapság is sok kószáló oroszlán van, és nekünk ebben a környezetben kell élnünk. Vannak oroszlánok, amelyek azt keresik, kit falhatnak fel: tamquam leo rugiens circuit quaerens quem devoret25.

Hogyan szabadulhatunk meg a vadállatoktól? Velünk valószínűleg nem az történik, ami Dániellel. Nem vágyom túlzottan csodákra, de Isten tékozló nagyságát csodálatosnak találom. Könnyű lett volna a próféta éhségét csillapítani, vagy ételt tenni elé, de Isten nem így járt el. Inkább egy másik prófétát helyezett oda csodálatos módon Judeából, Habakukot, hogy Dánielnek ételt vigyen. Isten nagy csodát akart tenni, mert Dániel nem valamilyen lényegtelen okból került az oroszlánbarlangba, hanem azoknak az ördögi cinkosoknak igazságtalansága következtében, akik őrá, az istenszolgálóra és bálványrombolóra le akartak sújtani.

Nekünk is le kell rombolnunk bálványokat, de nem feltűnő csodatettekkel, hanem átlagos keresztény módon megélt mindennapokkal, a béke és öröm magvetésével: az értetlenség, igazságtalanság, tudatlanság bálványait és az Istennek hátat fordító ember butaságát.

Ne aggodalmaskodjatok, ne féljetek a bajoktól, még akkor sem, ha a körülmények, amelyek között dolgoznotok kell, visszariasztóak, talán rosszabbak, mint Dániel esetében az éhes ragadozók barlangjában. Isten karja most is olyan hatalmas, mint egykor, és ha szükséges lenne, csodát is tenne. Maradjatok hűségesek! Legyen bennetek szerető, tudatos, örömteli hűség Krisztus tanításai iránt! És legyetek meggyőződve arról, hogy a mostani idők nem rosszabbak a régieknél, és hogy az Úr mindig ugyanaz marad!

Ismertem egy öreg papot, aki nevetve mondta magáról: mindig nyugodt vagyok, teljesen nyugodt. Így legyen ez velünk is: a világban, éhes oroszlánoktól körülvéve, és mégis teljes békében és nyugodtan, szeretetben, hitben és reményben, és anélkül, hogy valaha is elfelejtenénk, hogy az Úr sokszorosan csodát tesz, ha szükséges.