Pontlista

Nagyhét elején vagyunk. Közel van az a pillanat, amikor a Golgotán az egész emberiség megváltása beteljesül, és én úgy gondolom, ez az idő éppen alkalmas arra, hogy te is és én is átgondoljuk, milyen módon szerezte meg Jézus, a mi Urunk, üdvösségünket. Szemlélni akarjuk irántunk való szeretetét, ezt a valóban kimondhatatlan szeretetet irántunk, szegény teremtmények iránt, akik a föld sarából vagyunk.

Memento homo, quia pulvis es, et in pulverem reverteris1. Emlékezél, ember, hogy por vagy és porrá leszel. Ezekkel a szavakkal intett bennünket anyánk, az Egyház a böjti idő kezdetén, hogy ne felejtsük el soha, milyen nyomorúságosak vagyunk: testünk, amely most duzzad az életerőtől, egy napon eloszlik, mintha csak könnyű porfelhő lenne, ami az úton marad utánunk: mint köd, amit elűz a nap2.

Krisztus példája

Miután ilyen nyersen fejeztem ki, mennyire semmi vagyunk, szeretnék egy másik valós tényt fölidézni nektek, ami azonban nagyszerű: Isten bőkezűségét, amely hordoz, és istenivé tesz bennünket. Halljátok az apostol szavát: Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által gazdagok legyetek3. Szemléljétek nyugodtan Mesterünk példáját, azonnal annyi ösztönzést találtok benne, hogy egész életünkre indítást kapunk belőle a szemlélődéshez és hogy pontos, őszinte jófeltételeket, az eddiginél nagylelkűbb elhatározásokat hozzunk. Mi nem akarjuk szem elől téveszteni a célt, amely mindannyiunké: mindegyikünknek Krisztushoz hasonlóvá kell válnia, ahhoz a Krisztushoz, aki – amint éppen most hallottátok – érted és értem szegény lett és szenvedett, hogy példát adjon nekünk, amit követnünk kell4.

Égre emelt tekintettel

Ha a reményben növekszünk, a hitben is biztosabbak leszünk, mert a hit alapja annak, amit remélünk, bizonyítéka annak, amit nem látunk30. Ebben az erényben növekedni annyit jelent, mint esedezni az Úrhoz, hogy gyarapítsa bennünk a szeretetet, mert igazi bizalmunk csak abban van, amit teljes odaadással szeretünk. És érdemes az Urat szeretni. Ti is tapasztaltátok, akárcsak én, hogy aki szeret, az fenntartás nélkül odaadja magát, a kölcsönösen szerető szívek együtt dobbanásának köszönhetően. De milyen is lesz az Isten szeretete? Nem tudjátok, hogy Krisztus mindegyikünkért életét adta? Az Úr megváltó áldozata valóban a mi nyomorúságos, szűkösen érző szívünkért volt.

Az Úr gyakran beszél arról a jutalomról, amit halála és föltámadása által szerzett meg. Elmegyek helyet készíteni számotokra. És ha már elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek31. A mennyország földi utunk célja. Jézus Krisztus előttünk ment, és ott vár bennünket az Istenanyával és Szent Józseffel – akit én oly nagyon tisztelek, az angyalokkal és a szentekkel.

Mindig voltak tévtanítók, már az apostolok idejében is, akik próbálták megfosztani a keresztényeket a reménytől. Ha tehát Krisztusról azt hirdetjük, hogy a halálból feltámadt, hogyan mondják egyesek közületek, hogy nincs halottak föltámadása? Mert ha nincs halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, és hiábavaló a ti hitetek is…32 A mi utunk isteni út. Jézus az út, az igazság és az élet33. Ő a biztos záloga annak, hogy ez az út az örök boldogságba vezet, ha nem szakadunk el az Úrtól.

Oly sok pillanatról számol be az evangélium, amikor Jézus Atyjával beszél, hogy lehetetlen mindegyiket külön szemlélnünk. De kiemelten el kell időznünk a szenvedését és halálát megelőző megrázó óráknál, amikor felkészül az áldozat teljesítésére. Ez hazavezet bennünket az isteni szeretetbe. Szeretetének gazdagsága az utolsó vacsora termének meghittségében bontakozik ki: esedezik Atyjához, tudtul adja a Szentlélek eljövetelét, és nem szűnő odaadásra bátorítja övéit a szeretetben és a hitben.

Ez a bensőséges és lángoló ima továbbfokozódik, amikor Megváltónk közeledő szenvedését látja a Getszemáni kertben: a megalázást, a fájdalmakat, a gyötrő keresztet, ami csak a gonosztevőknek járt, s amelyre Ő oly régen áhítozott. Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet5. Majd nyomban ezután ezt mondja: de ne az én akaratom teljesedjék, hanem a tiéd6 . Később a keresztfára szegezve, magányosan, kitárt karokkal, az örökkévalóság papjának tartásával, kitartóan beszélget az Atyával: Kezeidbe ajánlom lelkemet7.