Pontlista

Az első órától kezdve

A mennyek országa hasonlít a gazdához, aki kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe (Mt 20, 1). Ismeritek a példabeszédet: a benne szereplő ember többször kimegy a piactérre, mert munkásokat keres. Egyeseket már napkeltekor fölfogad, másokat csak estefelé.

Mindenki egy dénárt kap: a bért, amit megígértem neked, vagyis képemet és hasonlóságomat. A dénárba belenyomták a király képét (Szt. Jeromos, Commentariorum in Matthaeum libri, 3, 20 (PL 26, 147)). Ilyen Isten irgalmassága: mindenkit hív ott és azok közt az életkörülmények közt, amelyek közt van, mert azt akarja, hogy minden ember megmeneküljön (1Tim 2, 4.). Keresztények vagyunk születésünknél fogva, hitben neveltek, az Úr félreérthetetlenül kiválasztott. Ha tehát érzékelitek, hogy Ő hív, még ha az utolsó órában is, szabad-e még a piactéren maradnotok, és a napon üldögélnetek, mint azoknak a munkásoknak, akiknek nem volt tennivalójuk?

Sose szabad, hogy felesleges időnk legyen, egy másodperc sem: nem túlzok. Sok a munka: nagy a világ, emberek milliói nem hallottak még Krisztus tanításáról. Mindegyiktektől kérdezem: úgy gondolod, túl sok az időd? Gondolkozz csak rajta, mert lehet, hogy áldozatul estél a lanyhaságnak, vagy – ami a hitet illeti, olyan vagy, mint aki megbénult, mozdulatlan, megmerevedett, terméketlen, és képtelen vagy mindazt a jót továbbadni, amit kellene a körülötted lévőknek a környezetedben, munkahelyeden, családodban.

Ha elmélkedünk Szent Pál e szavain, megértjük, hogy nincs más választásunk, mint az, hogy minden léleknek szolgálva munkálkodjunk. Minden más önzés volna. Ha alázattal tekintünk az életünkre, világosan látjuk, hogy az Úr a hit kegyelmén kívül tehetséget és jó képességeket is adott nekünk. Egyikünk sem másolata valaki másnak: Atyánk egyesével teremtett bennünket, számban is különböző adományokkal ruházva fel gyermekeit. Ezeket a tehetségeket, képességeket minden ember szolgálatába kell állítanunk, és az Istentől kapott adományokat eszközként kell használnunk arra, hogy segítsünk másoknak Krisztust felfedezni.

Ne gondoljátok, hogy ez a vágy csak járulékos díszítőelem keresztény életünkön. Ha a kovász nem keleszti meg a tésztát, megrohad. Eltűnhet úgy, hogy megkeleszti a tésztát, de úgy is, hogy haszontalanul és önző módon az enyészeté lesz. Nem szívességet teszünk Istennek azzal, hogy segítünk az embereknek őt megismerni: „mert ha hirdetem az Evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok – Jézus megbízásából. – Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az Evangéliumot!”7

Igehirdetésemben mindig utaltam arra a természetfeletti és egyben emberi lehetőségre, amelyet Isten, a mi Atyánk ad gyermekei kezébe: részt venni Krisztus megváltó művében. Öröm töltött el, amikor ezt a tanítást megtaláltam néhány egyházatya írásaiban. Nagy Szent Gergely például így írt: „Amikor a keresztények jóra való intéseikkel idegenek szívéből eltávolítják az álnokságot, kígyókat űznek el… Amikor látják, hogy felebarátjuk ellanyhul a jó gyakorlásában, és számos különböző módon igyekeznek segíteni neki, erényeik jó példájával erőt adva, olyan, mintha betegekre tennék a kezüket, hogy meggyógyítsák őket. Ezek a csodák annál nagyobbak, minél inkább lelkiek, mert általuk nem a test, hanem lélek kel életre. Ti is, testvéreim, ha kitartotok, Isten segítségével ilyen csodákat tudtok majd tenni.”20

Isten azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön: ez felszólítás nekünk, amely egyben felelősséget is ró mindegyikünkre. Az Egyház nem a kivételezettek menedékhelye. „A nagy Egyház talán kis része a földnek? A nagy Egyház az egész világ.”21 Így írt Szent Ágoston, majd hozzátette: „Bárhova mész is, ott van Krisztus. Örökséged az egész világ; gyere, vedd birtokba velem együtt!”22 Emlékeztek rá, mit ír az evangélium a hálókról? Annyira tele voltak, hogy már nem volt hely bennük több halnak. Isten vágyva vágyik rá, hogy megteljen a háza.23 Ő Atya, és szereti, ha minden gyermeke ott van körülötte.