Pontlista

A keresztények útja

Mennyire átlátható Krisztus tanítása! Kinyitjuk az Újszövetséget, amint szoktuk, most a Máté evangéliumának tizenegyedik fejezetét: Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű4. Érted? Tőle, Jézustól kell tanulnunk. Ő az egyetlen példakép. Ha botlás és az ösvényről való letévedés nélkül akarsz előre jutni, elég ha ott mész, ahol ő ment, beleilleszted lábadat az ő lábnyomába, az ő alázatos, türelmes szívébe bemerészkedve iszol parancsainak és vonzó szavainak forrásából. Röviden ez ennyi: az legyen a törekvésed, hogy olyan légy, mint Krisztus, másik Krisztus légy testvéreid, az emberek közt.

De hogy senki se képzeljen valami mást, szemügyre veszünk egy másik helyet is Máté Evangéliumából: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem5. Isten útja a lemondás útja, az önmegtagadásé, de ezzel együtt nem a szomorúságé és az ijedt magatartásé.

Nézd Krisztus nekünk adott példáját a betlehemi jászoltól a golgotai trónusig. Lásd meg, önmagát mennyire elfelejtve vállalta a nélkülözést: az éhséget, szomjúságot, kimerültséget, forróságot, bántásokat, értetlenséget, könnyeket…6 – de ott van öröme is, hogy elhozta minden embernek az üdvösséget. Nagyon szeretném, ha bevésnéd értelmedbe és szívedbe Szent Pál fölszólítását az efezusiakhoz, hogy kövessék bátran Krisztus lépéseit; az volna a kívánságom, hogy elmélkedj ezen gyakran, hogy gyakorlati következtetéseket vonj le belőle. Szent Pál azt írja: Kövessétek tehát, mint kedvelt gyermekek, Isten példáját, s éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket, és odaadta magát adományként, jó illatú áldozatul Istennek7.

A mindennapi élet és a szemlélődés

Megint az Evangéliumhoz fordulunk, és meghallgatjuk Máté beszámolóját a huszonegyedik fejezetből. Mikor Jézus kora reggel visszatért a városba, megéhezettt. Meglátott egy fügefát az út mellett. Odament hozzá25. Micsoda öröm Uram, látni, hogy ember vagy, aki éhes, ahogy a Szikari kútnál szomjas voltál26. Mert így perfectus deus, perfectus homo27-nak látlak, egészen Istennek, de egészen embernek is, húsból és vérből valónak, olyannak, mint én. Kiüresítette magát, szolgai alakot vett föl28, hogy sohase kételkedjem abban, hogy megért, hogy szeret.

Éhes volt. Ha a munkában, tanulásban, apostoli feladataink közben elfáradunk, és szinte fal van előttünk, Krisztusra tekintünk: a jóságos Jézusra, a fáradt Jézusra, az éhes, a szomjas Jézusra. Milyen könnyűvé teszed, Uram, hogy megértsünk! Olyannak mutatkozol, mint aki közülünk való, a bűnt kivéve, hogy kézzelfoghatóan világos legyen számunkra: veled együtt legyőzhetjük rossz hajlamainkat és bűneinket. Nem számít a fáradtság, sem az éhség, sem a szomjúság, sem a könynyek… Mert Krisztus is volt fáradt, szomjas és éhes, és sírt is. Ami számít, az a küzdelem, hogy az Atya akaratát teljesítsük, aki a mennyben van29: szeretnivaló küzdelem, mert az Úr mindig a mi oldalunkon van.

Képzeljétek magatokat gyakran az Újszövetség alakjai közé. Fogadjátok boldogan magatokba a Mester isteni és emberi tetteinek megragadó epizódjait, amikor csodálatos példabeszédeiben a megbocsátásról és gyermekei iránti nem szűnő szeretetéről beszél. Az evangélium állandó időszerűségében ma is megsejtünk valamit a mennyországról: hallható, érzékelhető, igen, kézzel tapintható lesz, hogy Isten oltalmaz bennünket, és ez az isteni oltalom egyre szembetűnőbb, amint botlásaink ellenére egyre jobban előrehaladunk, vagyis újrakezdünk és megint újrakezdünk – mert tulajdonképpen ez a folytonos kezdés a belső élet, és az Istenbe vetett remény ad hozzá erőt.

Igazi buzgalom nélkül a belső és külső akadályok legyőzésében nem lesz miénk a győzelmi koszorú. A birkózó is csak akkor nyeri el a babérkoszorút, ha szabályszerűen küzd21. A küzdelem nem lenne szabályszerű, ha nem volna ellenfél, akivel megküzdjenek. Ha tehát nincs ellenfél, nincs koszorú, mert ahol nincs legyőzött, nem lehet győztes sem.22

A kellemetlenségek tehát nem veszik el a bátorságunkat, hanem sarkallnak minket, hogy jobb keresztények legyünk: a küzdelem megszentel, és az apostoli munkát hatékonyabbá teszi. Ha elmélkedünk róla, hogy Jézus Krisztus – először az Olajfák hegyén, aztán a kereszt szégyenletes elhagyatottságában – az Atya akaratát mennyire elfogadja és szereti, mialatt a kínszenvedés hallatlan súlya reánehezedik, akkor megvilágosodik előttünk, hogy az, hogy őt kövessük, a jó tanítvány számára azt is jelenti, hogy tanácsát komolyan kell vennünk: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét és kövessen engem23. Ezért ezt a kérést: „Uram egy nap se legyen kereszt nélkül!” – nagyon jónak találom. Így a kegyelem segítségével megszilárdul jellemünk és nyomorúságaink ellenére is hasznosak lehetünk Isten számára. Érted? Ha egy szöget a falba versz, és az semmilyen akadályba nem ütközik, hogy tudsz arra valamit is felakasztani? Ha Isten segítségével az áldozat által nem erősödünk, sohasem leszünk Isten alkalmas eszközei. Ha viszont elhatározzuk, hogy Isten iránti szeretetből örömmel fölhasználjuk a kellemetlenségeket, nem fog nehezünkre esni, hogy ami fáradságos és kellemetlen, kemény és kényelmetlen, azt Jakab és János felkiáltásával elfogadjuk: Meg tudjuk tenni!24

Azt azonban ne felejtsétek el, hogy aki Jézus mellett van, az bizonyosan találkozik az ő keresztjével. Amikor ráhagyatkozunk Istenre, ő gyakran megengedi, hogy megtapasztaljuk a fájdalmat, a magányt, a nehézségeket, megengedi, hogy rágalmazzanak minket, rossz hírünket keltsék, és gúny tárgyává váljunk kívül s belül, mert saját képére és hasonlatosságára akar alakítani minket, ezért megengedi azt is, hogy bolondnak és ostobának hívjanak bennünket.

Ez alkalom arra, hogy szeressük a passzív önmegtagadást, amely akkor talál meg minket – rejtve vagy éppen nyíltan és arcátlanul –, amikor legkevésbé várjuk. A farkasoknak szánt kövek a juhokat találják el: Krisztus követői saját bőrükön tapasztalják meg, hogy akiknek szeretniük kellene őket, bizalmatlanul, ellenségesen, gyanakvóan vagy esetleg gyűlölettel viseltetnek irántuk. Kételkedve néznek rájuk, mintha hazugok volnának, mert nem tudják elhinni, hogy létezhet személyes kapcsolat Istennel, valódi lelki élet. Ugyanakkor az ateistákkal és a közömbösökkel – akik rendszerint arcátlanok és szégyentelenek – kedvesen és megértően viselkednek.

Az Úr talán megengedi, hogy tanítványait olyan személyes sértésekkel támadják, amelyek a támadónak nem válnak dicséretére, vagy közhelyek céltáblájává váljanak, amelyek egy kiterjedt hazug propaganda elfogult és bűnös gyümölcsei, hiszen a jó ízlés és a tisztesség nem mindenkinek erőssége.

Nincs semmi csodálkoznivaló azon, ha akár vitatható teológiai irányzatok és a laza, korlátoktól mentes erkölcs képviselői, akár azok, akik személyes szeszélyeiket követve, a hippikre jellemző fegyelemmel és felelőtlen vezetéssel párosulva kétes liturgiát végeznek, irigységet, gyanút, hamis vádakat, sértéseket, bántalmazást, megalázó viselkedést, szóbeszédet és mindenféle zaklatást szítanak azokkal szemben, aki nem tesznek mást, mint Jézus Krisztusról beszélnek.

Így alakítja Jézus a követőinek lelkét, miközben belső derűvel és örömmel ajándékozza meg őket, mert nagyon jól tudják, hogy az ördög száz hazugságból sem tud egyetlen igazságot gyártani, és az Úr lelkükbe vési azt a meggyőződést, hogy akkor lesz könnyű az életük, amikor elhatározzák, hogy nem akarnak könnyen élni.