Pontlista

Jézus még szenvedése előtt meg akarja mutatni királyi méltóságát. Bevonul Jeruzsálembe győzelmesen, szamárháton. Hiszen meg van írva, hogy a Messiás az alázatosság királya lesz: Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád, szelíd ő, és szamárhátonl, szamárcsikón ül, teherhordó állat fián19.

Végül az utolsó vacsorán, míg tanítványai újból azon vitáztak, ki közülük a legnagyobb, az Úr búcsúzik. Jézus fölkelt a vacsorától, levetette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Aztán vizet öntött a mosdótálba és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendőve20.

Megint példával prédikált, azzal, amit tett. Jézus letérdel a tanítványai elé, akiknek beszédjében gőg és hiúság volt az imént, és örömmel végzi a szolga munkáját. Azután, ugyancsak a vacsoránál azt mondta nekik: Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem. „Mester” és „Úr”. És jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester, megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát21. Engem megindít az Úr gyengédsége. Nem azt mondja: ha én ezt teszem, mennyivel inkább nektek is ezt kellene tennetek. Nem, azonos szintre helyezi magát velük, nem kényszeríti őket, hanem szeretetteljesen megfedi őket nagylelkűségük hiánya miatt.

Nekünk is, mint az első tizenkettőnek értésünkre akarja adni az Úr: exemplum dedi vobis22, példát adtam nektek, az alázatosság példáját. Igen, mindig a szemünk elé állítja: szolgává lettem, hogy megértsétek: minden embert szívből, szelídlelkűen és alázatosan kell szolgálnotok.

Ne törődjetek azzal, ha azt halljátok, hogy azok az emberek, akik meg akarják élni az alázatosságot, gátlásosak, vagy mindig szomorúak. A tudat, hogy összetört és ismét összerakott cserépedény vagyunk éppen az öröm állandó forrása, mert ez azt jelenti, hogy Isten előtti csekélységünket gyermekeiként ismerjük el. Lehet-e annak az embernek az öröménél mélyebb örömöt elképzelni, aki, bár szegény és gyenge, de Isten gyermekének tudja magát? Mi tesz bennünket, embereket szomorúvá? Hogy földi életünk nem felel meg személyes elvárásainknak, vagy mert akadályok merülnek fel, amelyek kívánságaink kielégítését lehetetlenné teszik, vagy megnehezítik.

Ha azonban a lélek befogadja magába az istengyermekség természetfölötti valóságát, mindez elmarad. Ha Isten velünk, ki ellenünk?33 Ismételten azt kell mondanom: hagyjuk meg a szomorúságot azoknak, akik az istengyermekségükről semmit sem akarnak tudni.

Fejezzük be két kéréssel, amelyet a mai liturgiában találunk, és amit mi szívünkből és szavainkkal nyílvesszőként szeretnénk az égbe röpíteni: Add mindenható Isten, hogy mi az isteni titkok állandó követésével méltóvá váljunk arra, hogy az égi adományokhoz közelebb jussunk34. És: Add meg Urunk, kérünk Téged, hogy kitartóan szolgáljuk akaratodat35. Szolgálat, gyermekeim szolgálat: ezt kell tennünk! Mindenki szolgájává válni, hogy ezáltal napjainkban a hívő nép érdemben és számban növekedjen36.

Ha így nézitek a dolgokat, akkor ki kell, hogy alakuljon bennetek a meggyőződés, hogy ha őszintén és szorosan az Úr nyomában akarunk járni, és valóban szolgálni akarjuk az Istent és az embereket, akkor semmit meg nem tartva szabaddá kell válnunk önmagunktól. A szellemi adományoktól, az egészségtől, a megtiszteltetésektől, a nemes becsvágytól, a sikerektől és a diadaloktól.

Igen, még azokat a jó törekvéseket is belefoglalom, – mert ennyire elszántnak kell lenned – amelyek abból a vágyból fakadnak, hogy csak Isten dicsőségét keressük, és mindennel őt magasztaljuk. Ha ez a szándékunk, akkor tisztán és határozottan kell működnie akaratunknak: Uram, én ezt vagy azt akarom, de csak akkor, ha neked is tetsző, különben mi hasznom van belőle? Ettől halálos döfést kap az önzés és a hiúság, ami mindannyiunk szívébe belopódzik, és megszerezzük lelkünknek az igazi békét, mert minél inkább elszakadunk tőlük, annál bensőségesebben és erősebben fészkeljük be magunkat Isten ölelésébe. Ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk, szívünknek egészen szabadnak kell lennie a ragaszkodásoktól. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved?8 Szent Gergely azt mondja erről: Nem elég a dolgoktól elszakadva élni, ha nem szakadjunk el önmagunktól is. De (...) magunkon kívül kihez fogunk fordulni? És ki fog lemondást gyakorolni, ha ez annyit jelent, hogy tagadjuk meg magunkat?

Tudjátok meg azonban: más a helyzetünk, mint a bűn miatt bukottaknak, és más mint Isten által megformáltaknak. Másfélének teremtettek bennünket, és másfélévé alakítottuk mi magunkat. Tagadjuk meg tehát, amivé bűneink miatt lettünk, és maradjunk olyanok, amilyenné a kegyelem tett. Az, aki gőgösnek született, és alázatossá válik, mikor Krisztushoz tér, már legyőzte önmagát; az, aki kéjenc volt, és önmegtartóztató életre tér át, megtagadta azt, aki azelőtt volt; az, aki kapzsi volt, és már nem pénzsóvár, hanem elkezd adakozni a sajátjából, ahelyett, hogy idegen tulajdont szerezne meg magának, bizonyos, hogy legyőzte önmagát9.

Atyám, … ne vedd el őket a világból

Világi emberek vagyunk, hétköznapi keresztények, akik a társadalom vérkeringésébe kapcsolódva élnek. Az Úr azt akarja, hogy éppen hivatásbeli munkánkban legyünk szentek és hassunk apostoli módon. Azt akarja, hogy szenteljük meg magunkat a munkával, szenteljük meg a munkánkat, és segítsünk másokat, hogy ők is megszentelődjenek a munka által. Legyetek meggyőződve arról, hogy az Úr szerető Atyaként, szerető barátként ebben a környezetben vár rátok. Ezenkívül világossá teszi számotokra felelősséggel végzett hivatásbeli munkátok jelentőségét: a munka nemcsak létfenntartásotok eszköze, hanem a társadalom haladásának közvetlen szolgálata is, általa mások terhét együtt viselitek velük, és alkalom arra, hogy támogassátok azokat a helyi és világméretű kezdeményezéseket, amelyek egyes emberek vagy ínségben élő népek jólétének ügyét viszik előre.

Már több mint huszonöt éve időnként meglátogattam egy karitatív intézményt, ahol szegényeket étkeztettek. Az odajáró koldusok egésznapi tápláléka az volt, amit ott kaptak. Tágas helyiség volt, és néhány jószívű nő tartotta fenn. Miután az első kiosztás megtörtént, más koldusok jöttek, hogy valamit nekik i jusson abból, ami megmaradt. Ebből a második csoportból föltűnt nekem egy koldus, mert egy ónkanál tulajdonosa volt! Előhúzta a zsebéből. és sóváran és kedvtelve nézte. Miután befejezte az evést, megint a kanalat nézte, és tekintete szinte diadalkiáltás volt: ez az enyém! Kétszer lenyalta, és elégedetten visszadugta a rajtalevő rongyok ráncai közé. A kanál igazán az övé volt! Ez a szerencsétlen – ágrólszakadt sorstársai közt – gazdagnak tartotta magát.

Ugyanabban az időben ismertem egy hölgyet a spanyol főnemességből. Istennél nincs az ilyesminek jelentősége, mert Ádám és Éva leszármazottaiként mindannyian egyenlőek vagyunk, gyenge teremtmények, akiknek erényei és hibái vannak, és ha Isten elhagy bennünket, a legnagyobb gaztettre is képesek. Mióta Krisztus megváltott bennünket, nem számítanak a különbségek, sem a fajta, sem a nyelv, sem a bőrszín, sem a származás, sem a gazdagság, mert mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Az a hölgy, akiről most beszélek nektek, nagyúri házban lakott, de napi szükségleteire elég volt néhány fillér. Ezzel szemben bőkezűen fizette kiszolgáló személyzetét, a maradékból segélyezte a rászorulókat, magától viszont sok mindent megvont. Sok mindene volt, amire mások nagyon vágyódnak, de sajátmaga szegény volt, áldozatkész és mindentől teljesen elszakadt. Értitek, amit mondani akarok nektek? Elég, ha az Írás szavaira gondolunk: Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa26.

Ha ezt a lelkületet szeretnéd elérni, azt tanácsolom, érd be kevéssel a magad számára, másokkal viszont légy nagylelkű. Kerüld a fölösleges kiadásokat, amikor pazarlón, szeszélyből, hiúságból, kényelemszeretetből költekezel. Ne alakíts ki magadnak szükségleteket. Egyszóval tanulj Szent Páltól: Tudok szűkölködni, és tudok bővelkedni is; mindenütt mindent megszoktam: tudok jóllakni is, éhezni is, bővelkedni és nélkülözni is. Mindenre képes vagyok abban, aki nekem erőt ad27.

Nagy Szent Gergely azt írja: Mindannyian, akik a hitért való küzdelem helyére jöttünk, vállaljuk a gonosz lelkek elleni harcot. Az ördögöknek nincs tulajdonuk a világban; mivel tehát ruhátlanul jelennek meg, mi is ruhátlanul kell, hogy küzdjünk ellenük. Mert ha valaki ruhában küzd egy ruhátlannal, hamar földre teremtik, mivel ellenfele talál rajta valamit, aminél fogva megragadja. És mi mások a földi dolgok, mint ruhafélék?28