Pontlista

Őszinteség és igazságosság

A természetes erények állandó erőfeszítést kívánnak meg tőlünk, mert bizony nem könnyű önmagunkhoz hűnek maradni, amikor hosszú időn keresztül olyan helyzetben vagyunk, hogy saját biztonságunk láthatóan veszélyben forog. Ezt látjátok egy olyan kristálytiszta tulajdonságnál, mint az igazmondás: Valóban igaz-e vajon, hogy ez már nem létezik, hogy végképp átadta volna helyét a féligazságoknak és fondorlatoknak? Félünk az igazságtól és nyomorult kifogásként azt állítjuk inkább, hogy senki nem mond igazat, senki nem él őszinte, igaz életet, mindenki alakoskodik és hazudik.

Szerencsére nem így van. Sok olyan ember van – keresztény épp úgy, mint nem keresztény – aki köpönyegforgatás helyett kész arra, hogy az igazság kedvéért tisztességes emberi jó hírét kockára tegye. Mivel ezek az emberek az igazmondást szeretik, képesek arra, hogy a tévedést helyrehozzák, ha észreveszik. Erre képtelenek azok, akik a hazugságra építenek, és csak olyan „igazságot” ismernek, amely tisztességtelenségük elpalástolására szolgál.

Ne felejtsétek el, hogy akit megrontott a kéjsóvár érzékiség, az nem tud lelkiéletében előre haladni. Képtelen bármilyen jótettre, mint egy nyomorék, aki nem tud a lábára állni. Láttatok olyan beteget, aki előrehaladott csontritkulásban teljesen tehetetlenné vált? Olykor még a fejét sem tudja megmozdítani. A természetfölöttiekben is ugyanez történik azokkal, akik lebecsülik az alázatot, és gyávaságból átadják magukat a gátlástalan nemi életnek. Ezek nem látnak, nem hallanak, és nem értenek semmit. Bénák, és mintha elvesztették volna az eszüket. Ebben a kérdésben mindannyiunknak az Úrhoz és Isten Anyjához kell fordulnunk, kérve, hogy ajándékozzanak meg minket alázattal és kellő határozottsággal, hogy a gyónás isteni gyógyszerében keressünk menedéket. Ne engedjétek, hogy szívetekben gennyes góc képződjék, bármilyen kicsiny is. Öntsétek ki a szíveteket. Amíg a víz folyik, addig tiszta: de ha áll, visszataszító, iszapos pocsolya lesz, férgek melegágya. A tiszta élet megvalósítható, és öröm forrásává válik, ezt mindannyian ugyanúgy tudjátok, mint én; és ugyanúgy ismeretes számotokra az is, hogy olykor-olykor szükség van egy kis küzdelemre. Hallgassuk újból Szent Pál szavait: Mert belső emberi voltom szerint gyönyörűségemet találom Isten törtvényében, de más törvényt érzek tagjaimban, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a bűn törvényének rabjává tesz, amely tagjaimban van. Ó én szerencsétlen ember! Ki szabadít meg a halálnak testétől?17 Kiálts te még hangosabban, ha ahhoz van kedved, de ne túlozzunk: Sufficit tibi gratia mea18, elég neked az én kegyelmem, feleli az Úr nekünk.

Olykor feltűnt nekem, mennyire fénylik a sportoló szeme, mikor az akadály előtt áll, amellyel meg kell küzdenie. És sikerül neki! Nézzétek, hogyan győzi le a nehézségeket! Isten, a mi Urunk így tekint ránk. Szereti a küzdelmünket: mindig győztesek leszünk, mert soha nem vonja meg tőlünk mindenható kegyelmét. És mivel nem hagy bennünket cserben, nem számít, hogy küzdenünk kell.

Ez küzdelem, de nem lemondás. Örömmel mondunk igent, szabad és örömteli odaadással. Viselkedésed ne csak arra korlátozódjon, hogy ne ess el, és csak a bűnre vezető alkalmat kerüld; nem szabad, hogy ez csak hideg, számító „nem” legyen. Meggyőződtél arról, hogy a tiszta élet erény, és ezért ennek növekednie és tökéletesednie kell? Mégegyszer mondom: nem elég, hogy állapotunk szerint önmegtartóztatóak vagyunk. Hősies tisztaságban kell élnünk. Tehát pozitív beállítottságról van szó, amellyel az isteni hívásnak készséggel eleget teszünk: Praebe, fili mi, cor tuum mihi et oculi tui vias meas custodiant19, add nekem, fiam, szívedet, és szemed vigyázzon útjaimra.

És most kérdezlek: hogyan fegyverkezel fel erre a küzdelemre? Nagyon jól tudod, hogy ha mindjárt elkezded a harcot, akkor már meg is nyerted. Azonnal fuss el a veszély elől, amint a szenvedély első szikráját érzed, sőt még előbb. Azonnal beszélj lelki vezetőddel is. Jobb minél előbb, mert csak akkor nem fogsz veszíteni, ha teljes nyíltsággal elmondod. Ha ezt állandóan megismétled, szokásoddá válik, hajlammá, aminek könnyű engedni. Tehát küzdeni kell, hogy az erény természetünkké váljon, az önmegtagadásra való beállítottsággá, hogy ne taszítsuk el magunktól a legnagyobb szeretetet.

Gondolkozzatok Szent Pál tanácsán, amelyet Timóteusnak ad: Te ipsum castum custodi20, őrizd meg magadat tisztának, hogy mi is éberen és határozottan őrizzük a kincset, amelyet Isten reánk bízott. Hány embert hallottam panaszkodni életemben: Ha az elején ellenálltam volna! – mondják leverten és szégyenkezve.

Hogyan imádkozzunk?

Hogyan kell imádkozni? Bizonyosan nem tévedek, ha azt mondom, számtalan módja van az imának. De mindannyiunknak az istengyermekség igazi imáját kívánom, és nem a képmutatók szóáradatát, akiknek azt kell az Úrtól hallania: Nem mindenki, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – megy be a mennyek országába16 . A képmutatóan imádkozókról írja Szent Ágoston, bár lehet, hogy náluk megvan az imádság zaja, de hiányzik az igazi hangja, mivel élettelen17, és hiányzik a vágy, hogy valóban az Atya akarata szerint cselekedjenek. Bárcsak kiáltásunkat, Uram! – az a hatékony vágy töltené el élettel, hogy a Szentlélek sugallatait lelkünkben tettekre váltsuk fel.

Küzdenünk kell azért, hogy bennünk a képmutatásnak még a nyoma se legyen. Ahhoz, hogy kiirthassuk ezt a bajt, amelyet olyan keményen elítél az Úr, első feltétel, hogy legyen meg bennünk a bűn elleni küzdelem tiszta szándéka általában és a konkrét helyzetekben is. Szívünknek és értelmünknek hevesen és becsületesen kell irtóznia a súlyos bűntől, és a bocsánatos bűnnel szemben is mélyen kell gyökereznie bennünk az ellenszenvnek, mert ez ugyan nem foszt meg bennünket az isteni kegyelemtől, de nehezebbé teszi.