Pontlista

De térjünk vissza elmélkedésünk témájához. Az mondtam, hogy a legnagyobb társadalmi vagy foglalkozásbeli siker csak nyomorúságos kudarc, ha elengeditek magatokat, és elfordultok Istentől. Isten szemében – és csupán ez számít – csak az győztes, aki azért küzd, hogy hiteles keresztényként éljen. Itt nincs középút! Ez az, amiért annyi embert találsz, akiknek emberi szemszögből nézve minden okuk megvolna, hogy boldogok legyenek, és mégis hajszoltan és elkeseredetten tengődnek. Bőven merítettek az örömökből, de ha kissé megkaparod a felszínt, epénél is keserűbb dolgokat találsz. Velünk ez nem történhet meg, ha azon fáradozunk, hogy mindenben Isten akaratát teljesítsük, tiszteljük őt és dicsőítsük, és mindenfelé az ő országát terjesszük.

Ha egy jó ember jelenléte mindenkit jobbá tesz, akivel találkozik (mert tekintettel kell lenni rá, és szégyenkezni kell előtte), hogy nelenne magától értetődő, hogy az, aki ismeretével, életbeli magatartásával, hálaadásával állandóan és megszakítás nélkül együtt van Istennel, minden alkalommal, minden szempontból, tetteiben, szavaiban és gondolkodásában jobbá válik, mint azelőtt volt? (Alexandriai Kelemen, Stromata, 7, 7 (PG 9, 450-451)). Valóban így van. Ha lelkiismeretünket egészen áthatná az a tény, hogy Isten lát, és bennünk élne egészen, hogy mindazt, amit teszünk – mindent, nyilvánvalóan mindent, mert semmi sincs rejtve tekintete elől – Isten jelenlétében tesszük, milyen gondosan végeznénk munkánkat, mennyire másként viszonyulnánk mindenhez, ami történik! Az életszentség titka pedig, amelyet évek óta hirdetek, ez: Isten mindannyiunkat arra hívott, hogy utánozzuk. Titeket és engem úgy hívott meg, hogy a világ dolgai közt éljünk – mint a mindennapok emberei! – és érjük el, hogy minden becsületes emberi tevékenység Krisztus Urunknak szóljon.

Így még jobban megértitek: hogy, ha valaki nem szeretné a munkáját, amit rábíztak, ha nem érezné a kötelességet, hogy ennek a világnak a feladataiban azért vegyen részt tevékenyen, mert meg akarja szentelni őket, röviden: nem érezne hívást a hivatásunkhoz, akkor sohasem tudná megérteni annak a tanításnak a természetfölötti lényegét, amelyről beszélek, mert van egy elengedhetetlen feltétele: szorgalmasnak kell lenni hozzá.

Nem képzeletbeli célokról beszélek. Nagyon is valóságos dologról, amely kézzelfogható és igen fontos, amelynek elég ereje van ahhoz, hogy átalakítson egy pogány, az isteni követelmények elől elzárkózó környezetet, amint ez akkor történt, mikor üdvösségünk e korszaka elkezdődött. Gondolkozzatok egy ismeretlen, egykori szerző szavain, amelyekkel hivatásunk nagyságát akarta megfogalmazni: Ami a lélek a testben, azok a keresztények a világban. Amint a lélek a test minden részén elárad, úgy terjed ki a kereszténység a világ minden városára. A lélek ugyan a testben lakik, mégsem származik a testből; ugyanígy a keresztények is a világban élnek, de nem a világból valók (…) A láthatatlan lélek a látható testben van, (…) halhatatlanként lakik halandó sátorban; ugyanígy laknak a keresztények is a mulandóságban, várják azonban az el nem múlást az égben. Ha hiányos a test étele és itala, növekszik a lélek tökéletességben; a keresztények száma is nő napról napra azáltal, hogy elszenvedik a halált. Ebbe a helyzetbe Isten juttatta őket, és nincs joguk rá, hogy elhagyják (Epistola ad Diognetum, 6 (PG 2, 1175)).

Tévút lenne azt hinni, hogy az evilági problémákat és törekvéseket el kell kerülnünk; nem, ott is az Úr vár bennünket. Ne legyen kétségetek afelől, hogy nekünk embereknek a köznapok körülményei által, amelyeket az isteni Gondviselés végtelen bölcsessége határoz meg vagy enged meg, közelebb kell kerülnünk Istenhez. De nem érhetjük el ezt a célt, ha nincs meg bennünk az a kívánság, hogy munkánkat derekasan be is fejezzük, vagy ha a kezdés emberi és természetfölötti indítékok adta buzgóságából engedünk, akkor sem, ha már nem törekszünk arra, hogy úgy dolgozzunk, hogy legkiválóbbak legyünk a munkában. Sőt azt gondolom, hogy ha akarsz, jobban is tudsz dolgozni, mint a legjobb. Mert föltett szándékunk, hogy felhasználunk minden jó és tisztességes emberi eszközt és minden lelki segítséget azért, hogy Urunknak tökéletes munkát ajánlhassunk föl – annyira tökéleteset, mint egy tökéletes műremek.

A mai mise olvasmánya Dánielt mutatja be, akit éhező oroszlánok vesznek körül. Nem vagyok pesszimista, nincs kedvemre a régi szép idők emlegetése, hiszen minden időszaknak megvan a jó és a rossz oldala, de arra kellett gondolnom, hogy manapság is sok kószáló oroszlán van, és nekünk ebben a környezetben kell élnünk. Vannak oroszlánok, amelyek azt keresik, kit falhatnak fel: tamquam leo rugiens circuit quaerens quem devoret25.

Hogyan szabadulhatunk meg a vadállatoktól? Velünk valószínűleg nem az történik, ami Dániellel. Nem vágyom túlzottan csodákra, de Isten tékozló nagyságát csodálatosnak találom. Könnyű lett volna a próféta éhségét csillapítani, vagy ételt tenni elé, de Isten nem így járt el. Inkább egy másik prófétát helyezett oda csodálatos módon Judeából, Habakukot, hogy Dánielnek ételt vigyen. Isten nagy csodát akart tenni, mert Dániel nem valamilyen lényegtelen okból került az oroszlánbarlangba, hanem azoknak az ördögi cinkosoknak igazságtalansága következtében, akik őrá, az istenszolgálóra és bálványrombolóra le akartak sújtani.

Nekünk is le kell rombolnunk bálványokat, de nem feltűnő csodatettekkel, hanem átlagos keresztény módon megélt mindennapokkal, a béke és öröm magvetésével: az értetlenség, igazságtalanság, tudatlanság bálványait és az Istennek hátat fordító ember butaságát.

Ne aggodalmaskodjatok, ne féljetek a bajoktól, még akkor sem, ha a körülmények, amelyek között dolgoznotok kell, visszariasztóak, talán rosszabbak, mint Dániel esetében az éhes ragadozók barlangjában. Isten karja most is olyan hatalmas, mint egykor, és ha szükséges lenne, csodát is tenne. Maradjatok hűségesek! Legyen bennetek szerető, tudatos, örömteli hűség Krisztus tanításai iránt! És legyetek meggyőződve arról, hogy a mostani idők nem rosszabbak a régieknél, és hogy az Úr mindig ugyanaz marad!

Ismertem egy öreg papot, aki nevetve mondta magáról: mindig nyugodt vagyok, teljesen nyugodt. Így legyen ez velünk is: a világban, éhes oroszlánoktól körülvéve, és mégis teljes békében és nyugodtan, szeretetben, hitben és reményben, és anélkül, hogy valaha is elfelejtenénk, hogy az Úr sokszorosan csodát tesz, ha szükséges.

Mindenkinek a magáét

Olvassátok el figyelmesen a mai részt az Evangéliumból, hogy fel tudjuk használni a nagyszerű leckét az erényekről, amelyeknek meg kell határozniuk cselekvésünket. A farizeusok és heródiánusok álnok behízelgési kísérlete után teszik föl az igazi kérdést: Mit gondolsz: szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?17 Figyeljétek meg alattomosságukat, mondja Aranyszájú Szent János. Ugyanis nem azt mondják, magyarázd el nekünk, mi a jó, a megfelelő, a megengedett, hanem: mondd meg nekünk, mi erről a véleményed. Megszállott igyekezettel akarnak neki csapdát álltani, és kegyvesztetté tenni őt a politikai felsőbbség előtt18. Jézus azonban fölismerte gonosz szándékukat, és azt mondta: „Miért kísértetek engem, ti képmutatók! Mutassátok az adópénzt!” Azok odahoztak neki egy dénárt. Ekkor megkérdezte tőlük: „Kié ez a kép és a felirat?” Azt felelték neki: „A császáré.” Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené”19.

Látjátok: nagyon régi dilemmáról van szó, és az Úr világos, félreérthetetlen feleletet ad rá. Nincs ellentét Isten szolgálata és az emberek szolgálata közt, az állampolgár jogai és kötelességei és a keresztény ember jogai és kötelességei közt, a földi tartózkodási helyünk építéséért és virágzásáért végzett munka és azon tudás közt, hogy a világ csak út, út az égi hazába.

Ebben is megmutatkozik – nem fáradok bele, hogy hangoztassam – az élet egysége, amely szükséges azoknak, akik mindennapi munkájukkal, családi életükkel és társadalmi feladataikkal akarnak eljutni az életszentségre. Jézus elutasítja az ellentmondásos magatartást: Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti20. A keresztényt, aki föltétel nélküli igenlő válaszával a meghívásra Isten mellett dönt, választása arra ösztönzi, hogy mindent Istenre irányítson, és ezzel egyidejűleg mindent megadjon felebarátjának, ami őt az igazságosság szellemében megilleti.

Az Úr nem azért teremtett bennünket, hogy itt maradandó helyet készítsünk magunknak9, mert ez a világ út az eljövendőhöz, mely szenvedésmentes lakóhellyé lesz10. Ennek ellenére Isten gyermekeiként nem szabad hátat fordítanunk a földi tevékenységeknek, mert Isten állít bennünket oda, hogy megszenteljük őket, és átitassuk hitünkkel, mert csak ez a hit tud minden egyes léleknek és a környezetünk egészének igazi békét és örömöt adni. 1928 óta ez volt állandó témája igehirdetésemnek: a társadalmat sürgősen kereszténnyé kell tenni, és a világban minden szinten fölébreszteni a természetfeletti gondolkodást: mindannyiunknak fáradoznia kell azon, hogy a napi tevékenységünket, munkánkat, hivatásunkat a kegyelem dimenziójába helyezzük. Akkor majd minden emberi tevékenység új reményben tündököl, amely ennek a világnak az idején és mulandóságán túlra utal.

A keresztség által Krisztus igéjének hordozói vagyunk, amely a megsebzett lelkeket megnyugtatja, lelkessé teszi, és eltölti békével. Hogy az Úr bennünk és általunk hasson, meg kell mondanunk neki, hogy készek vagyunk harcolni minden nap, akkor is, ha gyengének és haszontalannak hisszük magunkat, és ránknehezedik nyomorúságunk és gyöngeségünk súlyos terhe. Mindig újból mondanunk kell neki, hogy bízunk benne és segítségében, ha úgy kell: minden remény ellenére11, mint Ábrahám. Így fogunk új buzgósággal dolgozni, és embertársainknak olyan nyugalmat hozni, amelyben nincs gyűlölet, gyanakvás, korlátoltság, értetlenség és pesszimizmus, mert Isten mindent meg tud tenni.