Pontlista

Néhányan azt hihetnék, hogy csak válogatott emberek kis csoportjára gondolok. Ne hagyjátok, hogy a kishitűség és kényelemszeretet megtévesszen benneteket. Érezzétek inkább lelketekben annak az isteni hívásnak a komolyságát, hogy másik Krisztus, ipse Christus, maga Krisztus kell, hogy legyetek. Másként megfogalmazva: érezzétek magatokban azt a vágyat, hogy összhangban legyen saját magatartásotok a hit elvárásaival. Ugyanis az életszentség, amelyért mi küzdünk, nem másodosztályú életszentség. Ilyen nincs. A legfontosabb követelmény, amelyre törekszünk, és természetünkbe van írva: szeretni, mert a szeretet a tökéletesség köteléke (Kol 3, 14) mégpedig úgy szeretni, ahogyan az Úr határozottan megparancsolja: szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből (Mt 22, 37), vagyis korlátlanul. Ennyi az életszentség.

Ha így nézitek a dolgokat, akkor ki kell, hogy alakuljon bennetek a meggyőződés, hogy ha őszintén és szorosan az Úr nyomában akarunk járni, és valóban szolgálni akarjuk az Istent és az embereket, akkor semmit meg nem tartva szabaddá kell válnunk önmagunktól. A szellemi adományoktól, az egészségtől, a megtiszteltetésektől, a nemes becsvágytól, a sikerektől és a diadaloktól.

Igen, még azokat a jó törekvéseket is belefoglalom, – mert ennyire elszántnak kell lenned – amelyek abból a vágyból fakadnak, hogy csak Isten dicsőségét keressük, és mindennel őt magasztaljuk. Ha ez a szándékunk, akkor tisztán és határozottan kell működnie akaratunknak: Uram, én ezt vagy azt akarom, de csak akkor, ha neked is tetsző, különben mi hasznom van belőle? Ettől halálos döfést kap az önzés és a hiúság, ami mindannyiunk szívébe belopódzik, és megszerezzük lelkünknek az igazi békét, mert minél inkább elszakadunk tőlük, annál bensőségesebben és erősebben fészkeljük be magunkat Isten ölelésébe. Ahhoz, hogy Krisztushoz hasonlóvá váljunk, szívünknek egészen szabadnak kell lennie a ragaszkodásoktól. Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de az élete kárt szenved?8 Szent Gergely azt mondja erről: Nem elég a dolgoktól elszakadva élni, ha nem szakadjunk el önmagunktól is. De (...) magunkon kívül kihez fogunk fordulni? És ki fog lemondást gyakorolni, ha ez annyit jelent, hogy tagadjuk meg magunkat?

Tudjátok meg azonban: más a helyzetünk, mint a bűn miatt bukottaknak, és más mint Isten által megformáltaknak. Másfélének teremtettek bennünket, és másfélévé alakítottuk mi magunkat. Tagadjuk meg tehát, amivé bűneink miatt lettünk, és maradjunk olyanok, amilyenné a kegyelem tett. Az, aki gőgösnek született, és alázatossá válik, mikor Krisztushoz tér, már legyőzte önmagát; az, aki kéjenc volt, és önmegtartóztató életre tér át, megtagadta azt, aki azelőtt volt; az, aki kapzsi volt, és már nem pénzsóvár, hanem elkezd adakozni a sajátjából, ahelyett, hogy idegen tulajdont szerezne meg magának, bizonyos, hogy legyőzte önmagát9.

Nem titkolom előletek, hogy az évek során jöttek hozzám, akik gondterhelten mondták: Atya, nem tudom, mi történik velem. Ernyetnek és hidegnek érzem magam. Azelőtt áhítatom szilárd volt és egyzerű, most olyannak tűnik, mint egy komédia... Azoknak, akik ilyen állapotban vannak, és mindnyájatoknak mondom: – Komédia? Pompás! Az Úr játszik velünk, mint egy atya a gyermekeivel.

A Szentírás így mondja: ludens in orbe terrarum17, Ő játszik az egész földkerekségen. Isten játszik, de nem hagy minket magunkra, mert rögtön hozzá teszi: deliciae meae esse cum filiis hominum18, gyönyörűség volt nekem az emberek fiai közt lennem. Az Úr játszadozik velünk! Lehet úgy, hogy minden tettünk színjátéknak tűnik, hidegnek és közönyösnek érezzük magunkat, levertek és akarat nélküliek vagyunk, nehezünkre esik a kötelességteljesítés, és túl magasnak látszanak a lelki célok. Ilyenkor itt az ideje, hogy arra gondoljunk: Isten játszik velünk, és azt akarja, hogy jól játsszuk a szerepünket ebben a komédiában.

Nyugodtan elmondhatom nektek, hogy az Úr néhány alkalommal sok kegyelemben részesített, de általában nem kedvemre való dolgok történnek velem. Én tovább dolgozom azon, amit célul tűztem ki magam elé, nem azért, mert kedvem van hozzá, hanem mert ezt kell csinálnom, még pedig szeretetből. De Atya – hallom a kérdést – szabad Isten előtt komédiázni? Nem képmutatás ez?” Nyugodj csak meg: elérkezett számodra a pillanat, amikor emberi színjátékot játszol isteni néző előtt. Tarts ki, mert az Atya, a Fiú és a Szentlélek néznek le színjátékodra. Tégy mindent Isten iránti szeretetből és az Ő tetszésére, akkor is, ha nehezedre esik.

Milyen nagyszerű dolog Isten szórakoztatójának lenni! Milyen nagyszerű ebben a komédiában egy szerepet szeretetből, áldozatosan eljátszani, tetszelgés nélkül, csak Isten, a mi Atyánk tetszésére, mert Ő játszik velünk! Állj Isten elé, valld meg neki: Nincs semmi kedvem ezt vagy azt megtenni, amivel éppen foglalkozom, de a Te kedvedért megteszem. Aztán láss neki ennek a munkának akkor is, ha komédiának látod. Áldott legyen ez a komédia! Biztosítalak arról, hogy ez nem képmutatás, mert a képmutatóknak mindig közönségre van szükségük föllépéseikhez. A mi színjátékunk nézőközönsége – hadd mondjam el még egyszer – viszont az Atya, a Fiú és a Szentlélek, meg Isten Anyja Szent Józseffel, az ég minden angyalával és szentjével. A mi benső életünknek nincs más látványossága csak ez: és ez megint csak hasonlít az Úr előttünk való elvonulásához, quasi in occulto19, mintegy titokban történik.

Iubilate Deo. Exultate Deo adiutori nostro20, Ujjongjatok az Istennek; dicsőítsétek Istent, egyetlen segítőnket, Jézust. Ha valaki ezt nem érti meg, fogalma sincs a szeretetről, a bűnről, a nyomorúságról! Én csak egy szegény ember vagyok, de megértem, mit jelent a bűn, a szeretet és a nyomorúság. Tudjátok mit jelent, hogy fölemelnek Isten szívéhez? Megértitek, mi az, hogy egy lélek odaborul az Úr elé, megnyílik lelke legmélyéig és kisírja magát? Én például elpanaszolom az Úrnak, hogy magához vesz embereket, akik még fiatalok, és hosszú évekig szerető szívvel szolgálhattak volna neki. Nem tudom megérteni. De ez csak a bizalom panasza, ugyanis tudom, hogy ha elengedném Atyám kezét, rögtön elbotlanék. Éppen ezért, elfogadva az isteni rendelést hozzáteszem, minden szót megnyomva: Történjék, teljesedjék be, dicsérjük és örökké magasztaljuk az Úr mindenek fölött igazságos és mindenek fölött szeretetreméltó akaratát. Ámen. Ámen.

Ez az Evangélium tanítása szerinti magatartás, a szent agyafúrtság egy fajtája és az apostolkodás hatékonyságának a forrása. Belőle fakad istengyermekségünk szeretete és békéje. Ez együttérzésünk és nyugalmunk útja, amelyen elérjük embertársainkat. Csak így sikerül napjainkat Isten szeretetében befejezni, miután megszenteltük munkánkat és miután kerestük és fölfedeztük a földön Isten dolgainak rejtett boldogságát. A szent elfogulatlanságával fogunk viselkedni, és kerülni fogjuk a felnőttek hamis szégyenérzetét, képmutatását, akik félnek attól, hogy visszatérjenek Atyjukhoz, amikor egy bukásban megtapasztalják esendőségüket.

Az Úrnak a mai Evangéliumban elhangzó köszöntésével fejezem be mondanivalómat: Pax vobis! Békesség veletek! A tanítványok megörültek, amikor meglátták az Urat21, az Urat, aki bennünket utunkon Atyánkhoz vezet.