Pontlista

Kérjük az Urat vele való beszélgetésünk végén, adja meg nekünk, hogy Pál apostollal mondhassuk: De mindezeken győzedelmeskedünk az által, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van36.

A szeretet az, amelyről a Szentírás lángoló szavakkal mondja: Tengernyi víz sem tudja eloltani a szerelmet, folyamok sem tudják elsodorni37, a szeretetet, amely az Istenanya szívét eltöltötte, és olyan gazdaggá tette, hogy minden ember Anyjává tudott lenni. Benne egybeolvad az Isten iránti szeretet, a minden gyermekével való törődéssel. Milyen nagy lehetett a fájdalma mérhetetlenül szelíd szívének, amely a legkisebb dologra is figyelt – nincs boruk38 –, mikor Jézus szenvedése alatt és halálakor ott kellett, hogy legyen a kollektív őrjöngés kitörésénél. De Mária nem beszél. Szeret, hallgat, és megbocsát, mint a Fia. Ez a szeretetből fakadó erő.

A Szép Szeretet Anyja

„Ego quasi vitis fructicavi…” „Jó illatot árasztok, mint a szőlőtő, és virágomból pompás, dús gyümölcs terem”5 – olvastuk a mai mise olvasmányában. Bárcsak a Mária-tisztelet jó illata töltené el a lelkünket és minden keresztény lelkét, és segítene fenntartások nélkül bízni abban, aki mindig virrasztva vigyáz ránk.

„Anyja vagyok a szép szeretetnek, az istenfélelemnek, megismerésnek és a szent reménynek.”6 Erre emlékeztet ma minket Szűz Mária. A szép szeretet, a tiszta élet és a gyöngéden érző, szenvedélyes szív tanítása szól hozzánk, hogy megtanuljunk hűségesek lenni az Egyház szolgálatában. Nem akármilyen szeretetről van szó, hanem a Szeretetről. Itt nincs árulás, sem számítás, sem felejtés. Szép szeretet, mert forrása és célja a szentháromságos Isten, aki maga a Szépség, a Jóság és a Nagyság.

Ám szó van itt félelemről is. Én nem tudok más félelmet elképzelni, mint a Szeretettől való elszakadás félelmét, hiszen Isten nem gátlásos, félénk vagy langyos odaadást vár, hanem azt akarja, hogy merészek, bátrak és finom lelkek legyünk. A félelem, amelyről a szentírási rész szól, egy másik igét juttat az eszünkbe: „kerestem, akit szeret a lelkem. Kerestem, de nem találtam.”7

Ez előfordulhat, ha az ember nem értette meg teljes mélységében, hogy mit jelent Istent szeretni. A szív ugyanis ilyenkor hagyja, hogy olyan dolgok vezessék, amelyek nem az Úrhoz vezetnek, és elveszítjük őt szem elől. Máskor maga az Úr rejtőzik el előlünk, de ő tudja, hogy miért. Arra ösztönöz, hogy még nagyobb igyekezettel keressük őt, és amikor újra megtaláljuk, boldog örömmel kiáltunk fel: „megleltem, akit szeret a lelkem, megragadtam, el nem engedem.”8