Pontlista

Apostolkodás a mindennapi életben

Most elmélkedjünk egy másik halfogásról, amelyre Krisztus szenvedése és halála után került sor. Péter háromszor megtagadta a Mestert, és alázatos fájdalommal sírt bűne miatt. A kakas kukorékolása eszébe juttatta az Úr figyelmeztetését, és ő szíve mélyéből bocsánatot kért. Míg töredelmesen várta a megígért feltámadást, régi mesterségét gyakorolta: halászott. „E halfogás kapcsán gyakran kérdezik tőlünk, hogy Péter és Zebedeus fiai miért tértek vissza ahhoz a munkához, amellyel azelőtt keresték a kenyerüket, mielőtt az Úr meghívta őket. Amikor ugyanis Jézus azt mondta nekik: »Kövessetek és én emberek halászaivá teszlek titeket«, halászok voltak. Azoknak, akiket ez meglep, azt kell válaszolni, hogy az apostoloknak nem tiltották meg, hogy foglalkozásukat gyakorolják, ha az törvényes és tisztességes munka volt.”24

Az apostolkodás, ez a keresztényekben égő vágy, nem különül el a mindennapi feladatoktól, hanem egybeolvad a munkával, amely alkalommá válik arra, hogy személyesen találkozzunk Krisztussal. Éppen a munkában, együtt küzdve a munkatársainkkal, barátainkkal vagy rokonainkkal, segíthetünk nekik eljutni Krisztushoz, aki a tó partján vár ránk. Halásznak kell lenni, mielőtt apostolok lennénk, és az apostoli hívás után halásznak kell lennünk. Ugyanaz a foglalkozásunk előtte és utána.

Akkor mi változik? A lélek előtt új távlatok nyílnak, mert életébe belépett Krisztus, úgy, ahogy beszállt Péter hajójába, nagyobb készséggel akar szolgálni, és csillapíthatatlan vágyat érez, hogy minden teremtménynek hirdesse azokat a nagy tetteket (magnalia Dei25), amelyeket Isten véghezvisz, ha hagyjuk cselekedni. Nem hallgathatom el, hogy a papok „hivatásbeli munkája” isteni és közszolgálat, amely olyannyira lefedi minden tevékenységüket, hogy ha egy papnak marad ideje olyan feladatokra, amelyek nem kifejezetten papi feladatok, akkor szinte biztos lehet abban, hogy nem teljesíti a hivatásából fakadó kötelességét.

„Együtt volt Simon Péter, Tamás, akit Ikernek hívnak, a galileai Kánából való Natanael, Zebedeus fiai, és még másik kettő a tanítványai közül. Simon Péter azt mondta nekik: »Megyek halászni.« Azok azt felelték: »Megyünk veled mi is.« Elindultak tehát, és beszálltak a bárkába, de azon az éjszakán semmit sem fogtak. Amikor már megvirradt, Jézus a parton állt”.26

Jézus ott van az apostolai mellett, akik neki adták magukat, és mégsem veszik észre. Hányszor előfordul velünk, hogy Krisztus nemcsak közel van hozzánk, hanem bennünk van, az életünk mégis annyira emberi szinten marad. Az Úr itt van mellettünk, de nem kap egyetlen szerető pillantást, kedves szót vagy buzgó cselekedetet sem a gyermekeitől.

„A tanítványok – írja Szent János – nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: »Fiaim, nincs mit valami ennivalótok?«”27 Ez a meghitt jelenet örömmel tölt el. Jézus Krisztus – Isten! – szól így a tanítványokhoz! Ő, akinek már megdicsőült teste van. „»Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!« Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.”28 A tanítványok most értik meg. Eszükbe jut, amit oly gyakran hallottak a Mestertől: emberhalásznak lenni, apostolnak. Most megértik, hogy ez lehetséges, mert maga Jézus vezeti a halászatot.

„Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!«29 Ez a szeretet, amely messziről felismeri az Urat. A szeretet veszi észre elsőként ezt a figyelmességet. Az ifjú apostol, aki Jézust – minden romlottságtól mentes – szíve egész szilárdságával, tisztaságával és gyöngédségével szereti, ő kiált fel: „Az Úr az!”

„Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.”30 Péter a hit. Csodálatos merészséggel a tengerbe veti magát. János szeretetével és Péter hitével nincs lehetetlen.

Másrészről ki mondta azt, hogy különleges vagy feltűnő dolgot kell csinálnunk ahhoz, hogy Krisztusról beszéljünk, és a tanítását terjesszük? Éld a mindennapi életedet, dolgozz ott, ahol a helyed van, és igyekezz teljesíteni állapotbeli kötelességeidet, jól végezni hivatásbeli munkádat, úgy, hogy közben napról napra jobbá válsz. Légy tisztességes, másokkal megértő, magaddal szemben pedig igényes. Légy önmegtagadó és vidám. Ez a te apostolkodásod. Anélkül, hogy tudnád a magyarázatát – hiszen ismered saját nyomorúságodat –, a többiek keresni fogják a társaságodat, és természetes és egyszerű módon a munka után, egy családi összejövetelen, a buszon, séta közben, bárhol beszélgettek arról, ami minden lelket nyugtalanít, még ha néhányan ezt nem is veszik észre. Amikor azonban elkezdik Istent valóban keresni, egyre jobban megértik majd.

Kérd Szűz Máriát, az apostolok királynőjét – Regina Apostolorum –, hogy benned is éljen a magvetés és a halászat vágya, amely Fia Szívében dobog. Biztosítalak róla, hogy ha rálépsz erre az útra, ugyanolyan teli hajót fogsz a partra húzni, mint a galileai halászok, és a parton meglátod majd Krisztust, aki rád vár. Mert a sok hal mind az övé.