Pontlista

A kovász és a tészta

Követni akarjuk az Urat és elvinni az igéjét mindenkihez. Emberi szempontból logikus, hogy mi is feltegyük magunknak a kérdést: mi vagyunk mi ennyi emberhez? Még ha több millióan lennénk is, a Föld lakosságához viszonyítva nagyon kevés. Ezért egy kis kovásznak kell tekintenünk magunkat, amely kész arra, hogy az egész emberiség javát szolgálja, amint az apostol mondja: „egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti”6 , átalakítja. Meg kell tanulnunk élesztőnek, kovásznak lenni, hogy átalakítsuk a sokaságot.

Vajon a kovász jobb, mint a tészta? Nem, de a kovásznak köszönhetően lesz a tésztából ehető és egészséges táplálék.

Gondoljatok – akár csak nagy vonalakban –a kovász hatékony működésére, amelynek köszönhetően kerül az emberek asztalára a kenyér, ez az alapvető, egyszerű és mindenki számára elérhető táplálék. Sok helyen – talán ti is láttátok már – a sütés igazi szertartás, amelynek eredménye finom és szép egyaránt.

Jó lisztet vesznek, a lehető legjobbat. Hosszú, türelmes munkával gyúrják a tésztát a dagasztóteknőben, hogy összekeveredjen a kovásszal. Aztán hagyják pihenni, amire szükség van ahhoz, hogy az élesztő megtegye a dolgát, és a tészta megkeljen.

Közben már ég a tűz a kemencében, felemésztve a fahasábokat. A tészta pedig a tűz melegétől lágy, omlós, finom kenyérré válik. Ez nem történhetett volna meg, ha a kevés kovász nem keveredett volna el a tésztában, hatékonyan és feltűnés nélkül.

Ha elmélkedünk Szent Pál e szavain, megértjük, hogy nincs más választásunk, mint az, hogy minden léleknek szolgálva munkálkodjunk. Minden más önzés volna. Ha alázattal tekintünk az életünkre, világosan látjuk, hogy az Úr a hit kegyelmén kívül tehetséget és jó képességeket is adott nekünk. Egyikünk sem másolata valaki másnak: Atyánk egyesével teremtett bennünket, számban is különböző adományokkal ruházva fel gyermekeit. Ezeket a tehetségeket, képességeket minden ember szolgálatába kell állítanunk, és az Istentől kapott adományokat eszközként kell használnunk arra, hogy segítsünk másoknak Krisztust felfedezni.

Ne gondoljátok, hogy ez a vágy csak járulékos díszítőelem keresztény életünkön. Ha a kovász nem keleszti meg a tésztát, megrohad. Eltűnhet úgy, hogy megkeleszti a tésztát, de úgy is, hogy haszontalanul és önző módon az enyészeté lesz. Nem szívességet teszünk Istennek azzal, hogy segítünk az embereknek őt megismerni: „mert ha hirdetem az Evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok – Jézus megbízásából. – Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az Evangéliumot!”7