Pontlista

A halászat fáradsága

„Íme, én sok halászt küldök – mondja az Úr –, hogy kihalásszák őket...”.8 Az Úr így mutatja meg nekünk a nagy feladatot: halászni. Nem egyszer hallottuk vagy olvastuk már, hogy a világ olyan, mint a tenger. Van benne igazság. Az emberi életben, akárcsak a tengeren, vannak nyugodt és viharos időszakok, szélcsendek és orkánok. Az emberek gyakran úsznak keserű vizekben, nagy hullámok közepette, vagy éppen tomboló viharban próbálnak meg előre haladni; szomorúan járják utukat még akkor is, amikor látszólag örülnek, amikor nagy lárma kíséri őket; valójában azonban a harsány nevetéssel csüggedtségüket, elkeseredésüket, szeretet és megértés nélküli életüket akarják palástolni. Az emberek éppúgy felfalják egymást, mint a halak.

Isten fiainak feladata elérni, hogy minden ember – szabadon – bekerüljön az isteni hálóba, hogy megtanulják szeretni egymást. Ha keresztények vagyunk, olyan halászokká kell válnunk, mint amilyenekről Jeremiás próféta beszél egy hasonlatában, amelyet Jézus is gyakran ismételt: „Jöjjetek utánam, és én emberek halászává teszlek titeket”9 – mondta Péternek és Andrásnak.

Kísérjük el Krisztust erre az isteni halfogásra. Jézus a Genezáreti-tó partján áll, és az emberek tolonganak körülötte, hogy hallgassák Isten igéjét.10 Éppúgy, mint ma. Nem látjátok? Az emberek vágynak arra, hogy hallják Isten üzenetét, még ha kívülről ezt nem is mutatják. Néhányan talán elfelejtették Krisztus tanítását, míg mások – önhibájukon kívül – sosem ismerték meg azt közelebbről, és a vallás idegennek tűnik számukra. De egy dologról legyetek meggyőződve, amely mindig időszerű marad: előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor a lélek nem tud tovább menni, már nem elégszik meg a szokásos magyarázatokkal, a hamis próféták hazugságai nem elégítik ki többé. Akkor ezek az emberek – még ha nem is ismerik be – vágynak arra, hogy nyugtalanságukat az Úr tanításával csillapítsák.

Hallgassuk Szent Lukács elbeszélését: „Látott a tó mellett két hajót állni: a halászok kiszálltak belőlük, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget.”11 Amikor befejezte a tanítást, azt mondta az Úr Simonnak: „Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat a halfogáshoz!”12 Krisztus a hajó ura: ő készíti elő a halfogást: azért jött el a világra, hogy a testvérei megtalálják a dicsőség és az Atya szeretetének útját. A keresztény apostolkodást nem mi találtuk ki. Mi, emberek néha inkább akadályozzuk azt esetlenségünkkel és gyenge hitünkkel.

„Simon ezt felelte neki: »Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk.«”13 A válasz észszerűnek tűnik. Rendszerint az éjszakai órákban halásztak, és aznap éjszaka hiába dolgoztak. Miért halásznának nappal? Péternek azonban volt hite: „A te szavadra azonban kivetem a hálót.”14 Elhatározta, hogy úgy tesz, ahogy Krisztus javasolta, és az Úr szavában bízva munkához látott. Erre mi történt? „És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek.”15

Amikor Jézus mélyebbre evezett a tanítványaival a tengeren, nem csak erre a halfogásra gondolt. Ezért amikor Péter a lába elé borult, és alázatosan vallotta: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”, Jézus így válaszolt neki: „Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.”16 És ennél az új halászatnál sem hiányzott az isteni hatékonyság: az apostolok személyes nyomorúságuk ellenére sok nagy csoda eszközei lettek.

A csodák ma is megismétlődnek

Ha nap mint nap küzdünk azért, hogy szentté váljunk, mindegyikünk a saját helyzetében a világban, saját foglalkozásában, a mindennapi életben, akkor ki merem jelenteni, hogy az Úr bennünket is az eszközeivé fog tenni, csodákat tudunk majd tenni, sőt nagy csodákat, ha arra lesz szükség. Vakoknak visszaadjuk a látását. Melyikőtök ne tudna sok esetről beszámolni, amikor emberek, akik mintegy vakon születtek, megkapták Krisztus fényének teljességét? Egyesek süketek, mások némák voltak, nem tudtak meghallani vagy kimondani egy szót sem úgy, ahogy Isten gyermekeihez illik. Ám az érzékeik megtisztultak, és már nem állatokra jellemző, hanem emberekhez méltó módon hallanak és beszélnek. „In nomine Iesu!”17 Jézus nevében az apostolok meggyógyítanak egy bénán született embert, aki semmilyen hasznos dologra nem volt képes, és azt a másikat, aki tudta, hogy mi a kötelessége, de nem teljesítette… Az Úr nevében „surge et ambula!”18 – kelj fel és járj!

Ismét másvalaki halott volt, már a bomló holttest szaga áradt belőle, de meghallotta Isten hangját, ahogy egykor a naimi özvegy fia: „Ifjú. Mondom neked: kelj föl!”19 Csodákat fogunk tenni, mint Krisztus, mint az első apostolok. Talán veled is, velem is történtek ilyen csodák; talán vakok vagy süketek vagy bénák voltunk, vagy már a halál szaga áradt belőlünk, de az Úr szava felemelt minket elesettségünkből. Ha szeretjük Krisztust, ha őszintén követjük, ha nem magunkat keressük, hanem csak őt, akkor az ő nevében ingyen tudjuk majd továbbadni másoknak azt, amit mi is ingyen kaptunk.

„A tanítványok – írja Szent János – nem tudták, hogy Jézus az. Jézus azt mondta nekik: »Fiaim, nincs mit valami ennivalótok?«”27 Ez a meghitt jelenet örömmel tölt el. Jézus Krisztus – Isten! – szól így a tanítványokhoz! Ő, akinek már megdicsőült teste van. „»Vessétek a hálót a hajó jobb oldalára, és találni fogtok!« Kivetették, de kihúzni már nem tudták a tömérdek hal miatt.”28 A tanítványok most értik meg. Eszükbe jut, amit oly gyakran hallottak a Mestertől: emberhalásznak lenni, apostolnak. Most megértik, hogy ez lehetséges, mert maga Jézus vezeti a halászatot.

„Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!«29 Ez a szeretet, amely messziről felismeri az Urat. A szeretet veszi észre elsőként ezt a figyelmességet. Az ifjú apostol, aki Jézust – minden romlottságtól mentes – szíve egész szilárdságával, tisztaságával és gyöngédségével szereti, ő kiált fel: „Az Úr az!”

„Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.”30 Péter a hit. Csodálatos merészséggel a tengerbe veti magát. János szeretetével és Péter hitével nincs lehetetlen.